Jégmadár

   Nem sokat állt a szekrénye előtt, határozottan kikapta a sárga koktélruháját. Egyszerű lófarokba fésülte a haját, és a ruhához egy barack színű magassarkút választott, felkapta a kosarát, pénztárcáját és elindult a piacra. Kecsesen letipegett a macskaköveken, a sarkon megvárta Nilo-t, aki szokás szerint kényelmesen, sportosan öltözött fel, és jót mulatott Lenán, de szólni egy szót sem szólt.    Együtt sétáltak át a parkon, a templom előtti piactérre. Sorban végigjárták az árusokat, Nilot a listáját nézve, Lena pedig az árakat, árukat vizsgálva próbálta összeszedni, miket is fog enni a következő napokban. Hamarosan megteltek a kosarak, Lena pénztárcájában a "piacos" rekeszből eltűnt a pénz, úgyhogy ideje volt hazaindulni. Felcipelték a nehéz holmikat, Lena finom taft ruhája picit maszatos lett a kosárból kilógó zöldségszárak miatt, aztán a sarkon megálltak, megbeszélték a délutánt és elköszöntek.    Lena otthon a kamrába vitte a zöldségeket, hűtőbe a tojást, tejet, saj

   Ült az ablaknál és fáradtan bámulta a mellette zötyögő szikár szántóföldeket. Fárasztó hétvégéje volt. Nilot nem tudott hazajönni, mert pont szombat este volt egy programja, de cserébe Lena meglátogatta őt a városban. Megnéztek mindent, és alig aludtak, mert rengeteg mondanivalójuk volt egymásnak. Csoda, hogy az esteledő nyárutói fényben el nem aludt a vonaton.    Már csak a fantomállomás, és otthon van. Azért hívták maguk között fantomállomásnak, mert mindig megálltak ott a vonatok, de se fel-, se leszállni nem láttak senkit soha. Állomásépület sem volt, csak a betonplacc mellett egy szakadt kis betonviskó, düledező fakerítéssel. Egy betonút vezetett ki az állomásról, de úgy tíz méter után poros, fűvel benőtt szekérútba olvadt, aztán már csak puszta, kietlen vidék, amerre a szem ellát. Még állomásfőnök se volt. Libert lágerállomásnak hívta, mivel pont egy ilyen helyet tudott volna elképzelni egy efféle témájú film díszletének... Lenát nem igazán kötötte le a történelem, a XX. sz

   Utálta Byét. Nem tudta igazán megmondani, hogy miért, de ha a közelébe került, legszívesebben ordítozott volna, annyira idegesítette. (Persze, Lenát még nem sokan hallották ordítozni.) Talán az zavarta, hogy olyan önfejű, mindig azt teszi, amihez kedve van és soha nem hallgat senkire. Vagy mert nincsen tekintettel senkire, a felnőttekkel, tanárokkal szemben sem mutat semmi tiszteletet. A ruháit is utálta. Byének gyönyörű göncei voltak, de rájuk sem bírt nézni, mert Byé viselte őket. A legjobban az zavarta, hogy Byé minden fiút az ujja köré csavart. Még Marcot is levette a lábáról, pedig őt aztán igazán értelmes srácnak tartotta.     Nem is értette, Byé miért keresi az ő társaságát, amikor mindenki tudta, mennyire nem bírja elviselni. Mandor még röhögött is rajtuk, hogy " a két tyúk nem fér meg egymással ". Lena ezen rettenetesen ki is borult Nilot-nak, és csak még jobban utálta Byét, amiért még össze is hasonlítják vele.    De Lenát azért nem olyan fából faragták, min

   Mentoromtól kaptam a gyakorlatom végén búcsúajándékként Barsi Balázs és Keppel Márton Szombat esti elmélkedések c. könyvét. Először is gyönyörű könyv, igényes, nagyon jó kézbe venni. Másodszor is még csak a harmadik elmélkedésnél tartok, de már nagyon tetszik.  Egyszerű, hétköznapi, ám nem agyonrágott kérdésekről szól, érthetően, világosan, aprópénzre váltható módon.    Mint a művészettörténetért lelkesedő, és a teremtett világ szépségét felfedezni vágyó ifjú hölgy, aki egyébként folyamatosan törekszik Isten felé, nagyon talált nálam ez a könyv.    Köszönöm, Kari!!!    És a (kicsit hosszabb) idézet, ami a 3. elmélkedésből nagyon megfogott:    "A munka részvétel az Atyaisten művében. A világ nincs készen, mert befejezésében neked is részt kell venned! Helyetted Isten nem fog gyermekeket teremteni és nevelni. Helyetted nem fog betegeket gyógyítani. Helyetted nem fog tanítani, földet művelni, hidakat építeni, virágot ültetni. Helyetted nem fog dolgozni a háború

Pénteken fejezem be a 8 hetes gyakorlatomat. Ezekkel a báránykás kitűzőkkel búcsúzom majd el a kicsiktől... (Bárány csoport). Azért talán nem lesz olyan szomorú a búcsú, mert néhányukat viszont látom még.