Ugrás a fő tartalomra

Paradicsom

A konyhában nagy volt a sürgölődés. Lena és Nilot az esti vacsorához készítették a szendvicseket. Eredetileg a partra szerettek volna lemenni, de ebéd után beborult, nagyon hideg lett, így inkább meghívták az egész társaságot Nilot-hoz. Délután bevásároltak: bagettet, sajtot, sonkát, zöldségeket és egyéb finomságokat. Nilot szeletelte a rávalót, kikeverte a finom krémeket Lena pedig, miután felkarikázta a bagetteket, olyan ínycsiklandó harapnivalókat készített, csoda, hogy nem tűnt el belőle egy-kettő, mire a vendégek megérkeztek.
-         Salátát csináljak vagy mártogatóst? – kérdezte Nilot.
-         Hm… Lehet mindkettőt?
-         Lehet, csak akkor hozz még a balkonról paradicsomot, mert nem lesz elég.
Lena körülnézett a konyhában.
-         Az összest felkarikáztad a szendvicsekre.
-         Ó, tényleg!
Lena kisietett a balkonra. A ládákban négy szép tő  apró koktélparadicsom nőtt és két másik, amelyeken olyan hatalmas gyümölcsök lógtak, hogy kényelmesen elfértek a tenyerében. Letört néhány fürt aprószeműt, a nagyok közül óvatosan ujjai közé fogta azt az egyet, amelyik már vérpirosan ragyogott. Nem kellett sokat tekergetnie, a paradicsom szinte magától a kezébe pottyant. A napsütötte, feszes héj még meleg volt, de a hő mintha a puha húsból áradt volna kifelé. Lena az arcához emelte a piros gömböt. Amit a kezével simának érzett, az arca finom bőrének picit érdes volt. A legjobban a frissen leszedett paradicsom illatát szerette: mélyet szippantott az édes, fűszeres levegőből, ami a hatalmas, érett gyümölcsöt körülvette.
Vidámat vitorlázott be a konyhába és segített Nilot-nak felvágni a zöldségeket. Nagyon igyekeztek, már csak az utolsó simításokat végezték a terítéken, amikor Marc benyitott.
-         Sziasztok! Hűha, ti aztán készültetek!
-           Te pedig túl korán jöttél – nézett az órájára Nilot. A hangján hallatszott, hogy ez igazán nem a bátyjának szól, csak izgul, hogy nem készülnek el időben.
-           Ó, bocsánat! Igazából csak meg akartam lesni, hogy áll Lenán a napraforgós köténye…



Címkék:

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.
Megjegyzés küldése
Korábbi bejegyzések »

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers
1 megjegyzés
Korábbi bejegyzések »

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint
Megjegyzés küldése
Korábbi bejegyzések »