Jégmadár

    Lena töprengve állt a színes vödrökbe zsúfolt virágok között. Levendula színű szoknyája szegélye az első sorban viruló szegfűket súrolta, felettük sorakoztak a törékeny fréziák, mellettük a gyümölcszínű tulipánok, feljebb a lizikék koszorújában rengeteg rózsa.    - Segíthetek? - fordult hozzá a virágos, miután eltette az előző vásárlótól kapott összeget.    - Köszönöm, még nem találtami ki, mit szeretnék.    - Milyen alkalomra lenne?    Lena ujjbegyével megsimított egy dagadó tulipánkelyhet.    - Csak úgy, dekorációnak - hazudta.    - Akkor a tavasziakat ajánlanám.    - Valami illatos lenne jó.     Végül öt szál fréziát és öt szál lizikét választott.      - Zöldet tegyek mellé? Papírt?     - A papír elég lesz.     A csokorral átvágott a téren, a sétálóutcán át egyenesen a templom felé tartott. Útközben beugrott Marchoz a szerkesztőségbe, hogy megbeszéljék a szombati találkát, aztán vett egy 1952-es kiadású, vászonkötésű kötetet az egyik kedvenc költője verseivel az antikvárosnál. 

     A kisfiú az ablaknál a síneket bámulta. Ajka mozgott, talán a talpfákat számolta. Arra sem fordult meg, amikor valaki a fülkébe lépett.      A férfi valaha magas lehetett, most olyan volt, mint a hegytetőn álló fa. Lódenkabátja is látott már jobb napokat, fáradtzöld színe volt, helyenként barna foltok pecsételték, nem az ápolatlanság – az öregség miatt. Azt hiszem, hogy hallottam a sóhajtását, mikor végre a fogasra került megpihenni.      A férfi a sarokba ült, és a fejtámlák fölötti képeket kezdte nézni. Hosszasan figyelte a vele szemköztit, aztán a középső ülés felettit… Mindjárt az enyémhez ér. Látványosan lapoztam egyet a könyvben és szigorúan a sorokon tartottam a tekintetem. Csak egy pillantást vetett a képre aztán éreztem, hogy az arcomat figyeli.      – A kalauz járt már erre? – kérdezte hirtelen.      – Nemrég.      – Akkor jó – felelte. A reszelt torma jutott eszembe a hangjáról.      Egy darabig nem szólt, a képeket szemlélte. Csak egy-egy pillanatra é

Hetekig gyűjti párnába pelyhét, éjjel rázza. Már olvad. *** Tejfehérségbe öltözve aludni jó, éjjel macska-jaj. *** minden sejteden végigömlő vérszínű mézízű tea *** Jégből, fagyból gyúrt elem, mint az áram, úgy ráz a didergés. *** Beárnyékolja még a tél nyárigéző gondolataim. *** Napfény hívogat. A tavaszt szimatoló orrot fagy marja. *** Szőrös takaró, bundapótlék epilált téli álmunknak.

     Hajnalka kíváncsian repkedett a hatalmas polcok között, és sorra belekukucskált a ládákba, melyikben mit tárolnak. Talált gyöngyöket, golyókat, babaruhákat, plüssállatokat, babakonyhába való edényeket, kisautókat, varázspálcát (ki is próbálta, de nem működött), gyerekeknek való kerti szerszámokat…      A 23/c szektor hatodik sorának 17-es polcán csodaszép fakockákra akadt. Emlékezett rá, hogy kis tündér korában hasonló építőkockákkal játszott Rózsa mama szőnyegének közepén, de ezek, ha lehet, még azoknál is szebbek voltak. Az elemek oldalán kézzel festett virágok virítottak, geometrikus formák keretében, mint valami szecessziós festményen. Kötényébe markolt egy halom kockát, és keresett egy csendes zugot a raktárban, ahol a földre borította mindet.      Egyenként megcsodálta a gyönyörű fajátékokat. Aztán építeni kezdett. Először csak a mintákra figyelt. Olyan tornyot emelt, ahol minden építőelem hasonló díszítésű volt, hogy ne legyen túl tarka. Ám hamar észrevette, hogy az azonos

    Hajnaltündér elszántan indult tovább az emberek erdejének ligetéből. Eddig azt hitte, hogy mások, a Mesék Birodalma népeinek a történeteit kell összegyűjtenie és elmesélnie. De a kirakóban, a kút mellett megértette, hogy van egy olyan történet, amit csak ő képes megtalálni és elmondani.     Ez azt is jelentette, hogy ettől kezdve más szemmel és más szívvel kell járnia a Birodalom útjait. Nem lehetett többé csupán hallgatni, megfigyelni, mások szavait lejegyzetelni. Ezt a történetet csak úgy fedezheti fel, ha életre kelti. Ha megteremti azzal, hogy benne él. Ha magára ölti, mint egy pókok szőtte selyemruhát, vagy egy pár, ezüstös szitakötőszárnyat.     Az eddigi visszhangos búgáshoz képest kristálytisztán zengett benne a Mesék Birodalmának hívása, mert végre levetkőzött mindent, ami a hang rezgését torzította. Habár még mindig kicsinek és törékenynek érezte magát ebben a hatalmas világban, ez a hívás most mindennél erősebben vonzotta, erősebben a félelmek gátjainál.     Az út, amin