Jégmadár

   Lena mérgesen csapta össze a könyvet.    - Csak nem derült ki, mi? - kérdezte Libert.    - Utálom a felbontatlan leveleket!    Libert vállat vont.    - Én se szoktam mindet felbontani...    - Komolyan? - döbbent meg Lena.    - Minek? Ami nem érdekel, vagy úgyis tudom, mi van benne, azt kidobom és kész.    - De hátha mégse az van benne...?    Libert nem válaszolt. Egy ideig elmerengett valamin, csak aztán szólalt meg.    - Bár igazad van, a könyvekben tényleg szörnyen idegesítenek.    - Én mindig úgy aggódom, ha valakihez nem jut el egy levél... Tuti abban van a fontos információ...    - Az se jobb, ha direkt nem olvassák el.    - Ugye? Nekem soha nem jutna eszembe elolvasatlanul hagyni egy levelet...    Nem akarták elölről kezdeni, ezért inkább másról beszélgettek, sétáltak még egy nagyot. Megnézték a sirályokat a mólón, megvoltak még. Halásztak, repkedtek, veszekedtek, üldögéltek. A nap szépen sütött, a reggeli nyirkos homok is pergősre száradt itt-ott. A

Ma reggel későn keltem, sietnem kellett, és nem csináltam meg semmit, amit akartam, bekapcsoltam a gépet, az utolsó pillanatban, de nem jött meg az az e-mail, amit várok, csak az időm ment el; gyors kávé, két szem nápolyi, még fogat se mostam -  ó, de utálom az ilyen reggeleket! Szentendrei-szép az idő,  amitől lehetne csupa jókedvű a napom, ha épp nem késnék el, de nagyon. 2012.11.09.

   A parton ültek. A vízen szikrázva csillogtak a tiszta égbolt csillagai, ahol a kisváros nyári fényei hagyták érvényesülni őket. Meleg volt az éjszaka, fürdőruhában ültek a tűz körül, csak Lenán volt egy könnyű, kék tunika, mondván, hogy fázik, pedig ő be se ment a vízbe. A hátuk mögül halk blues és jazz szólt. Libert apja nagy zenekedvelő volt. Egykor maga is hegedült, de már csak a hangszer van meg, a régi tudás a kottákkal együtt a padláson porosodik. Fiát viszont évekig nyúzta a zongorával, a zongoratanárt pedig azzal, hogy tanítson már valami rendes zenét is a gyereknek. Azóta Libert, ha valakinél zongorát talált, rögtön odaült eljátszani pár ritmusos darabot. Ilyenkor Lenának táncolhatnékja támadt. Mint mindig, amikor zongorát vagy kicsit is használható zenét hallott. Néha olyan is volt, amikor zene híján dúdolt magának, hogy legyen mire táncolni.     Libert hiába próbálta megmagyarázni az apjának, hogy a magnó, amit most kölcsönvett, csak akkor nevezhető rádiónak, ha épp eg

Aztán megteremtetted a csacsogányt, csobogó kis patak mellé a lányt. Néha pillangószárnyakon, néha meztelenül, de csak akkor, mikor a tájra már csend terül, útnak ered. Némán, botladozva, hogy az égből a hajnalt lehozza. Mikor végre felér, dalra fakad, hogy az erdő sötétsége meghasad. A hegyek ormán himnuszt zeng a csacsogány, lent a patak mellett dalolok én, a lány. 2012.11.04.

   Lena megállt a kapu előtt és körülnézett. Ric pont akkor lépett ki a szomszéd házból.    - Szia! Merre? - kérdezte és végigmérte a lányt.    Lena piros farmert viselt, barna magassarkú cipellőt és egy fehér, könnyű blúzt.    - Holdfény?    Elindultak. Lena most nem állhatott meg az üveges előtt, csak Nilot ablakába lesett fel, ami nagy meglepetésére nyitva volt. Nem szólt, csak magában morfondírozott. Nilot most nincs itthon. Ő meg délelőtt, amikor locsolt, biztos, hogy bezárt minden ablakot. Már az utca sarkán voltak, mikor éles füttyszó hallatszott a hátuk mögül. Lena visszanézett. Marc sétált kényelmesen utánuk. Nem siettek, megvárták. A fiúk kezet fogtak. Együtt mentek a templomig. Marcnak jó kedve volt, mert hamar végzett a vizsgáival és tegnap már hazajöhetett a kisvárosba. Átkarolta Lena vállát és így baktattak lefelé. Ott elköszöntek, Ric-kel a tenger felé vették az utat. A partra érve jobbra fordultak, és elsétáltak a Holdfény bárral szemközti padhoz.     Ilyenko

   Lena ibolya színű könnyű ruhába bújt, derekán övvel, szalmakalapot biggyesztett félig feltűzött fürtjeire, a tükörben kissé megigazította, becsatolta szandálját,  kezébe vette kis, buggyos táskáját és elindult a macskaköves utcán lefelé. Halkan dúdolgatott, csak úgy, maga elé, lóbálta a táskáját. Nem sietett, de nem is andalgott, mert pontosan tudta, hova szeretne menni. A park sarka mellett sétált le a főtérre. Pontosan Nilot-ék háza mögötti ház aljában volt a kávézó, aminek a teraszáról az egész teret jól belátni. Ilyenkor, szerda délelőtt üres volt az egész.      Lena kiválasztott egy kis asztalt, letette rá kalapját, leült a tér felé néző, félárnyékos karfás székbe. Aztán felállt, mert a szomszéd széken meglátott egy plédet, amit - mivel fázott - magára terített. Közben megjelent Rita, és elé tette az itallapot.    - Máris jövök! - mosolygott és visszament egy benti üldögélő vendéghez, aki fizetni akart.    Mire visszaért, Lena is tudta már, mit szeretne:    - Friss epe