Névtelen levél

   - Ti írtatok már valakinek névtelen levelet? - kérdezte Lena.

   - Persze - vágta rá Libert, de fel se nézett. Ágakat tördelt és rakta a pislákoló tűzre.

   - Kinek? - csillant fel Katrin szeme.

   Libert nem válaszolt rögtön, hanem betett még két faágat az éledő lángok közé.

   - Tudjátok, minden hónapban írok egy fenyegető levelet - közben kivett két üveg sört a rekeszből - a közoktatási miniszternek, hogy vezesse be a naponta kötelező csokiosztást az iskolákban... - az egyik üveggel kinyitotta a másikat és visszatette a rekeszbe.

    A többiek jót nevettek, csak Lena ült sértődött arccal a tűz mellett.

   - Bocs, Lena, muszáj volt... Mi a fenéért írna bárki is fenyegető levelet?

   Lena gyorsan leszerelte a sértődött arcot, mivel visszakerült a figyelem középpontjába.

   - Nem feltétlenül fenyegetőre gondoltam. A névtelen csak azt jelenti, hogy nem írom alá, de lehet kedves is.

   Marc elnevette magát.

   - Olyat én kaptam, kilencedikben... 

   - Többet is - kacagott fel Katrin.

   - Te írtad? - gyanakodott Marc.

   - Dehogy, róla mindenki tudta, hogy beléd van zúgva - húzta Libert a lányt.

   - Te dög! - hajította oda Katrin a az üres naptejes flakont, de persze nem talált.

   - Komolyan nem tudod, hogy ki volt? - nézett Lena.

   - Nem. Csak annyit, hogy tőletek valaki.

   - Én azt hittem, mindenki tudja - csodálkozott Katrin.

   - Mindenki tudta... - vigyorgott rá Libert, és gyorsan lehúzta a fejét a felé repülő beazonosíthatatlan kozmetikai szer elől.

   - Na, áruljátok már el!

   - Hát Martha!

   - Ki az a Martha? - lepődött meg Marc.

   - Hát Katrin legjobb barátnője, nem emlékszel? - lökte oldalba Libert.

   - Honnan szeded? Te nem is ide jártál! Idióta... - nevetett Lena.

   - Miért, a lányok nem így szokták? Hogy a legjobb barátnők ugyanabba vannak beleesve, mert annyit áradoznak róla egymásnak?

   - Na jó, most már befejezheted! - mérgelődött Katrin. Már nem volt mit odavágnia - Martha sose volt a barátnőm, mert egy hülye liba és Nici-s tolltartója volt!

   - Ez aztán érv...

   Egy pillanatig csend volt.

   - Ja, hogy az a lány! Jesszus... Reméltem, hogy valami normálisabb...

   - Mondjuk Katrin?

   Katrin már inkább nem szólt egy szót se. Nem hagyja bosszantani magát.

   - Te tényleg nem ide jártál? - nézett fel Jon, aki eddig nem igazán tudott hozzászólni a témához.

   - Hát, egy idő után már nem...

   - Miért?

   - Mitsgaud nem igazán értékelte a humoromat -vonta meg a vállát Libert.

   - Hát azt nem csodálom... - jegyezte meg Katrin.

   - Tényleg, ő volt az ofőtök!

   - Ő bizony. Pedig én bírtam az öreget.

   - Azért mentél törire?

   - Azért is...

   Lassan elhamvadt a tűz, összeszedték magukat és elindultak a város felé. A főtérnél elbúcsúztak egymástól, Lena nekiindult a macskaköves emelkedőnek. Az utcai lámpák mókás kis árnyakat hoztak létre a kövekből. Lena fejében kavarogtak a tábortűz körüli beszélgetések mondatai, lebegett a vidám kacagásban és kicsit sajnálta, hogy most már csend van és nincsenek itt a többiek. 

  A kapuban megakadt a szeme a postaládán. Valaki sietősen dobhatta bele azt a levelet, mert nem csúszott bele egészen, kikandikált a sarka. Lena dobogó szívvel kapta ki a ládából. Sima fehér boríték, rajta szálkás betűkkel csak az ő neve állt. Nem állta meg, még ott a kapuban feltépte a levelet, és kihúzta belőle a fehér A4-es papírt. Ahogy bontotta szét, valami csilingelve a földre pottyant. Gyorsan lehajolt érte és felkapta. Egy falevél alakú fém cipzár-húzóka volt, szép, pontosan egy kis fémgyűrűre hegesztve. Lena elmosolyodott,  az ujjára húzta és megnézte a levelet. Összesen ennyi volt: 

"Veheted fenyegetésnek is... ;)"