Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, s volt annak három lánya, Rózsa, Tulipán és Viola. Szép leányok voltak, okosak, ügyesek, kedvesek, a királyapjuk nagyon büszke volt rájuk. Ahogy telt az idő, a lányok növekedtek, és szépen eladósorba került mindegyik. A király jó apa volt, nem akarta mindenáron olyanhoz kényszeríteni őket, aki mellett keserű lenne az életük, hát hagyta, hogy maguk válasszanak. Egyet kötött ki: a kiszemelt legényeknek állítsanak egy-egy próbát, és ha azt kiállták, akkor megtarthatják a lakodalmat. A lányok beleegyeztek, a király pedig kidoboltatta az országában, hogy várják a kérőket a királyi udvarba.
Jöttek is sokan, hercegek, bárók, grófok, lovagok, vándorló szegénylegények és mesteremberek. A királylányok alig győztek válogatni a sok kérő között. Hanem Rózsa, a legidősebb, türelmetlen volt már, hamar férjhez akart menni. Tetszett neki egy daliás lovag, aki olyan büszkén ült fényes szőrű paripáján, hogy öröm volt ránézni. Rózsa magához hívatta, beszélt vele, s úgy találta neki való ember. Elmondta hát neki, hogy az apja hozzáadná, ha ezt és ezt a próbát kiállja. De a lovagnak nem volt ínyére a dolog, addig beszélt a lánynak, hogy így, s úgy, mennyire szereti őt, és ha a kovács leánya volna, akkor is elvenné, és ha az apja nem engedi hozzá próba nélkül, akkor jöjjön el vele, hogy a lány engedett. Nem mondott otthon semmit, csak összecsomagolt egy kendőbe, és az éj leple alatt megszökött a lovaggal.
Másnap a király nagyon szomorú volt, nem tudta, hová legyen bánatában, de hát volt még két lánya, őket is férjhez kellett adni. Mondta Tulipánnak, hogy ha megvan a választottja, feltétlenül mutassa be neki, mert próba nélkül nem adja senkihez. Tulipán hosszasan válogatott a kérők között, mígnem megpillantott egy rangos herceget, gyémántos ruhában, arany sarkantyúban. Tüstént vitte az apjához. A király bólintott rá, s azt mondta:
- Jól van, lányom, ha kiállja a próbát, hozzáadlak feleségül.
De a herceg addig beszélt a lánynak, hogy ha a suszter lánya lenne is elvenné, és tejben-vajban fogja füröszteni, ha elszökik vele, hogy a lány rábólintott. Ő sem szólt semmit, csak összeszedte a holmiját, és eltűnt a herceggel.
A király nagyon elkeseredett, és megfogadta, hogy egyetlen, legkisebb lányára nagyon fog vigyázni. Magához hívatta, és így szólt hozzá:
- Édes Violám, most már csak te maradtál nekem. Megígértem, hogy te választhatsz férjet magadnak, de fogadd meg a tanácsomat, és várd meg, míg kiállja a próbát!
- Édesapám, tudom, hogy bölcs vagy, és jót akarsz nekem. Addig nem megyek hozzá senkihez, amíg te bele nem egyezel.
Viola sokáig merengett a kérői felett. Igazán egyiket se tudta volna szeretni. Az egyik túl büszke volt, a másik meg kényes, a harmadiknak a hízelgése nem tetszett neki. De nem sietett, ő volt a legkisebb, ráért még férjhez menni.
Ahogy sétált az udvarban, hallotta, hogy hegedű szól valahonnan. Körülnézett, hát látta, hogy egy legény ül ott a lépcsőn, mellette a tarisznyája, szájából egy fűszál lógott, s hát ő hegedült olyan szépen. Rögtön megtetszett a királylánynak a nevetős szemű, nyílt tekintetű muzsikus, vitte is rögtön az apjához. A király kiadta a próbát, hát feltarisznyálták a legényt, s az útnak indult.
Hosszú-hosszú ideig várt a királylány türelmesen. Közben jöttek mások, próbálták szép szavakkal elédesgetni, gazdagságot, boldogságot ígértek neki, de Viola nem hallgatott rájuk, csak várt szép csendesen. Hét hónapja, hét hete és hét napja gondolt már szüntelen a legényre, s kezdett elszomorodni, hogy soha nem tér vissza. Este aztán kiült a szobája ablakába, tűnődött, nézelődött, s hogy, hogy nem, szépen elbóbiskolt.
Egyszerre felriadt álmából, mert édes, gyönyörű hegedűszót hallott. Először azt hitte csak, álmodik, de a dallam egyre közeledett, s Viola szíve megtelt boldogsággal. Lélekszakadva futott ki a legényhez, s együtt léptek be az apja elé. A király nagyon megörült nekik, s azon nyomban papot hívatott.
Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, még a kutyák is csirkecombot kaptak, a királylány és a kedvese pedig még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.
És a nővérei?
 |
| Drégelyvár, 2011 |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése