Autó

   Lena megállt a kapu előtt és körülnézett. Ric pont akkor lépett ki a szomszéd házból.

   - Szia! Merre? - kérdezte és végigmérte a lányt.

   Lena piros farmert viselt, barna magassarkú cipellőt és egy fehér, könnyű blúzt.

   - Holdfény?

   Elindultak. Lena most nem állhatott meg az üveges előtt, csak Nilot ablakába lesett fel, ami nagy meglepetésére nyitva volt. Nem szólt, csak magában morfondírozott. Nilot most nincs itthon. Ő meg délelőtt, amikor locsolt, biztos, hogy bezárt minden ablakot. Már az utca sarkán voltak, mikor éles füttyszó hallatszott a hátuk mögül. Lena visszanézett. Marc sétált kényelmesen utánuk. Nem siettek, megvárták. A fiúk kezet fogtak. Együtt mentek a templomig. Marcnak jó kedve volt, mert hamar végzett a vizsgáival és tegnap már hazajöhetett a kisvárosba. Átkarolta Lena vállát és így baktattak lefelé. Ott elköszöntek, Ric-kel a tenger felé vették az utat. A partra érve jobbra fordultak, és elsétáltak a Holdfény bárral szemközti padhoz.

    Ilyenkor jóval nagyobb volt a forgalom, mint egyébként, hiszen beindult a szezon és a hétvégére sok látogató érkezett a kisvárosba. Jobbnál jobb kocsik gurultak végig a parti autóúton. Már itt is voltak a környéken nagyobb hotelek, meg vendéglők, ezért sokan parkoltak is.

   Lena a nyaralókat figyelte. Rengetegszer gondolta el, milyen furcsa, hogy az ő otthona másnak egy érdekes, színes, de idegen kis világ. Ugyanaz a levegő, ugyanazok a színek, illatok, de sosem lehet tudni, milyen az a másik kép a másik emberben. Nagyon szeretett azzal szórakozni (például, amikor a fehér buszt várta), hogy az autókban ülőket nézi. Reggelente sokan egyedül vezetnek, hétvégén szinte alig látni magányos autóst. Vannak, akik telefonálnak, vagy a zenét hallgatók is mókásak, mert zárt ablaknál nem mindig hallatszik ki, csak a fejbillegtetésből, tátogatásból, tétova vezénylő mozdulatokból lehet rájönni, hogy szól valami odabent. Látott egyszer egy nőt, akinek szép, szőke, hullámos festett haja volt, aztán hátrarázta a fürtöket, és kibukkant egy férfi arc. Aztán vannak, akik beszélgetnek, kiabálnak, nevetnek, sminkelnek, szendvicset esznek, fél kézzel pakolnak a retiküljükben. Lena azon gondolkodott, hogy vajon, ha vezetne, ő mit csinálna, amikor egyedül van az autóban. Az biztos, hogy énekelne, sokat. Talán verseket mondana. Egyszer olvasott egy színésznőről, aki mindig vezetés közben gyakorolja a szerepeit. Időnként idiótaságokat csinálna a piros lámpánál a szomszédok szórakoztatására. Vagy...

    - Aztaa... Láttad ezt a porshét? Tuti jól meg van buherálva, ilyet nem gyártanak.

    Az egész környéken Ric volt a legnagyobb szakértője az autóknak. Egyelőre még csak motorja volt, de addig is mindent tudott minden modellről, amit a városban megfordult, meg azokról is, amelyek nem. Ha gond volt a biciklijével, Lena mindig Ricet kereste meg, csak akkor vitte szerelőhöz, ha már ő sem tudott mit kezdeni vele.

    - Várj csak, beparkoltak. Odajössz velem? - pattant fel Ric, meg sem várta a választ.

    Lena szó nélkül utána szaladt. A porshéból sportos, fiatal férfi szállt ki, akiről Lena egy pillantással megállapította, hogy sokkal több az egója mint a sármja. És ez nem azt jelentette, hogy rosszul nézett ki, sőt. De ezt a megjegyzését inkább megtartotta magának.

   - Mit akarsz, öcsi? - kérdezte egykedvűen a fickó.

   - Nagyon siet? - kezdett bele zavartan Ric.

   - Kíváncsi erre a szuper autóra... - segítette ki egy angyali mosollyal Lena.

   - Hát, egy pár percem van, amíg megvárok valakit - vonta meg a vállát a férfi, most már sokkal kedvesebben.

   Ezek után Lena beszédértő antennái kikapcsoltak. Szórakozottan körbejárta az autót. Szép volt, az üléshuzat különösen tetszett, a karosszériát viszont nem tartotta nagyon harmonikusnak. Részéről az autó értékelése meg is történt. Hogy a fiúk mit tudnak még annyit beszélni róla, nem is értette. Vagyis dehogynem. Libert és Marc is mindig olyan tüntető hallgatásba kezdenek, mihelyst sminkekről és körömlakkokról esik szó, hogy ezt most értenie kellett. Magában mosolyogva figyelte, hogy az autós fiatalember milyen örömmel és lelkesen magyaráz Ricnek. 

    - Utasaink is lesznek? - szólalt meg egy kellemes férfihang a háta mögül és a kezét a válláratéve  az illető finoman arrébb húzta Lenát, hogy betehesse nagy táskáját a hátsó ülésre (ja, igen, cabrio volt, ez is feltűnt Lenának).

    - Ha szeretnék, elvihetjük őket egy körre. Mit szóltok? Merre laktok?

    - A Sertabais utcában - válaszolt Ric.

    - Szuper, mert akkor ha teszünk egy kört a vasúton túl, akkor pont vissza tudok jönni. Nagyszerű, pattanjatok be! Hölgyem! - nyitotta Lenának a hátsó ajtót a fiatalember.

    - Remélem, nem félsz a sebességtől! - szólt hátra kitolatás közben.

    - Azt nem tudom, hogy nyitott tetővel félek-e. De általában nem szoktam.

    - Nagyon helyes.

    A körülbelül tíz perces út Ricnek úgy öt percnek tűnt, legszívesebben egész délután autózott volna. Lena viszont egy fél órányi képet, színt, illatot, hangot, hangulatot, benyomást összegyűjtött és még órákat feküdt otthon az ágyán, mire minden a helyére került.