Ugrás a fő tartalomra

Sátor

-          Bejöhetek?
-          Aha. Gyere csak.
-          Mit csinálsz?
-          Hmm. Gondolkodom.
-          Az jó. És min gondolkozol?
-          Á, semmin. Csak hülyeségek.
-          Attól még elmondhatod.
-          Annyira nem lényeges.
-          Szégyelled? Én is szoktam hülyeségeken agyalni…
-          Például min?
-          Például? A szabadságon.
-          Ez érdekes.
-          Miért?
-          Én is épp ezen gondolkodtam.
-          Hmm.
-          Épp azon agyaltam, hogy milyen fura ez az egész. Amikor egyedül vagy, nem szégyelled az újszerű gondolatokat, aztán amikor ott vannak a többiek, már nem is olyan fontos az egész.
-          Nem mered felvállalni magad?
-          Nem. Nem erről van szó. Csak amikor egyedül a gondolataidban eltérsz egy kicsit a többiektől és akkor ott az jól van, és egyáltalán nem gondolod magad hülyének. Amikor ott vannak, akkor meg nem is érted, hogy jutott eszedbe ilyen. Vagy eszedbe se jut, hogy valaha gondoltál mást.
-          Ja, ja, mondom én: a közösség elnyom. Nem mered felvállalni azt, amit valójában gondolsz.
-          De én nem ezt akarom mondani. Hanem, hogy amikor nem te vagy egyedül, hanem a többi emberrel, akkor az teljesen eltörli. Nem elnyomja, eltörli. Mintha egy másik világ lenne és közösségi kontextusban egyszerűen nincs értelme, nem érvényes és ezért nem is létezik.
-          Nem értem mit akarsz.
-          Nem baj.
-          És egyáltalán mik ezek a gondolatok?
-          Semmi. Mondom, szabadság meg ilyenek.
-          Ja, hogy a közösség eltörli a szabadságot?
-          Ne-em. Nem erről beszélek. Hanem, hogy gondolsz valamit, hogy milyen lehet a szabadság… Hagyjuk. Nem olyan fontos.
-          Hát jó. Akkor hagylak aludni, úgyis fáradtnak tűnsz.
-          Ja.
-          Jó éjszakát!

-          Neked is, jó éjt!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Most éppen Piktek és Mártírok

Nyolc kötet. Mindig tartok éppen valamelyikben valahol. Kívülről tudom mindegyiket. Összesen legalább huszonnégyszer olvastam el, vagyis mindegyik kötetet minimum háromszor, ha nem többször. Nincs olyan év, amelyikben legalább az egyiket végig ne olvasnám. Nem tudom eldönteni, melyik a kedvencem. Mi lenne ez a sorozat, ha nem Arthur Ransome klasszikusa, a Fecskék és Fruskák? Sokan csak az első kettőt ismerik (Fecskék és Fruskák, F. és F. a felfedezők, más fordításban a Fecskevölgy), de már összesen kilenc kötet megjelent magyarul. Nekünk 7 van meg kiadásban, itt lemaradtunk, aztán valaki megtalált egyet pdf-ben, az most kinyomtatva áll a polcon. Összesen 12 részes az eredeti sorozat, ebből a történet időrendi sorrendjében a következők jelentek meg magyarul: Néhány kiadásban a szerző rajzai és térképei szerepelnek. - Fecskék és Fruskák - Fecskék és Fruskák, a kincskeresők (Peter Duck) - Fecskék és Fruskák, a felfedezők - Téli szünidő - Galambposta - Nem akartunk t

A város másik végén

   Fáradt, őszi kedd volt és Lenának a város másik végébe kellett utaznia egy szakkönyvért, amit csak ott lehetett megkapni. A tompa, nyirkos idő, a fáradtság vagy az idegen helyek tették? Ki tudja... A lánynak minden esetre nem volt olyan jó hangulata, mint máskor, a sok átszállástól, tájékozódástól, városrészenként változó összetételű utasközönségtől zúgott a feje, s mivel nem reggelizett rendesen, az éhség sem kímélte. Ilyenkor persze nem lehet számítani a megérzésekre, ezért kétszer is eltévedt, bár nem nagyon, de ahhoz  épp eléggé, hogy nyomorult kedvvel érkezzen meg végül abba a sötét kis zugba, ami a kiadó könyvesboltja volt.     A rendeléssel szerencsére minden rendben ment, már kikészítve várta az izgalmas új könyve, még akciót is kapott rá. Fizetés után megkérdezte az eladót, hogy hol talál a közelben pékséget, ahol végre ehet valamit. Egy kicsit felfrissülve nekiindult, hogy megkeresse a hazafelé vivő busz megállóját.     Ahogy sietősen szedte a lábát a szűk, rövid kis