Jégmadár

    Kilencet ütött az óra, Lena ebben a pillanatban lépett ki a kapun, világoskék lenvászon ruhában, szalmakalappal a fején, kis nyári táskával az oldalán. Fürtjeit rögtön össze is borzolta a szellő, de ő ezt cseppet sem bánta. Kivételen pontos volt, bár aznap Libert is elnézte volna, ha egy kicsit késik. Együtt indultak el a főtér felé. Lassan, bámészkodva, beszélgetve. Lena nyakát tekergetve nézelődött és az egyik sarkon megállt.    - Várj egy picit, ezt gyorsan lekapom!    Azzal előkotort táskájából egy ósdi fényképezőgépet, kattintott egyet a ház ormát díszítő szobrocska felé.    - Mehetünk!    - Rendben. Arra gondoltam, hogy először lemegyünk a főtérre, ott megnézzük a templomot meg a városházát, azokat mindenképp érdemes. Aztán van egy várostörténeti múzeum, amiben nyitottak egy részleges kiállítást a város idegenforgalmáról...    - ... ajjaj, kezd sok lenni a kultúrából...    - ... pedig a századfordulós fürdő-divatról is van benne egy összeállítás - kacsintott rá L

   - Na, és mit fogunk csinálni? - kérdezte Libert, miután üdvözölték egymást a főtéren.    - Kitaláltam valamit - mosolygott Lena titokzatosan.    - Halljuk!    - Hallgassunk egyet!    - Őőőő, hogy mit? - csodálkozott Libert.    - Hát szépen elmegyünk valahova, leülünk, és nem beszélgetünk, hanem hallgatunk.    Libert felnevetett.    - Te ezt egészen komolyan gondoltad?    - Miért? - ráncolta össze a szemöldökét sértődötten Lena.    - Pont te akarsz csendbenülőset játszani?    - Igen. És pont veled!    - Ráadásul... - Libert nevetve csóválta meg a fejét.    - Na jó, hova menjünk? -adta meg magát. Nem akarta Lena kedvét elrontani.    - Nem tudom, az a te reszortod - vonta meg a vállát Lena.    - Hát, akkor gyere!    A strand felé indultak el, aztán elkanyarodtak a tisztás felé, felmásztak a kápolnáig. Ott leültek a kis kovácsoltvas padocskára, ahonnan pont kilátni a fák fölött a tengerre. Addig mindenféléről beszélgettek, nehéz volt hirtelen abbahagyni. L

   Mandor a kapu előtt várta Lenát. Nem sokat kellett álldogálnia, Lena hamarosan megjelent könnyű, nyári szoknyában, sárga csíkos tornacipőben, lenge trikóban és egy piros vászontáskával. Elindultak, kényelmesen lépdelve felfelé a macskaköves utcán. Siston néni petúniás ablaka alatt is elsétáltak, és egy kis közöcskén balra fordulva kiosontak a házak közül. A kockakő elfogyott, keskeny földút váltotta fel, mély vájattal a közepén, a nagy nyári bringás hegymászások nyomával. Az útból hamarosan már csak egy kis ösvény maradt, éppen elfértek egymás mellett, a keréknyom két oldalán.    - A vár jó lesz? - kérdezte Mandor.    - Majd keresünk egy jó helyet...    Nem volt kedvük beszélgetni, de a hegyre fölfelé amúgy se lett volna szerencsés. Az erdő viszont gyönyörű volt, csíkosra szeletelte a nyári napsütést, hűvös árnyékot adott, az éjszakai esőtől párás illata volt az avarnak, egy szóval ragyogott a délután. Néhány kisebb emelkedő és egy nagy kaptató vitt fel a várhoz. Mandort nem