Jégmadár

   Nagy volt a zsongás a kápolna melletti ligetes réten. Az összes valamirevaló ismerős meg volt hívva: Martha, Lena unokatestvére, Ric és Sandon a szomszédból, Lilli, Katrin és Jon, osztálytársak, meg persze Libert és Mandor, Marc haverjai. Talán még a Villine-ikrek is ott voltak.     Nilot, mint az őrült, szaladgált, intézkedett: az énekesek a helyükön vannak-e, megvan-e a csokor (amit persze ő kötött mindenféle mezei virágokból, amit ott talált), és hogy a kedves vendégek ne falják fel előre az összehordott süteményeket. Katrin mamája vezette a kisvárosi cukrászdát, és egy jó adag, valami előző napi születésnapról megmaradt krémest küldött. Mások is hoztak még mindenféle harapnivalókat, amit otthon találtak. Libert még egy fél üveg konyakot is elemelt az apja bárszekrényéből.    - Úgyse szereti az öreg - tette ki a kis piknikasztalra.    - Női pia - fintorodott el megvetően Mandor. De azért látszott rajta, hogy nem bánja, ha be kell segítenie az elfogyasztásába.    - Minde

   Csöngettek. Egy hosszú, két rövid. Lena szaladt ajtót nyitni. Nilot tudta, hogy Lena ajtaja állandóan nyitva van, de azért mindig csöngetett, és megvárta, míg Lena beengedi.    - Lena, kijössz velem a sirályos mólóra?    - Persze. Csak hozom a blézerem, egy perc.    Elindultak a mólós part felé. Ez a másik irányban volt, nem a kikötő felé. Szűk utcácskák vezettek a két-három emeletes öreg házak között, muskátlis ablakok alatt. Csak Siston néni ablakában virítottak télen-nyáron petúniák.    - Te tudod, hogy miért nem szereti Siston néni a muskátlikat? - kérdezte Lena Nilot-t.    - Nem, de bevallom, nem is nagyon foglalkoztatott eddig a dolog... Miért, te tudod?    - Nem, én sem tudom.    Az utcasarkon ismerősökkel találkoztak, beszélgettek velük pár percet, majd mindenki ment a maga dolgára. Nilot és Lena lekanyarodtak egy meredek utcácskába, ami egyenesen a tengerhez vezetett. Lena magas sarkú cipőcskében volt, ezért belekarolt Nilot-ba, hogy orra ne bukjon a macskakö

   Lena egy délelőtt lesétált a városba. Derűsen ballagott az utcákon, cipellője puha talpán át érezte a macskakövek egyenetlen hullámzását. Nézelődött a százszor látott házak és kirakatok között. Az üvegékszeres előtt megállt egy kicsit, megcsodálta a csillogó kis csodákat, aztán hátrébb lépett, megigazította a haját és tovább sétált. A fürtös háznál fellesett a második emeleti második ablakba, hátha meglátja Nilot-t, bár tudta, hogy úgysincs itthon. Már egy hónapja elutazott, de Lena azért mindig eljött erre és felnézett az ablakra.    Egy kis kanyarral lejutott a főtérre. Ma nem volt vásár, csak néhány bódé állt a turisták kedvéért. A szökőkút körül kisgyerekek szaladgáltak, öreg nénik trécseltek a padokon tele kosárral. Lena átvágott a téren. A templom mellett üldögélő portréfestő megszólította:    - Egy portrét?   - Köszönöm, nem - rázta meg a fejét Lena és elsietett a hűvös, fehér templomfal mellett. Ujjaival finoman megérintette a szemcsés vakolatot.    A templom mögött