Egy meg nem kapott levél margójára

Hermione Granger átlagos családfával,

átlagon felüli értelmi képességgel, szorgalommal, kíváncsisággal,

ezen felül boszorkányvénával rendelkezik.

Habár „a vérében van” kifejezés itt talán mégsem helytálló,

hiszen első generációs mágus (köznyelvi kifejezéssel sárvérű),

tehát természetfeletti képességeit semmiképpen sem örökölhette.

 

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában

kiváló minősítéssel végzett növendék sikere nem magától értetődő,

mindennapos küzdelem volt számára például,

hogy az órai elkalandozásokat leleplező mangákat

maradéktalanul eltüntesse a könyveiből

vagy a Griffendél klubszobában biztos rejtekhelyet találjon

a félmeztelen Justin Timberlake-es Bravo-poszterének.

 

Nem tudni azonban, hogy boldogabb volt-e attól,

hogy hétköznapi problémáit pálcasuhintással képes megoldani,

hogy varázsigére szárad meg a lábán a vizes zokni

vagy az időben visszautazva csekkolhatja a saját frizuráját.

 

Két évtizede hónapokig lestem az alkonyuló eget,

hátha feltűnik rajta egy hófehér bagoly,

csőrében a roxforti levelemmel.

Titokban varázsigéket magoltam, hogy mugli örökségemből

fakadó hátrányaimat idejében lefaragjam,

s Hermione Granger szívós szorgalmával vetekedve

iskolaelsővé küzdjem fel magam.

Aprólékosan elképzeltem, hogyan fogom

hétköznapjaim apró, bosszantó feladatai alól

mágikus megoldásokkal tehermentesíteni magam,

hogy végre csak és kizárólag olvasással tölthessem

minden időmet.

 

Hogy boldoggá tehet-e az olvasás?

Hermione Granger tanulmányai és a Tudjukki elleni küzdelem

befejeztével tisztes családanya lett a mafla Ron Weasly oldalán.

Hogy boldog volt-e az nem derült ki a könyvből.

A boldogságot valahogy

sehogy sem sikerül

kiolvasni.