A következő könyv, amit kivégeztem, Giovannino Guareschi: Don Camillo kisvilága című műve. Olyan olvasnivalót kerestem, ami kellően könnyed és szórakoztató, hogy ne vegye el a kedvem az olvasástól. A Don Camillót filmen is láttam, több jelenet ismerősen köszönt vissza, de valahogy egészen más volt a hangulata, mint a filmnek. Persze, ez örök téma, hogy könyv, vagy film; nekem mindkettő tetszett. Könnyed, hülyére tudtam magam nevetni rajta, de azért kellően mély és elgondolkodtató, úgyhogy nem hiába vettem a kezembe!
Olvasáskor egyébként állandó kísértésem szokott lenni, hogy színes ceruzákkal aláhúzkodva kipreparáljam a kedvenc részeimet, akármit is böngészek. Az utókorra való tekintettel azért mégsem szoktam rongálni a könyveket, inkább csak kis cetlikkel bejelölöm, majd a végén kigyűjtöm a talált "kincseket". Így volt most is, Bohinj felé a kocsiban egyre kisebb darabkákra tépkedtem a könyvjelzőmet, és most szeretném megosztani veletek a kedvenc sorokat.
"- Ha ahelyett, hogy beszélsz és csak utána gondolkozol, előbb meggondolnád, mit kell mondanod, és aztán beszélnél, nem kellene utólag megbánnod, hogy butaságokat mondtál."
"- Amikor Atyám megteremtette a világot, különbséget tett ember és állat közt. Ez azt jelenti, hogy mindazok, akik az emberek kategóriájába tartoznak, emberek is maradnak, akármit tesznek és ezért emberként kell velük bánni."
"- ... A nagy műveltség visz a tudatlanságba, mert a műveltség nem a hitre támaszkodik, az ember egy bizonyos ponton csak a dolgok matematikáját látja. És ennek a matematikának a harmóniáját tekinti istenének, elfelejtve, hogy maga Isten teremtette ezt a matematikát és ezt a harmóniát. De a te Istened nem számokból van, don Camillo, s a te Paradicsomod egén igazi angyalok repkednek. A haladás az ember szemében egyre jobban összezsugorítja a földet: egy napon, amikor az autók percenként százmérföldes sebességgel fognak száguldozni, az ember mikroszkopikus méretűnek látja majd a világot, s úgy fogja magát érezni, mint egy veréb egy hatalmas árboc tetején, belebámul a végtelenbe és a végtelenben újra megtalálja Istent és az igaz életbe vetett hitét."
"Hanem 1929-ben Mariolino, Ciro első unokája ráeszmélt, hogy egy kétéves férfinak erkölcsi kötelessége bejárni a világot, hogy egy kis élettapasztalatot szerezzen, s bizonytalan léptekkel útnak indult."
"- Gyermekeim, a házasság nem tréfadolog. Tíz perc alatt köti az ember és egy egész életre szól. Komoly és ünnepélyes esemény, még ha a legszerényebb és legegyszerűbb külsőségek közepette köttetik is. Vannak bizonyos szabályok, melyek alól nem vonhatjuk ki magunkat. Legyetek türelemmel: a házasság nem borsodó, amelyhez felvernek két tojást és tíz perc alatt kész."
"Az első, ami don Camillo szemébe ötlött, egy demokkrácia volt két kával, melyek már-már háromnak látszottak, annyira kettő volt belőlük."
Forrás
Megjegyzések
Megjegyzés küldése