Unatkozva ásít bennem a hiány.
Hatalmasra tátott szájából
mered rám a a sötét.
Szétfeslő szélét igyekszem
selyemszállal körbeölteni,
ám a hasadás gyorsabb, mint
a tű, gyakorlott kezemben.
Hatalmasra tátott szájából
mered rám a a sötét.
Szétfeslő szélét igyekszem
selyemszállal körbeölteni,
ám a hasadás gyorsabb, mint
a tű, gyakorlott kezemben.
Mennyi lyukat foltoztam már be!
Az enyémet, másét.
A folt gyakran erősebb lett,
mint maga az anyag,
s az elhordott ruhából végül
csak a folt maradt.
De ekkora folt nincsen!
Tán, ha összetoldanék
néhányat a régiek közül,
egy nagy patchwork takaró
esetleg befedné...
Hol az a rongyos láda?
Félek, már úgyis késő.
A feslés nem áll meg.
Még egy ásítás,
és a lyuk akkorára szakad,
hogy belőlem - s így a hiányból -,
többé semmi sem marad.
A feslés nem áll meg.
Még egy ásítás,
és a lyuk akkorára szakad,
hogy belőlem - s így a hiányból -,
többé semmi sem marad.
2019.07.19.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése