Ugrás a fő tartalomra

Zöld teknő

   Nilot és Lena a kertek alatt lépkedtek sietősen. Egy órájuk volt csak, a csónakkikötő pedig nem volt nagyon közel. Ha vissza is akartak érni, szedni kellett a lábukat rendesen. Nem sokat beszéltek, csak ha felfigyeltek valami érdekesre, vagy eszükbe jutott valami elhalaszthatatlanul fontos kérdés.
   - Te, azon gondolkodtam, mi lenne, ha az ablakomba a muskátlik helyett levendulát tennék? - merengett Lena.
   - Tegyél inkább fűszernövényeket, akkor nem kell lerohangálnod a kertbe, amikor főzöl.
   - Jaj, azokat már felhoztam a balkonra!
   - Hát akkor mindegy. Miért ne tehetnél levendulát?
   - De mit csinálok majd annyi levendulával?
   - Miért, a muskátlikkal mit csináltál?
   - Kidöglesztettem őket...
   - Minden évben?
   - Mit gondolsz, miért akarok valami mást helyettük?
   Ehhez nem volt mit fűzni.
   Nilot hirtelen felnevetett.
   - Mi az?
   - Lehet, hogy Siston néninek is ezért nincs muskátlija?
   Már a parton gyalogoltak. A selymes, száraz homok álnokul pergett be Lena topánkájába, jobbnak látta levetni, mielőtt kidörzsöli a bőrét. A késő délutáni napsütés langyosra melengette a fövenyt. A tenger, ahol elérte, igyekezett jegesre hűteni, de a tavaszi nap nem hagyta magát, megállíthatatlanul ontotta magából a meleget, győzelme már vitathatatlannak tűnt.
   Elérték a csónakházakat. A széles folyótorkolat felett a mesterséges öbölben néhány hosszú móló állt, két oldalán békésen ringatózó evezős csónakokkal. A féltős vitorlásokat a széltől védett csónakházakban szállásolták el. Lena a móló bejáratánál udvariasan előreengedte Nilot-t. Ezen keskeny betonlapok voltak, óvatosan kellett közlekedni rajtuk, nem úgy, mint a kövér kikötői mólókon, ahol akár hármasával is elfértek. A móló közepén Nilot hátrafordult.
   - Itt jó lesz?
   - Miért nem megyünk ki a végére?
   - Nem szeretném elijeszteni a sirályokat.
   - Ó tényleg, ott sziesztáznak! Na jó, akkor jó lesz itt is.
   Leültek egy foghíjba, ahol nem volt csónak. Alacsony volt a víz, nem ért be a lábuk, de nem is baj, most nem is esne jól a hideg víz. Lena hanyattfeküdt, úgy bámulta a felhőket. A vízről olyan szélesnek tűnt az ég, szinte nem is látta, csak a szeme sarkából a földgömb nyújtózkodó objektumait. Aztán oldalra fordította a fejét. Ilyen szögből még sose nézte a vizet. A fodros kis hullámok úgy gurultak el a szeme elől, mint amikor egy tálkányi apró gyöngy szétfut a padlón. Átfordult a másik oldalra. Onnan jöttek lélekszakadva, egy szempillantás alatt beszaladtak a móló alá.
   - Mennünk kéne - nézett az órájára Nilot.
   - Hát jó - sóhajtott Lena. Tekintetével elbúcsúzott a táncoló fodroktól és felkelt. Visszaballagott a partra. Aztán eszébe jutott valami és elszaladt a hátsó mólóig. Mosolyogva jött vissza.
   - Még megvan? - Nilot sejtette, mit nézett meg.
   - Persze! Fogalmam sincs kié lehet.
   - Én se tudom. Amióta emlékszem, ott áll.
   - Nem is értem, miért nem kötötte el még senki ezt a csónakot...
   - Mert nem csónak ez, egy teknő! Két csapás után befordulsz vele.
   - Mennyi az idő?
   - Harmincnyolc.
   - Ejha, akkor söprés! Iszonyúan el fogunk késni- aggódott Lena.
   - És még azt sem tudom, mit veszek fel.
   - Jaj, ne izgulj, majd kitaláljuk!
   Hazafelé már nem beszéltek. Elhalaszthatatlanul fontos dolgokról sem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint