- Jó reggelt, kisfiam! - ébresztette Vincét az anyukája.
- Mrmrmmm... - érkezett a válasz a takaró alól.
Anya az ablakhoz lépett, hogy felhúzza a redőnyt, de a játékospolc tövében véletlenül belerúgott egy földön heverő játékba. A Keljfeljancsi volt az.
- Hogy került már megint ide? - mérgelődött.
Már harmadik vagy negyedik reggel találta a földön a bohócot.
- Nem tudom... - hallatszott az álmos hang az ágy felől.
- Biztos játszottál vele lefekvés előtt.
Vince felült az ágyban. Most már határozottan emlékezett rá, hogy Keljfeljancsit vacsora előtt felültette a legalsó polcra és nem, nem játszott vele többet tegnap.
- Nem én voltam - vonta meg a vállát és elkezdett kibújni a pizsamájából.
- Mégis kicsoda? Azt ne mondd, hogy magától mászott le a szekrényről! Na, siess, mindjárt kész a reggeli!
A kisfiú gyorsan átöltözött, majd felvette a földről a labdahasú babát, hogy visszategye a helyére. Nézegette egy pár pillanatig, de nem jutott eszébe, hogy mikor vehette elő. Talán álmában? Ki tudja... A polcra fektetve tette föl és csillogó szemmel várta meg, míg abbamarad a hintázás és Keljfeljancsi mozdulatlan marad. Abban a pillanatban, amint megállt, mintha egy apró mosolyt fedezett volna fel a baba festett száján. De nem volt biztos benne.
- Vince, gyere reggelizni! - hívta anyukája a konyhából.
A reggel további része békésen telt. Apa elment dolgozni, Anya megetette, felöltöztette Julcsit, aztán elkísérték Vincét az óvodába. Alvás után eljöttek érte, és otthon egész délután a kedvenc játékaival játszott. Amíg Anya hajat mosott, megkérte őt, hogy figyeljen Julcsira a járókában. Vince gondolt egyet, és odaadta kishúgának a hintázó babát. Julcsi kacagva pofozgatta Keljfeljancsit, a bátyja pedig nyugodtan játszott tovább. Igen ám, de néha-néha odapillantott a járókába, és egy alkalommal csodálkozva vette észre, hogy a játékbaba szája egészen mosolygósra áll. Nem akarta elvenni a kishúgától a játékot, alig győzte kivárni, amíg megunja a labdahasú bohócot. Akkor aztán kikapta mellőle a járókából, de hiába: Keljfeljancsi már nem mosolygott tovább. Vince csalódottan tette vissza a polcra.
Elérkezett az este: rendrakás, vacsora, fürdés, esti mese... Apa megsimogatta, Anya megpuszilta a gyerekeket és kimentek a sötét szobából. Vince az ajtó nyílásán beszűrődő halvány fényben odapillantott a játékospolcra, és megnyugodva látta, hogy Keljfeljancsi ott áll a rendes helyén. Becsukta a szemét és hamarosan elaludt.
Már késő este volt, amikor nyílt az ajtó és Apa osont be a szobába. Pizsamában volt, épp csak egy megszerelt kerekű kisautót hozott vissza a fiókba. De Julcsi ágyáig sem jutott, amikor furcsa zörgést hallott a játékok között. A legalsó polc sarka felől jött hang. Apa óvatosan közelebb lépett, hogy jobban lásson. Először azt hitte valami bogár, esetleg egér, de most már világosan látta, hogy Keljfeljancsi fészkelődött. Nagyon lassan ide-oda forgolódott, mintha el akarna jutni valahová.
- Jaj, ez ma nem fog menni - szuszogott a játékbaba. - Ez a fiú olyan messzire tett a polc szélétől!
Apa nagyon kíváncsi volt, de félt megszólítani, nehogy megijessze a bohócot. Végül nem bírta tovább nézni az ügyetlenkedést és suttogva megkérdezte:
- Tudok neked segíteni?
- Közelebb tolnál a széléhez? - kérte kétségbeesetten Keljfeljancsi. Apa megtette, amit kért.
S ekkor, egy lendülettel, a labdahasú bohóc leugrott a földre. Koppant egyet, s hintázni kezdett. Az arcán határtalan boldogság áradt szét.
- Köszönöm, hogy segítettél! - hálálkodott vidáman, amikor végre megállt. - Ez a legjobb, amikor én tudom meglökni saját magam!
Apa megsimogatta a kis bohóc fejét, visszatette a helyére, és elment aludni. Másnap reggel ő ébresztette a gyerekeket.
- Jó reggelt, Vince! - keltette a kisfiút, miközben felhúzta a redőnyt. A lábánál, a földön ott hevert a Keljfeljancsi. Mosolyogva tette vissza a polcra.
- Öltözz fel gyorsan, reggelinél elmesélem neked, milyen kalandom volt az éjszaka...
Attól kezdve Vince minden este figyelmesen a polc szélére tette a bohócot, és Anya se mérgelődött többet, ha reggel a földön találta.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése