Jégmadár

Az én óráim általában sietnek. Minden, amitől félek, hamar eljön, minden, amit szeretek, hamar elmúlik, Csak Te állítod meg néha az Időt. 2014.11.25.

Születésnapomra kaptam. Pár napja fejeztem be, de még nem tettem vissza a könyvespolcra. Ez nálam jelentéssel bír, mert pl. az Éjszakai cirkuszt rögtön becsúsztattam a többi könyv közé. Mildit nem. Mildi itt van az asztalomon, néha kinyitom, megcsodálom benne a képeket. Szinte végig se akartam olvasni, csak hogy minél tovább benne maradhassak. Nem tudnék elfogulatlan könyvelemzést írni, inkább meg se próbálom.  Amit tudni lehet róla: ifj. Gaál Mózes írta (1920~), Mildi meséi a címe. Az én példányom a Tarandus kiadó gondozásában, Pap Kata illusztrációival jelent meg. Műfaja meseregény, Mildi, a főszereplő kislány húsz történet során járja be a Rengeteget, hogy megtalálja azt, amit keres... Többet nem spoilerezek, mert egy-két fordulat engem is meglepett, de kerek egész a történet, végigolvasva megállapítottam, hogy nem is lehetne másképp. Mesekönyv, kicsit tündérmese, de leghamarabb iskolásoknak és legszívesebben felnőtteknek ajánlanám. Mildi meséje nagyon igaz, talán a legigaz

... így élnék én is! "Amikor van egy kis pénzem, könyveket vásárolok, és ha marad belőle,  akkor költök ennivalóra és ruhára..." Erasmus (1469-1536)

Egész hajnalban lestem a kertet, színes tollak és szép szárnyak után kutatott szemem. Nem volt szerencsém, ha láttam egyet, rögvest elrebbent a bokor alá, onnan csicsegett. Minden trilla új ígéretet adott, hogy végre örülhet lelkem, mert most csodát láthatok. De nem így történt, elment a reggel, én csalódottan lépkedtem fel szobám rejtekébe. Soká dolgoztam, a szürke reggel színes nappallá ért odakint az illatos kertben. Délelőtt lett, a keskeny ablakot nyitva hagytam, hogy becsalogassam a nyári napot. Tarka csík hussant. Újra megjelent, s én mozdulatlan álltam a függöny mögé idebent. Halkan, édesen dalolni kezdett, soha szebbet nem hallottam eddig, nekem kedveset. Lassan előbújtam, nehogy hirtelen elijesszem őt, ki olyan lágyan énekel nekem. Az ablakból néztem, de ott maradt. Láttatok hozzá fogható, kedves, bátor madarat? 2014.10.24.

Korán kiszöktem szép szarvasra lesni, tudtam pontosan az időt, hiszen minden hajnalban, minden áldott hajnalban -titok ez- ugyanakkor jő. Siettem egy kicsit, egy perccel korábbra, de ó, mily bosszúság! Csak a vad pompás agancsát, királyi agancsát láttam elsuhanni tovább. Jön ugyan más, de arra annyi ember les... Kis ösvényen vágtam útjába, inaltam már elébe, rohantam elébe, vágytam rá, hogy meglássam. Ahogyan történt, szívem legeslegmélyén súgta előre: a szarvas gyorsabb volt. Most már feladtam, keserűn feladtam, s bandukoltam a másik állathoz. De az enyém, jaj, a gonosz gőgös még incselkedett is velem! Felbukkant és mellettem, egészen mellettem felvetett fejjel ellépdelt. Nem néztem rá, kitartón haladtam oda, hol a másikat majd láthatom. Tudom, holnaptól hamarább, sokkal hamarább kimegyek. De kicsit mindig gyűlölni fogom... 2014.10.16.

Ez a könyv semmihez sem hasonlítható, amit korábban olvastam. Nem áll hozzám túl közel, mégis akkora hatással van rám, hogy a legjobb talán, ha rögtön írok róla. Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz c. regényéről van szó. Azért rendeltem meg, mert izglamasnak és szépnek tűnt, habár a cirkusz minden ízében távolt állt tőlem. Nem kezdtem el rögtön olvasni, Különleges a felépítése, nincsenek képek, de vannak grafikai elemek. Barátkoznom kellett vele. Végül pár hete belekezdtem. Egy órája fejeztem be. Nem tudom elmondani, milyen. Homályos, mint a jóslat. Megbűvöl, mint a varázslat és ijesztő, mint a mágia. Nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e. Ahogy azt sem, hogy elfogom-e még egyszer olvasni, pedig nagyon sok mindent nem értek belőle. Nem tudom elmesélni, miről szólt. Van története, de nem vagyok képes tanulságot levonni. Mégis úgy érzem, zseniális a könyv. Olyan légköre van, amit tényleg úgy tudok csak nevezni, hogy varázslat. Tulajdonképpen csodálatos, de csak félve írom le ezt

   Az ajtó előtt álltak, Mandula kapkodva kotorászott a táskájában. Lotti fáradtan és szórakozottan böködte cipője orrával a bejárat melletti virágosládát. A növények közötti apró földrögöcskék meg-megrezdültek, arrébb is gurultak, ha nagyobbat sikerült billentenie a lábával.     Nagyon fáradtan vonszolták haza magukat mind a ketten. Mandula egész napos rohangálás, ügyintézés, meg jó pár fárasztó óra után esett be Lottiért az óvodába, ahol a kislány délelőtt kirándulni volt, a délutáni néptáncon pedig szorgalmasan gyakoroltak a közeledő bemutatóra. Nem is sokat beszélgettek hazafelé, csak sietősen rótták az utcákat, hogy miharabb hazaérjenek vacsorázni.    - Nem hiszem el, hogy itthon hagytam a kulcsomat! - mérgelődött Mandula.    Lotti egy szót se szólt, egykedvűen folytatta a láda rugdosását.    - Hagyd abba, kérlek, kiborítod! Jaj, mi legyen most?    Mandula az órájára nézett, majd hirtelen kézenfogta kishúgát, és elindultak a lépcső felé.    - Hová megyünk? - csodálkoz

- Miről meséljek ma? - kérdezte Mandula és kényelmesen elhelyezkedett Lotti ágya szélén. - Királylányról. Meg sárkányról - jelentette ki határozottan a kislány. - Hm... De nem baj ugye, ha nem rabolja el? - De baj! Rabolja el! Mandula sóhajtva csóválta meg a fejét. - Nem lehetne ez egyszer valami mást? Na jó, tudod mit, kitaláltam valamit, hogy mégse legyen annyira olyan, mint minden mese. A királylány meg fogja szelidíteni a sárkányt, jó? - Azt nem lehet! - háborodott fel Lotti. - Már miért ne lehetne? - csodálkozott Mandula. - Mert a sárkánynak meg kell halnia! Mandula meglepődött kissé a válaszon, aztán elgondolkodott. - Tudod mit? Lehet, hogy igazad van... Akkor figyelj, kezdem!    Nagyon-nagyon régen, amikor a csillagok még fényesebben szikráztak az égen, élt egyszer egy király, és annak volt egy szép és okos lánya, Liliom. Egy szép napon nagy szomorúság támadt a palotára: Liliomra, ahogy a kertben sétált, egyszer csak fekete felhő szállt és magával ragadta. Mondanom se kell, e

   Múlt szerdán az a kellemetlen meglepetés ért, hogy ahol eddig rögtön tudtam igazolványképet csináltatni hozott képből, most már ugyan készséges fiatalember nyomtatja a gép helyett, de egy órát várni kell, amíg elkészül... Mit kezd magával az ember egy bevásárlóközpont közepén, ha semmi kedve, energiája (és felesleges pénze) vásárolgatni? Mondjuk olvas. De ha nincs nála olvasnivaló? Na jó, egy jó könyv sose árt, a könyvesboltban még akár szívesen is lófrálok. Betértem hát a Libribe, természetesen az ifjúsági irodalom szekciónál kezdtem, (de csak azért, mert az közelebb volt nekem, mint a gyerekkönyvek) és körülbelül 5 perc alatt belebotlottam a  kedvenc könyvsorozatom  két olyan darabjába, amit eddig még nem láttam kiadva. Sokat nem gondolkodtam, megvettem mind a kettőt, kerestem egy padot és mohón nekiláttam az olvasásnak. Szerencsére a kép is elkészült és végül az időm is hasznosan telt, és ma végül be is fejeztem a regényt, úgyhogy alkotok róla egy kis véleményt.    Aki ism

Egy: megszereztem a Fecskék és Fruskák két újabb, magyarul megjelent kötetét! Hurrá-hurrá! Nemsokára olvasónaplót is írok az egyikből... Kettő: még nem olvasónapló, csak sikerélmény - a Nyomorultak első kötetén végigrágtam magam. Hogy bíztassam magam a továbbiakra, megosztom veletek a bejelölt mondataimat. (Ez most úgy hangzott, mintha nem szívesen olvastam volna, pedig nem így volt, csak hát... nehéz olvasmány... Csak az első kötet majdnem egy kilós...) " Utazni annyit jelenti, mint minden pillanatban születni és maghalni." " Mi személy szerint egyes pontokon tiszteljük és mindenütt kíméljük a múltat, feltéve, ha belenyugszik abba, hogy meghalt." " A gazdag fiatalembernek száz ragyogó és durva szórakozása van: lófuttatás, vadászat, kutyák, dohány, játék, dús asztal, és minden egyéb; mindez a lélek alsóbbrendű oldalának a foglalkoztatása a magasabbrendű és finomabb oldal rovására. A szegény fiatalember keservesen dolgozik a kenyeréért; eszik; h

Hiába kopogsz, kedves barátom, Isten már nem ott lakik. A templomba néha még hazajár, mert néha még ott is keresik. De Isten kiköltözött a városi terekre, a tenger hullámai közé, a hegyekbe, ott lakik a csillanó ablaktáblán, a krétarajzban a szürke járdán, a magas, szőke hölgy libbenő fodrán, a síró kiskölök pisze orrán, Isten utazik a pillangó hátán, ő zenél a feketerigó hangján, a búzavirág szirmán vet esténként ágyat, a cseréptetőn ülve hallgatja imádat. Kopoghatsz az ajtón, drága barátom, biztosan kinyitja neked valaki, mert sokan vannak a templomban. De Isten már nem ott lakik. 2014.07.25.

Bakancs vagy cipő, kesztyű vagy csupasz kéz, végül mind a célba ér, az, ki megfogja a láncot, a lépést el nem véti, s nem, mint a betanult táncot, a talpa helyét újra és újra megnézi. Hiszed vagy sem, elbír a lánc akkor is, de a kötél rövid, s ha át nem akasztod az új szakasznál gátad lesz, mi eddig  biztosított. Nem a zuhanástól fél, aki azt elkerüli, és nem vakmerő, aki a síkon elengedi. Miután karod erejét megfeszítve az égbe felhúzod magad, nézz körül bátran, tart a lánc. Voltál már enyira szabad? 2014.07.24.

Mama, Mama, vegyél le innen, oly gyorsan megy a hinta, oly magasra libben, félelmetes nagy kalimpa. Mama, Mama, kapj el hamar, oly meredek ez a csúszda, nagyon éles a kanyar, szörnyeteg szája csúszka. Mama, Mama, vigyél haza, ez nem játszótér, ha annak is látod,  kőarcú kopasz rémek, zöld fogú pókhálós lidércek barlangsötét tábora. Mama, Mama, fogd a kezem, ha elengeded, szép szemű koboldok közt elveszem, se szó, se betű... Nem akarok enni, hogy gyenge két karom kapaszkodni tudjon. Nem akarok aludni, hogy ne kelljen a holnapra sírva felvirradnom. Mama, Mama, miért nem vagy itt? Miért én vagyok te? Én nem tudom ringatni magam... Miért nincsen vége már...? 2014.04.17.

Az az odadobott pokróc  az ágy végén, látod? Na, az vagyok én. Egy szúrós vastag halom a párnák tetején. Összegömbölyödve mesét álmodok magamban, Hamupipőkéről, ki csipkében-aranyban járja a keringőt. A hősnő helyére már magamat képzelem... Ó, már csak pár nap, és akkor elhiszem végre az igazat: az az odadobott pokróc az ágy végén, látod? Mint Süsü, alábújtam, de az nem én vagyok. Nem is úgy gondoltam. 2014.06.29.

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Tele a lelkem irdatlan vággyal, álmaim létrája eléri a napot. Mint a gyermek a játékboltban: mindent, de mindent most akarok! S mint ő, én is igazából egyet szeretnék a mindenben; de ha nem kapom meg most a mindent, hát nem akarok már semmit sem! 2014.07.01.

Egész délelőtt építettük, a barátom meg én. Nagyobb lett, mint tegnap,  a kék csúcs állt a tetején. Egy torony először ferde lett,  kicsit sírtam, mikor ledőlt, de aztán találtunk még kockát,  és másodszor már sikerült. A kaput jól megépítettük, alatta befért a vonat, a szőnyeg másik feléről hozta a várba az utasokat. Egyszer kisiklott  és majdnem baj lett, de jött a mentőhelikopter, meg egy király és a riporter. Aztán szóltak, hogy pakoljunk, mert a játéknak mára vége. Pedig olyan jó volt, a király most repült volna el délre! Holnap majd építünk várat, nagyobbat, mint a mai volt, de éjjel csak az üres szőnyegre fest ezüst csíkot a telihold. 2014.06.13.

A gulyásleves akkor jó, ha sűrű. Naracssárga gyöngyök úsznak a tetején, minden merítésre akad hús bőven, benne kövér galuska-nyáj legelész. A gulyásleves akkor jó, ha krumpli, s puha répa is van benne elég; persze, kevesebb, mint a hús, galuska, s ha a sárga több, mint a fehér. A gulyásleves akkor jó, ha utána már csak egy tálka finom fagyit kapok, aztán a nagy diófa alatt, pléden egy jó órát békén alhatok. 2014.05.24.

És én még azt hittem, hogy a lányok gyávák! Csak nézlek, most mozdulni nem merek. De ők se, a Nagyfiúk. Lassan indul a menet. És én még azt hittem, végtelen az idő. Most látom, lehet... Lehet hirtelen és fáj, hogy számlálni tudom az elfolyó perceket.   És én még azt hittem, felnőtté kell lennem, hogy egyszer nagy legyek. Most gyorsan kell dönteni: ha felnőtt úgyse lesz, lehet-e nagy egy GYEREK ? És én még azt hittem, nagyon fájt neked... De most láttam szép arcodat. Nem félek már többé, de te se félj, Ponine; befejezem a harcodat! (2014.04.24.)

Bookline-rendelős pályafutásomat három antikvár könyvvel kezdtem. A cél igazából az volt, hogy beszerezzek egy saját példányt a Tajtékos napokból , de lett mellé még másik két könyv is. Az egyik Veress Miklós Égimódi csavargója. Miért választottam pont ezt? A fotók alapján az vonzott is meg nem is. Nem annyira tetszenek a magyar népmesés stílusú szegénylegény-ábrázolások, de a képek színei és a fantáziadús részletek felkeltették az érdeklődésemet. A moly.hu ajánlója győzött meg végül, hogy érdemes ezt a verses mesét elolvasnom. Miért volt jó választás? Amikor felnőttként átélem az élményt, ahogyan gyerekként mesét hallgattam, és amit próbálok megadni a gyerekeknek, akiknek mesélek. A mese rejtélyes világát, magával sodró erejét, amikor merem vitetni magam ezzel az árral, mert biztonságban vagyok benne. Amikor nem értek pontosan minden részletet, de az egészet igen, amikor nem értek minden szót, de úgy hömpölyögnek, hogy szinte hangosan akarom olvasni. Amikor nem lapozok tová

Mandula sietett, hogy időben odaérjen az óvodába, mert ma ő hozta el Lottit a délutáni néptáncról. Lottit azonban nem találta sehol, csak egy szomorúan gubbasztó, magába roskadt kis emberkét, aki lógó orral ült a padon. Mivel azonban gyanúsan hasonlított Lottihoz, Mandula megszólította. - Szia, Lógó Orrú! Nem láttad a húgomat, Lottit? Lógó Orrú bosszúsan nézett fel. - Lehet, hogy az én orrom lóg, de a tiéddel is baj van, mert itt ülök előtte, és mégsem veszel észre! - morgolódott a kislány. - Na, jó, most már elhiszem, hogy te vagy. Senki más nem tud ilyen kedves lenni velem! Gyere, induljunk, és útközben elmeséled, mi bánt. Lotti lassan feltápászkodott, tornazsákját maga után húzva, nővére karjába kapaszkodva vánszorgott ki az óvoda kapuján. Mandula felsegítette a vállára a tornazsákot. Így már kicsit könnyebb lett a gyaloglás. - No, mi a baj? - Mandula, én nem tudok táncolni! - Hogy érted ezt? - lepődött meg Mandula. - Utálom a néptáncot... - Egész eddig szerett

A Tajtékos napok után talán érthető, hogy egy messziről is könnyednek tűnő olvasmányt választottam magamnak. P. G. Wodehouse regényével egyet hibáztam csak: nekem az ilyen regények a tipikus nyári olvasmányok közé tartoznak. Most pedig éppen, hogy tavasz van. Angol úri lak, hibbant és gőgös urak, cselszövés, kesze-kusza szerelmek titkárok és úri unokahúgok, táncosnők és úri unokaöcsök között és a bonyodalom fő forrása egy (Panni, figyelj!) disznólopás . Persze, nem az aranyos kis malackáról van szó, hanem egy díjnyertes kocáról, de annyi baj legyen. Kellemes, szórakozató, de nem túl megterhelő. Fárasztóan humoros, de nem túlzottan, jók a személyleírások. Épp elég egy jó kis kikapcsolódáshoz. 

- Nem akarom, hogy idejöjjön! - rohant be Lotti duzzogva a lányszobába. - Kicsoda? - kérdezte Mandula, aki az ágyon fekve tanult, és kimaradt a konyhai beszélgetésből. - Mákos bácsi! Utálom! Buta Mákos bácsi, ne jöjjön ide! - panaszkodott kiabálva húgocskája. Mandula a hasára fektette a jegyzeteit és azon gondolkozott, hogy miért utálhatja Lotti Ákos bácsit, a szüleik barátját, aki még azon sem sértődött meg, amikor Mandula még kislányként elnevezte Mákosnak. Azóta így mondják itthon, ha róla van szó. De hiába törte a fejét, nem jött rá. Jobbnak látta megkérdezni. - Te Lotti! És miért utálod őt? - Mert buta! Folyton butaságokat kérdez! És mindig kinevet! - Hiszen csak viccelődik! Tudod, ő ilyen. - De nekem az nem vicces, ha kinevet! - görbült le Lotti szájacskája. - Igazad van. Az tényleg nem vicces. De attól még nem buta, hogy folyton tréfál veled! - A felnőttekkel nem tréfál annyit, csak velem. Azt hiszi, én is buta vagyok... Mandulának eszébe jutott valami: -