A parton ültek. A vízen szikrázva csillogtak a tiszta égbolt csillagai, ahol a kisváros nyári fényei hagyták érvényesülni őket. Meleg volt az éjszaka, fürdőruhában ültek a tűz körül, csak Lenán volt egy könnyű, kék tunika, mondván, hogy fázik, pedig ő be se ment a vízbe. A hátuk mögül halk blues és jazz szólt. Libert apja nagy zenekedvelő volt. Egykor maga is hegedült, de már csak a hangszer van meg, a régi tudás a kottákkal együtt a padláson porosodik. Fiát viszont évekig nyúzta a zongorával, a zongoratanárt pedig azzal, hogy tanítson már valami rendes zenét is a gyereknek. Azóta Libert, ha valakinél zongorát talált, rögtön odaült eljátszani pár ritmusos darabot. Ilyenkor Lenának táncolhatnékja támadt. Mint mindig, amikor zongorát vagy kicsit is használható zenét hallott. Néha olyan is volt, amikor zene híján dúdolt magának, hogy legyen mire táncolni.
Libert hiába próbálta megmagyarázni az apjának, hogy a magnó, amit most kölcsönvett, csak akkor nevezhető rádiónak, ha épp egy rádiócsatornát játszanak le vele, különben maximum lejátszó, a rádió név rajta maradt a készüléken. A rádió mellé pár lemezt is elhozott Libert. A bort Mandor hozta, akiben lehet bízni, mert a nagybátyja borait már több országban is értékesítik, jónéhány címet is nyert. A lányok rábeszélték Mandort, hogy hozzon gyümölcsbort is, amit Lilli is meg bír inni. Meg Lena is, csak ő nem reklámozza, hogy nehezen barátkozik a borokkal. Lilli hálából nagy adag pizzás kiflit sütött, mert Mandor viszont azt szereti nagyon.
- Tényleg fel kéne már menni egyszer... - mélázott Katrin az előbb elhangzottakon.
- Ja, bringával! - lelkesedett Mandor.
- Aha... - sóhajtott Lena nem túl meggyőzően.
Marc Lena térdére tette a kezét.
- Igen?
- Már megint táncolsz.
- És?
- Ha ülsz, akkor ne táncolj...
- Jó, akkor gyere! - pattant fel Lena és felrángatta a meglepődött Marcot.
Lejtettek pár kis kört a rádió mellett. A többiek először csak lesték, hogy mi lesz itt, aztán Lilli elnevette magát. De nem sokáig nevethetett, mert egy pillanat múlva már Jon is ugrott fel és magával húzta a parkettre. Erre sorban álltak be a táncba a többiek. Libert lekérte Lenát, Marc Katrint kapta a karjára, aki irult-pirult, szerencséjére sötét volt. Mandor még tétovázott egy darabig.
- Erre most mit kell táncolni?
- Nem mindegy? - nevetett Letizia és máris ott forogtak a zsúfolt tánctéren.
Aztán egy táncolhatatlan szám következett, nevetve ültek vissza a tűz köré.
- Van még abból a finom eperborból? - nézett körül Lena.
- És a sütiből...?
Mire minden elfogyott, a hűvös éjszakai szél is megérkezett. Eloltották a tüzet, az utolsó kortyokat a tengerbe öntötték, azt már úgysem meri senki meginni, aztán elindultak a kisváros felé. Libert kezében még szólt a rádió, csendben, - ki dúdolgatva, ki tánclépésben, - sétáltak haza. Az elem aztán lemerült, a zene bezárkózott a műanyag hangfalborítás mögé, ők elbúcsúztak egymástól. Libert és Letizia elkísérték Lenát a kapuig, ők is abban az utcában laktak, kicsivel arrébb. Lena becsukta a kaput és charleston-lépéssel kacsázott fel a bejárati ajtóig.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése