Jégmadár

   Lena félt viharban. Valójában nagyon szerette, csodálta ezt az elképesztő jelenséget, szeretett bőrig ázni is, a villámok és dörgések közötti időt számolni, és a csata utáni elázott világ ébredését. De a viharban van valami olyan erő, ami borzongást kelt, és amitől Lena mindig átérezte, hogy milyen pillanatnyi, pöttöm része ő a világnak, és mekkora csoda az, hogy mégis egy egész világ az övé. A tenger viharjai még hatalmasabbak és ijesztőbbek. Lena sosem látott még tengeri vihart. Hallani hallotta már, de ha látták messziről, hogy közeleg, behúzódtak a házak mögé, beültek a cukrászdába vagy a könyvtárba.    Délutánra nagy vihart jósoltak. Eredetileg úgy tervezték, hogy egész napos bringázást csapnak, átpedáloznak a szomszéd kisvárosba, ott töltik a napot, este jönnek csak haza. Így viszont csak röplabdázni mentek le délelőtt a partra, délutánra szétszéledtek.     Lena ebéd után a kosarába dobott egy esőkabátot meg uzsonnát, a biztonság kedvéért még meleg pulcsit is eltett, gumi

   A mólón ültek, már teljesen sötét volt, a tiszta égen szikrázva ragyogtak a csillagok. A tenger felől langyos légáramlat jött, apró loccsanások hallatszottak a deszkák alól, ahogy a hullámok lökdösték a partot. Az üveg fehérbor lassan járt körbe. Illetve Lena mindig gyorsan továbbadta, éppen csak belekortyolt, mert akármilyen borból is csak egy-két kortyot szeretett inni. A többi már nem ízlett neki annyira. Ma négyen voltak: Nilot, Marc, Libert és ő. Így, nyáron, szinte minden este kiültek páran beszélgetni, társasozni. Valahogy az is kialakult, hogy mindig más fiú hoz bort, és más lány sütit. A süti ma hamar elfogyott, csak a bor járt még körbe.    - Tudjátok, azon gondolkoztam, hogy vajon milyen lesz majd a férjem... Sehogy se tudom elképzelni - jegyezte meg Lena.    - Hát, gondolom szőke, és fehér lovon jön majd - vetette oda Libert.    - Miért, talán hercegnő volnék?    - Ami azt illeti... - nézett rá Marc.    - Komolyan! - kérte határozottan Lena.     Libert elgon

    Lena elhatározta, hogy a hétvégén meglátogatja Nilot-t a városban. Összecsomagolt, vonatra szállt. Szeretett vonatozni. A közlekedési eszközök közül a vonatot szerette a legjobban. Olyan nagy és biztonságos, még akkor is, ha szélsebesen száguld a szántóföldek között, megnyugtató a zakatolás, zötyögés. Buszon vagy autóban néha rosszul tudott lenni, de vonatban soha. Szerette a hatalmas ablakokat is, meg azt, hogy amikor vonatra szállt, legalább egy fél órát utazott vele, ennyi időre pedig már érdemes berendezkedni. Levenni a meleg holmit, elővenni a könyvet, üveg vizet...    Kiválasztott egy négyest a bal oldalon. Mindig erre az oldalra ült, valahogy jobban tetszett neki itt a táj, vagy ki tudja, miért. Haza felé a jobb oldalra. A város egy órányira volt az ő kisvárosuktól, nyugodtan elhelyezkedhetett. Letette magával szembe a feneketlen válltáskát, elővette belőle az új regényt, amit most fog csak elkezdeni. Most észlelte csak, hogy milyen meleg van. Letette a könyvet az ülésre,

Idegesítő érzés, amikor iszonyúan-de-nagyon tanulnom kellene, közben párhuzamosan van x varrnivalóm, egy kupac cserkész miegymás, nyakamon a záróvizsgám, augusztusban valamikor dolgozni kezdek, tehát ez az utolsó nyaram, és úgy érzem, hogy semmivel, de semmivel nem haladok, és semmit, de semmit nem lesz időm megtenni, amit szeretnék elérni... Szerdán leugrottam Kápolnásnyékre, mert a nyaralónkon legalább nem tudom mással elfoglalni magam, és muszáj tételeket kidolgoznom. A diófa alá telepedtem, mert félárnyékban legalább barnulok egy kicsit, és még a képernyőt is látom valamennyire. Csak délután vettem észre, hogy figyelnek... De addigra már legyőztem az ádáz 8. tételt.