Ugrás a fő tartalomra

Fényképezőgép

    Kilencet ütött az óra, Lena ebben a pillanatban lépett ki a kapun, világoskék lenvászon ruhában, szalmakalappal a fején, kis nyári táskával az oldalán. Fürtjeit rögtön össze is borzolta a szellő, de ő ezt cseppet sem bánta. Kivételen pontos volt, bár aznap Libert is elnézte volna, ha egy kicsit késik. Együtt indultak el a főtér felé. Lassan, bámészkodva, beszélgetve. Lena nyakát tekergetve nézelődött és az egyik sarkon megállt.
   - Várj egy picit, ezt gyorsan lekapom!
   Azzal előkotort táskájából egy ósdi fényképezőgépet, kattintott egyet a ház ormát díszítő szobrocska felé.
   - Mehetünk!
   - Rendben. Arra gondoltam, hogy először lemegyünk a főtérre, ott megnézzük a templomot meg a városházát, azokat mindenképp érdemes. Aztán van egy várostörténeti múzeum, amiben nyitottak egy részleges kiállítást a város idegenforgalmáról...
   - ... ajjaj, kezd sok lenni a kultúrából...
   - ... pedig a századfordulós fürdő-divatról is van benne egy összeállítás - kacsintott rá Libert.
   - Rendben, ahogy óhajtod! - adta meg magát Lena.
   - És még egy múzeum van, a várról. Ott is lesznek ruhák.
   - És délután?
   - Azt majd kitaláljuk ebéd közben.
   Lesétáltak a főtérre, Libert udvariasan elterelte Lenát a kirakodóvásártól, Lena pedig szorgalmasan fényképezett minden érdekeset, amit látott. Felsétáltak a lépcsőn, nekiveselkedtek a nehéz kapunak és beléptek a hűvös, csendes templomba. Némán körbejártak, és Lena úgy érezte, soha szebb templomban nem járt még. A következő állomás a városháza volt. Itt igazából egyedül a dísztermet lehetett csak úgy megnézni, de az nagyon szép volt. Libert elmesélte Lenának, hogy régen mennyi bált tartottak itt, ami persze nem csak a csodás ruhák és izgalmas kalandok miatt volt érdekes, hanem azért is, mert a város vezetősége sok fontos döntést tulajdonképpen itt alapozott meg. Na, de a várostörténeti múzeumban már sok érdekességet találtak. Főleg Libert, de azért Lena is felfedezett egyet, s mást. A szecessziós múzeumépület kovácsoltvas ablakai például nagyon tetszettek neki. Az idegenforgalmi kiállítás viszont tényleg izgalmas volt. Nem csak vicces fürdő- és szabadidőruhákat láttak, hanem sok más használati tárgyat is, mint bőröndök, kézitáskák, úti piperefelszerelések, kalapdobozok, menetjegyek, rekonstruált vonatkupé és hajókabin... És sok-sok térképet, adatot és évszámot, így Libert is elfoglalta magát, amíg Lena nézelődött. A várról készült kiállítás nagyon modern, interaktív kiállítás volt, külön múzeumpedagógiai feladatsorral gyerekek számára, amit nem lehetett kihagyni. Mire mindent végigjártak, már kopogott a szemük az éhségtől. Szerencsére Libert már előre kinézett egy éttermet, amit hamar meg is találtak. Itt kényelmesen megebédeltek, és kitalálták, hogy délután csak úgy körbejárják a kisvárost.
   - Keressük meg a piacot is! - kérte Lena.
   A piacon vettek pár szem sárgabarackot, hogy legyen mit majszolgatni délután. Onnan nem messze kezdődött a parti sétány, békésen sétálgattak a napsütésben. A kikötőtől nem messze leültek a parton, lábukat a vízbe lógatták és álmosan nézték a ringatózó tengert. Mikor már nagyon meleg lett, átkeltek az autóúton és a  házak árnyékában ballagtak tovább. Lena megcsodálta a kirakatokat, mert természetesen a sétány mellett helyezkedtek el a legjobb üzletek. Libert inkább a hotelek előtt parkoló kocsikat méregette. A kiépített sétány végén aztán az egyik kis utcába kanyarodva a kisváros belseje felé vették az irányt. A "kirakat" mögötti világ is barátságos és otthonos volt, mint egy jó boltban. A házak szépek, ápoltak voltak, az utcák tiszták. Lena már nem tudta, mit fényképezzen, annyi szépet látott. Késő délutánra kissé már elfáradtak a sok járkálásban, nézelődésben, úgyhogy beültek a főtér cukrászdájába. Lena eperlevet kért. Itt is elüldögéltek egy darabig, Libert felolvasott néhány érdekességet a városról az útikönyvből, amit kölcsönkért valahonnan, meg beszélgettek, figyelték az embereket a téren, tippelgettek, ki lehet turista és ki helyi lakos. 
   Estére is kinéztek maguknak programot: a városháza dísztermében (ami egyben a város színházterme is) a helyi gimnázium diákjai adtak elő egy színdarabot, ezt nézték meg. 
   A hosszú nap után Lena szinte ruhástól dőlt ágyba, de még sokáig nem tudott elaludni, mert a kisváros színei, hangjai, illatai lassan csendesedtek csak el.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint