Jégmadár

... lomtalanítás után. Egy egészen másik világ. Ha a szemetes úttestet nézem, mintha egy elmaradott keleti ország fővárosának zsúfolt negyedében járnék. Csak a második kép háttérben álló autói árulkodnak arról, hogy ez valami más...

   Amikor Nilot bent volt a nagyvárosban, Lenára bízta a növényeit. Lenának volt kulcsa a lakáshoz, két-három naponta átment, hogy megöntözze a növényeket, leszedje az elszáradt leveleket. Nilot nem mindig jött haza hétvégére, de azért kéthetente igyekezett úgy szervezni az életét, hogy jusson ideje az otthoniakra. Lena nem félt, hogy elszakad, tudta, hogy Nilot sehol máshol nem tudna élni, mint ezen a környéken, ahol felnőttek.    Lena fogta a kulcsokat, az asztaláról a zsebébe csúsztatott egy kis zacskót és útnak indult. Magas sarkú cipőjében botladozott a macskaköveken, a kemény talp valami egészen furcsa ritmust kopogott az egyenetlen talajon. Most nem nézelődött a kirakatokban, egyedül az üvegékszeres előtt állt meg egy kicsit. Hedi, az eladólány épp a kirakatot rendezte. Mosolyogva köszöntek egymásnak, Lena pedig továbbsietett. Átvágott a túloldalra a fürtös házhoz. Nagy lélegzetvétellel lenyomta a súlyos kilincset és vállával nekitámaszkodva benyomta a hatalmas faajtót. Felsz

   Zsongott a levegő a bogaraktól, madaraktól, zsibbasztó illat tódult mindenhonnan, a fákról, a bokrokról, virágágyásokból... A város is tele volt élettel, autók zörögtek a macskaköveken, nevetgélő turisták, gyerekek, kiabáló árusok. A városi iskola termeiben is már csak néhány gimnazista osztály és tanáraik szenvedtek kötelességtudóan, bezárt ablakok mögött.    Lena üres tekintettel bámulta a tábla elé lógatott térképet, aminél a földrajz tanár magyarázta az ország területének tájfelosztását. Gondolataival egy teljesen másik világban szárnyalt. Amióta elültették Nilot-t mellőle, minden órán unatkozott. Nem mintha Jonnal nem lett volna jóban, vele is nagyon jól el lehetett szórakozni. Jonnak volt néhány füzete, amibe képregényeket rajzolt. Néha azt játszották, hogy Jon megrajzolt egy történetet, de a szövegbuborékokat üresen hagyta, és ezeket Lena töltötte ki. Vagy az egyik karaktert Lena rajzolta végig a történetben. Ezek nagyon viccesek voltak, de azért mégsem olyan, mint Nilot m

Ez a 100. bejegyzésem a Jégmadár blogon. Ennek örömére a (szerintem) legjobban sikerült sítáboros fényképemet teszem közzé. A kép valahogy meghibásodott, amint tudom, pótlom!

   Erich Kästner legalább olyan nagy kedvencem, mint a hazai írók közül Lázár Ervin. Egy kevésbé ismert regényét, Az eltűnt miniatűrt olvastam el. Rövid, vidám krimi, bárkinek szeretettel ajánlom; ugyanannyira élveztem 21 évesen, mint 10 évvel ezelőtt, amikor utoljára olvastam. Kästner már csak ilyen...    És most következzenek a legjobb részletek! Nem lesz nehéz (pláne, miután facebookra is kiírtam már...), de virtuális pirospont jár annak, aki megtalálja a legkedvencebb idézetemet! "Néhány sorral hátrább, a szálloda bejáratánál két úriember ült és olvasott. De meglehet, hogy más okból tartották az arcuk elé az újságot. Gutenberg korszakalkotó felfedezése óta túlságosan is megszoktuk a feltételezést, hogy mindenki, aki telinyomtatott papírt tart az orr a elé, csakugyan olvas is." "Az az ember, aki bocikat mészárol, ne simogasson galambokat. Szerintem ez ízléstelenség." "Harmincötös lába volt ugyanis, és az igazi sorscsapásoktól eltekintve ali

   Lena feküdt az ágyán, és úgy általában nem volt semmihez se kedve. Bámulta a csillárt meg a plafon girbe-gurba árnyait és nem gondolt semmire. Illetve igyekezett nem gondolni, mert ahhoz sem volt kedve, de a gondolatokat nem lehet csak úgy lehűteni, azok repkednek, csapongnak az ember fejében, akkor is, ha nem akarja. Hát Lena csak feküdt és szenvedett attól, hogy nem akar semmit se, de mégis minden.    Csengettek, az egy hosszú-két rövidről tudta, ki áll az ajtó előtt, de nem mozdult, csak feküdt tovább mozdulatlanul. Nilot megjelent a szobája ajtajában.    - Mi az, te mit gubbasztasz itt fent? Süt a nap, jó idő van, legalább fagyizni menjünk el...    - Nincs kedvem - jelentette ki Lena.    - Jó, akkor mihez van kedved?    - Semmihez.    - Szörnyű vagy! - ült le Nilot egy lemondó sóhajjal Lena ágyára.    - Tudom.    Percekig vagy talán órákig bámultak némán a semmibe. Kint zsongott a város a jó időtől, a turistáktól, az árusoktól, minden szép volt és kedves, derűs

   A következő könyv, amit kivégeztem, Giovannino Guareschi: Don Camillo kisvilága című műve. Olyan olvasnivalót kerestem, ami kellően könnyed és szórakoztató, hogy ne vegye el a kedvem az olvasástól. A Don Camilló t filmen is láttam, több jelenet ismerősen köszönt vissza, de valahogy egészen más volt a hangulata, mint a filmnek. Persze, ez örök téma, hogy könyv, vagy film; nekem mindkettő tetszett. Könnyed, hülyére tudtam magam nevetni rajta, de azért kellően mély és elgondolkodtató, úgyhogy nem hiába vettem a kezembe!    Olvasáskor egyébként állandó kísértésem szokott lenni, hogy színes ceruzákkal aláhúzkodva kipreparáljam a kedvenc részeimet, akármit is böngészek. Az utókorra való tekintettel azért mégsem szoktam rongálni a könyveket, inkább csak kis cetlikkel bejelölöm, majd a végén kigyűjtöm a talált "kincseket". Így volt most is, Bohinj felé a kocsiban egyre kisebb darabkákra tépkedtem a könyvjelzőmet, és most szeretném megosztani veletek a kedvenc sorokat. &qu

Tegnap este hazaértem síelésről. Amint összeszedem magam, folytatom az alkotást itt is, de addig is ellátlak titeket Szlovéniában készült téli fotókkal. Bohinj, 2012