A legutóbbi olvasónaplóm óta azért elég sok könyvet olvastam, lehet, hogy majd azokról is írok, de ez most a legfrissebb élmény.
Tamás Zsuzsa Mesék a teljességhez könyvének először is a címe fogott meg. Nagyon közel áll hozzám a gondolat, hogy a teljességhez meséken keresztül vezet az út... Másodszor pedig Ilyés Juli borítóképe ragadta meg a figyelmemet, pedig akkor még nem is láttam a könyv belsejét... Az illusztrációk - felnőtt szemmel legalábbis - csodálatos világot vetítenek elénk, az én képzeletemben jól kiegészítették a szöveget.
A könyv kerettörténete - egy király a kislánya vigasztalására gyűjti össze országa tizenkét bölcsétől a teljesség tizenkét meséjét - nagyon kedves, szép, fordulatos, nekem ez sokkal izgalmasabb volt, mint maguk a történetek. Lehet, hogy ha majd édesanya leszek, akkor még többet fogok érteni a rejtett utalásokból, a szerző ugyanis a kislányának írta a könyvet, és érzem rajta, hogy a szülőséggel kapcsolatos élményeit, tapasztalatait is beleszőtte a mondanivalójába.
A könyv nyelvezetébe kissé nehezen rázódtam bele. Vannak könyvek, amelyek szövege sima, jól érthető, és vannak, amelyek kissé döcögősek, hullámosak. Ez ilyen. Nyilván azon is múlik, hogy a szerző és az olvasó mennyire beszél egy nyelvet, de a szerző gyakorlottsága is számíthat: a könyv végére ez a szöveggel kapcsolatos rossz érzésem is csökkent. Vagy beletanultam a gondolkodásába? Nem tudom. Minden esetre, az elején ez nehezítette az olvasást.
A másik dolog, ami miatt kizökkentem néha az álomvilágból: a tizenkét mese versbe szedett változata. Persze értem, mivel tizenkét, egyébként közismert mesét szerkesztett a szerző új rendszerbe, ezért a maga nyelvére formálta őket. Még az apróbb átírások is belefértek nekem, főleg felnőttként, de ha egy gyerek már ismeri ugyanezeket a meséket tiszta forrásból is, akkor neki is, mert a kerettörténetet szolgálják az átírások. Ám a versek még annyira sem gördülékenyek, mint a prózai szöveg. Egy-egy részletet több versszakon át taglal, miközben néhány másikat egy fél sorban "elintéz", ettől ugrál, rángatózik a szöveg, ráadásul néha lóugrásban haladnak a gondolatok, ha nem ismerném az adott mese eredetijét, nem érteném a verses változatot sem. És hogy minden fontos részlet beleférjen, mégis rímeljen, némelyik sorvég mintha hosszas kínlódás után született volna meg...
A negatív kritikát itt be is fejezem: örülnék, ha legalább fele ilyen szép történetet meg tudnék írni, fele ilyen jól. Engem borzasztóan zavar, ha a szövegszerkezet nem tökéletesen sima, gördülékeny, esetleg rossz a lektorálás és igénytelen a szöveg (elírások, helyesírás, stb.), de ilyen gond itt természetesen nem volt. Zavar, mert én nem tudok a szövegtől elvonatkoztatva, csak "tartalmat" olvasni, így ha a szövegben valami nem stimmel, akkor nem tudok elmerülni kellően a történetben sem. Ez van, így jártam. El kell mondjam viszont, hogy amikor végre volt időm hosszabban olvasni, "egy szuszra" elolvastam a könyv tíz fejezetét. Izgalmas, magával ragad a király küzdelme kislánya boldogságáért.
Ami még nagyon tetszett benne, hogy ugyan hagyományos mesei elemekből épül fel a történet sajátos, de harmonikus világa, sok apró, humoros "modern" elem is belekerült, amitől rendkívül közelivé és szerethetővé válik. A mondanivalójával pedig a végsőkig egyetértek: egy kisgyermeknek (és az embernek) a teljesség eléréséhez szüksége van IGAZI mesékre, ez az egyik legfontosabb útravaló amit egy szülő adhat a gyermekének.
Képek forrása:
moly.hu
napocska.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése