Ugrás a fő tartalomra

Gumicsizma

   Elállt az zápor. Lena szerette az záport, mert különös hangulata van: egyszerre borongós, lehűtő és pezsdítően felszabadító is. Amikor zuhogni kezdett, kitárta az ablakokat, hogy a nyomasztó, fülledt meleget végre kivigye a friss huzat. Percekig állt ott, könyökölt az ablakpárkányon és nézte a hulló kövér vízcseppeket. A virágládában a muskátlik szinte kacagtak a csiklandós zuhanytól. A macskaköveken először csak kopogott a víz, aztán összegyűlt és bugyborékolva, csobogva futott lefelé, a tenger felé. Aztán a felhők ahogy jöttek, el is foszlottak és kisütött a nap.
   Lena kapta a kis kosarát, vékony kabátot húzott virágos ujjatlan ruhája fölé, majd levette a polcról a piros gumicsizmáját, belebújt. Így indult útnak a főtér felé. Már délelőtt be akart vásárolni, de nem volt ideje, közben pedig eleredt, azért nem indult el... De nem is bánta, mert most pocsolyás, fröcskölős út vezetett a boltig. Vígan rakosgatta a lábait, élvezettel vágott keresztül a legmélyebb tócsákon, az utcákon lefelé zubogó vízfolyamokon. Nem is gondolta, hogy ilyen erős a sodrásuk, csak most érezte, ahogy benne sétált. Egy meredekebb utcácskán szinte kilökte alóla a lábát a hirtelen felerősödő nyomás. Az is furcsa érzés volt, hogy a terpeszkedő pocsolyákat -, amelyek máskor szemtelenül gátat szabnak az emberi mindenhatóságnak - most nem kellett kerülgetnie, ott gázolt át rajtuk, ahol akart, nem kellett letérnie miattuk az útjáról. Hiába volt a nehéz csizma a lábán, hiába csobogott - most már - a sípcsontja körül erős sodrással az egyre duzzadó kis folyam, olyan szabadnak érezte a lábait, mintha mezítláb szaladna a selymes homokú tengerparton... Csak azért, mert mások kényeskedve kerülgették az elterülő tükörfoltokat, amit ő nyugodt lélekkel felkavarhatott piros gumicsizmájával.
   A boltban hamar összeszedte, amire szüksége volt. A bejárat előtt egy pillanatra átfutott a gondolat, hogy lemenjen a tengerpartra, de aztán mégiscsak hazafelé indult el. Fölfelé már nem a sodrásban gyalogolt a nehéz kosárral, de a tócsák azért nem állították meg...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint