Jégmadár

Ha a széles mezők közt poros földúton járva az álmodó táj fölött csillaggombos fekete ruhában őrködő hűvös égre nézek, s látom a folyton változó Holdat gyöngyházfényben úszni, arra gondolok, hogy a tüzes Nap nélkül ő se lehetne őre a csillagoknak, egyedül nincs semmi fénye, hogy vándorok lámpása legyen, s akkor már tudom: a Napot kell keresnem, ha a holdfényt akarom. 2016.07.14.

A jó idővel a szabadság érzete is megérkezett. Lena és Nilot alig várták az első üres délutánt, amikor végre elmehettek barangolni a városba. Sokat sétáltak, ha épp volt egy kis idejük, ezért már olyan jól ismerték a belváros utcáit, mintha itt nőttek volna fel. Ez alkalommal úgy döntöttek, hogy a szépen kiépített körúttal párhuzamos, külsőbb utcákon fognak sétálni. -        Mi lenne, ha úgy mennénk, mintha egy idegen városban lennénk? - javasolta Lena. -        Mire gondolsz? -        Mintha nem tudnánk, hogy melyik utca hova vezet. Csak sétálnánk, és ha egy utca érdekesnek tűnik, arra kanyarodnánk. Tetszett Nilotnak az ötlet, meg egyébként sem túl lényeges, éppen merre járkálnak. Vettek egy fagyit és nekiindultak a délutánnak. Azért nem volt egyszerű tudomást se venni arról, hogy éppen hol vannak, bár nem mindig jöttek rá. Kicsit olyan érzés volt, mintha egy pompás színielőadás díszlete mögött, a takarásban botladoznának, ahol már egyáltalán nincs olyan pedáns rend, mint kin

Már vagy egy órája feküdt az ágyban, álomtalanul. Napok óta nem aludt rendesen, mert sok dolga volt, és most végre időben lefekhetett, erre tessék: nem bírt elaludni. Villámsebességgel pörögtek az agyában a gondolatok, egyik a másik után, lóugrásban, összefüggéstelenül. Munka, barátok, lakás, néhány kép egy most olvasott könyvből, aztán hirtelen egy kedves dallam úszott be a gondolatai közé. Nem volt mit tenni, elkezdte dúdolgatni magának félhangosan, hátha az elaltatja, de nem járt sikerrel. Meleg, nyári éjszaka volt egyébként, és a szobájából a kis erkélyre vezető ajtót nyitva hagyta, hogy legalább az éjszakai levegő lehűtse kissé a szobát. Mivel már semmi se segített, felkelt, és kisétált az erkélyre, hátha a friss levegő nyugtatóan hat majd rá. Megállapította, hogy egyáltalán nincs hideg kint, sőt. Lehet, hogy bent nagy a hőség, azért nem tud aludni? Gondolt egyet, szekrénye felső polcáról elővette a polifoamot és a hálózsákot, amiben Nilot szokott aludni, ha hosszú estét csap

Lena szinte mindennap villamosozott. Főként hazafelé, amikor már nem sietett. A metró is épp oda vitte, ráadásul jóval gyorsabban, és induláskor ez nem elhanyagolható előny, de a villamos mégiscsak hangulatosabb. Kezdve ott, hogy ezen a vonalon olyan kevesen használták (a metró miatt), hogy csak valami régi, zörgős szerelvényeket állítottak itt forgalomba. Nosztalgiajáratnak még újak, forgalmas helyekre már elavultak, Lenának azonban tökéletesek voltak a hazaútjaira. Szinte mindig volt hely.  A magas, nagy ablakokból jól lehetett látni az utcán haladó autókat, a járdán egymást kerülgető gyalogosokat. Ha kicsit közelebb húzódott és felfelé sandított, akkor a többemeletes házak homlokzatát is láthatta. Ezt különösen szerette: úgy bámészkodni, mintha most járna itt először. Pedig már jól ismerte a városrészt, ahogy a villamoson utazó törzsközönséget is: az iskolából hazajáró kisfiút, aki úgy rugdosta a tornazsákját, mint valami hálóba kötött labdát; az ételhordó nénit (vajon kinek

Viharos szél zúgott az éjjel, sötét felhőhalmokat hozott. Villámlott is - szelfi az éggel. Vártam az esőt, de nem zuhogott. 2016.07.03.