Jégmadár

Lotti alig győzte kivárni, hogy Mandula végre hazaérjen. Borzasztó, hogy egy testvérnek ennyi dolga legyen! Mert, hogy a szülőknek sok a dolguk, az rendjén van, hisz azért felnőttek. Ők azt mondják, hogy Mandula is felnőtt, pedig az kizárt. Ugyanúgy gyerek, mint ő, csak egy kicsit idősebb. Már csak azért is olyan biztos ebben, mert ha nem gyerek lenne, nem tudna ennyi mesét. A felnőttek nem szeretnek mesélni. Kivéve, ha óvó nénik vagy nagymamák, de az is igaz, hogy ők is gyerekek egy kicsit, csak titokban. A többi felnőttnek nem árulják el. - Miről meséljek? - kérdezte Mandula, amikor hazaért és Lotti végre ágyba kerülhetett. Csak a kis lámpa égett, halványsárga fénnyel. Mandula az ágy szélén ült, de lábát betakarta Lotti takarójával, hogy ne fázzon. - Királylányosat! Mandula felsóhajtott. Nehéz ám királylányokról mesélni! Újabb és újabb történeteket kitalálni, hogy ne történjen mindig ugyanaz. - Tudtad, hogy vannak bátor királylányok is? - fordult Lottihoz. A kislány csodálk

A Dióbolt facebook oldalán már jeleztem, milyen előnye van a szobafogságnak. A fotelfogság viszont mégiscsak kényelmetlenebb állapot. Habár egész jó, mert a fotel kartámlájára feltámasztva az óriás rajztáblámat, kitűnően tudok laptopozni. (Meg vacsorázni, amit a világ legaranyosabb húgocskája csinált ma meg nekem!) Rajztábla nélkül meg olvasni lehet jókat. Ma például befejeztem Blaha Lujza naplójának olvasását, amit kb. két hete kezdtem el.  A bevezetőn, amit a közreadó Csillag Ilona írt, kissé nehezen rágtam át magam, viszont sok hasznos információt tartalmazott Blaha Lujza életéről, amelyek a Naplóban nem feltétlen pontosan, vagy nem elég részletesen szerepeltek. A Naplót úgy tizenpár éves korától 55 éves koráig írta, eleinte naplószerűen, később visszaemlékezés-szerűen, személyek, helyek köré csoportosítva történeteket, emlékeket. Érdekes korrajz az XIX. század második felének Magyarországáról, izgalmas a betekintés az akkori színházi világ kulisszái mögé. Blaha Lujza egysz

Lotti alig győzte kivárni, hogy Mandula végre hazaérjen. Borzasztó, hogy egy testvérnek ennyi dolga legyen! Mert, hogy a szülőknek sok a dolguk, az rendjén van, hisz azért felnőttek. Ők azt mondják, hogy Mandula is felnőtt, pedig az kizárt. Ugyanúgy gyerek, mint ő, csak egy kicsit idősebb. Már csak azért is olyan biztos ebben, mert ha nem gyerek lenne, nem tudna ennyi mesét. A felnőttek nem szeretnek mesélni. Kivéve, ha óvó nénik vagy nagymamák, de az is igaz, hogy ők is gyerekek egy kicsit, csak titokban. A többi felnőttnek nem árulják el. - Miről meséljek? - kérdezte Mandula, amikor hazaért és Lotti végre ágyba kerülhetett. Csak a kis lámpa égett, halványsárga fénnyel. Mandula az ágy szélén ült, de lábát betakarta Lotti takarójával, hogy ne fázzon. - Királylányosat! Mandula felsóhajtott. Nehéz ám királylányokról mesélni! Újabb és újabb történeteket kitalálni, hogy ne történjen mindig ugyanaz. - Tudtad, hogy vannak bátor királylányok is? - fordult Lottihoz. A kislány csodálk

Zöld üveg. Balkanyar. Puha föld. Bús avar. Kemény beton. Homok. Köztük egyedül vagyok. Bársonykék november, körös körül tenger mély, nehéz illatok; egyedül köztük vagyok. 2013.11.24.

Újabb jele annak, hogy még nem (egészen) nőttem fel. Nem teljesen olyan, volt, mint vártam, de tetszett, és végtére is elgondolkodtatott, hogy tulajdonképpen mitől is féltjük mi agyon a gyerekeket manapság? De nem hagytam az agyam, hogy belebogozódjon ebbe a gondolatba, miszerint hol a határ aközött, hogy kulturált, intelligens, szociális lényt faragjunk a kis fickókból, ugyanakkor életrevalókat is, amit steril körülmények között nehézkes előállítani. Majd, ha eljön az ideje és gyakorlatban kell kiállnom e téren, úgyis kénytelen leszek nap, mint nap megalkotni az egyensúlyt. Addig meg inkább olvasok és jól szórakozom, többek között jóféle, nem tanulságmentes ifjúsági könyveken. Idézni most nem fogok, mert ez nem olyan típusú könyv, amit tele kellett pakolni cetlikkel, hanem olyan, amivel orra bukom a villamoslépcsőn, mert leszállás közben se bírom összecsukni. Annak, aki bír nagyobb terjedelmet gépen olvasni: a teljes regény a MEK-en.

Van úgy, hogy épp csak leszakad, maga sem akarja, maga sem érti, az égi lajtorján fürgén leszalad, friss esőszagot csinál, és minden megy tovább, csak a nap pirul kicsit, hogy könnyezni engedte az eget. És van úgy, hogy kedvetlenül a sok felhő egymásnak feszül, komor, szürke ott, felül, egy csepp sem esik, a függöny mögül lesik, de ha a sötét oszlani kezd, kérdezés nélkül némán elered. 2013.10.24.

Akkor bújok szép ruhába, ha hazaérek, akkor iszom a kávét, ha aludni térek, akkor fonok koszorút, ha már úgy elkéstem, akkor veszek csokit, ha nincsen pénzem, akkor írok blogot, ha dolgozni kéne, és olvasok még kicsit, ha aludhatnék végre. Akkor sütök sütit, ha semmi sincs hozzá, akkor ajándékozok, ha nincs alkalom rá, akkor vállalok sokat, ha már semmi időm, akkor lépek még hármat, ha már nincs is erőm, akkor zuhanok össze, ha simán megy minden, és úgy szipogok, hogy nincsen könnyem. Akkor hallak meg, ha már nem is mondod, akkor mosolygok rád, ha épp elrontod, akkor imádkozom, ha épp minden rendben, akkor álmodozom, ha muszáj emlékeznem, és ha ők kérdik "óvónéni, te hol dolgozol?" mindig pontosan ott, éppen ahol. 2013.10.15.

A Durell-könyvnél azt írtam, hogy előételnek olvasom, mielőtt belekezdek a nehezebb könyvekbe. Egy borzasztó nehezet sikerült következő fogásnak választanom... De ha egyszer megláttam a polcon, és nem tudtam nem elolvasni, immáron nem is tudom, hanyadszorra! Olyan jó érzés, amikor leveszel egy könyvet a polcról, és még csak a borítóját nézed, de már kavarognak a fejedben a mondatai, szó szerint... Ha elolvassátok a címet, bizonyára meg fogtok érteni. Erich Kästner: A két Lotti Két komoly idézet: "Az anyának - bármilyen is a gondja - elsősorban az a kötelessége, hogy gyermekét ne engedje túl korán kiűzetni a gyermekség paradicsomából!" "Azt nem lehet kibírni, ha egy ilyen kis teremtésnek könnyek ülnek a szemében! Úgy csüngenek a hosszú pillákon, mint a harmat a vékony fűszálakon..." És a "legkedvencebb" részem: " - Imádkozol? - kérdi Luise.   Lotte bólint.   Erre Luise is elkezdni mozgatni az ajkait.   - Édes Jézus, lég

Szeretem a kora őszi estét. Utam, mint palettán a festék, hamis színekkel van tele. Egy árnyalat sem az, aminek látszik, a sötét éji kéken lila fuvolázik, arany üstöke nő a gesztenyefának, a sárgás ház falán ezüstök cikáznak. Selymes fehér fények zölden megölelnek, a piros lámpában tűz ragyog, melegnek tűnik a neonkék cső is, mi mögül a vendéglő zenésze okkert hegedül. Ha az eső el is mossa, a világ a legszebb doboz festék. Szeretem a kora őszi estét. 2013.10.12.

Na, nem ebbe a könyvbe, ami azt illeti, ezt már be is fejeztem. Hanem a kölcsönbe maradt könyvtáram "elfogyasztásába". Ugyan több olyan komoly könyv is áll a polcon, amelyekkel régóta szemezek, nem volt kedvem kapásból elrontani a gyomrom valami nehéz olvasmánnyal, előételnek Gerlad Durell Istenek kertje c. regényét választottam. A Családom és egyéb állatfajták, valamint a Madarak, vadak, rokonok, két igen kedvenc, többször elolvasott regényem, ez pedig a harmadik kötete a történet(ek)nek.     Talán mindenkinek ismerős valamennyire a három könyv legalább egyike, valamelyik felsős olvasókönyvben van pl. A rózsabogaras ember is, úgyhogy semmi különöset nem szeretnék hozzáfűzni a könyvhöz. Csak azt a két idézetet, amit kiszúrtam belőle. "Mivel akkoriban falun éltünk, a rádió meg a televízió kétes áldásait nélkülözve, a szórakozásnak olyan primitív formáira voltunk kénytelenek hagyatkozni, mint könyvek, a veszekedések, a partyk, és a barátaink vidám nevetése."

Ez a Kisherceg nekem mindig is furcsa volt kicsit. No persze, legtöbbször igaza van, de azt hiszem, mindent ő se tud pontosan. Erre akkor jöttem rá, mikor rám egy burát adott. Körém rekesztve a hőséget és elzárva tőlem a napot. Hiába integettem, hogy mindjárt megfulladok. Azt hiszem, neki fogalma sincs, hogy milyen idebent, mondjuk én se tudom, hogy neki milyen odalent a sok másik bolygón, mert engem itt hagyott. 2013.09.27.

   Lena és Nilot egy letakart kis kosárral és titokzatos arccal indultak el a hétvégi vásárba. Természetesen érdeklődve körbejártak mindent, de kivételesen végig szem előtt tartották, melyik standnál szeretnének végül kikötni. Sok ismerőssel találkoztak, kedvesen elbeszélgettek mindenkivel. Miután kellően kibámészkodták magukat, és látták, hogy a lufiárus előtt sem áll már kígyózó gyereksor, odamerészkedtek. Az apró, mogorva öregúr kissé furcsállva méregette őket, de szó nélkül adta el nekik a húsz, színes, héliummal töltött léggömböt. Sokáig nézett utánuk, ahogy sietős léptekkel eltűntek a templom melletti kis utcában.     Lena és Nilot pedig egyenesen a part felé tartottak. Gyorsan átvágtak az úton az autók között és lesiettek a homokos fövenyre. Itt Lena lekapta lábáról a magassarkút, táskájába dobta és mezítláb futott a nedves, hideg homokon. Nilot megelőzte, egy pillanat alatt fent termett a napozósziklán a kis kosárral, és kikapta Lena kezéből a luficsokrot, hogy ő is fel tudj

   Lena reggel rövid, repkedős szoknyába bújt, kényelmes pólóba és biciklire pattant. Egy pillanatra elgondolkozott, hogy ne a másik irányba induljon-e, mint szokott, ahol kevesebb a macskakő, de eszébe jutott, hogy a kátyús aszfalt se jobb, így végül zötykölődve legurult a főtérre. A szökőkút mellett lassított, mert ott szaladgáltak a kisgyerekek, de a templom mellett már simán eljutott a főútig. Itt leszállt és áttolta kerékpárt a sétányra.    Nem szeretett az autók között menni, és az esős idő miatt amúgy se sokan jártak korzón, így nyugodtan kerekezhetett ott is. Nagyon élvezte az utat a vasútállomásig. A kerékpár kicsit ingott alatta, éppen mintha egy kis hajón lenne a tengeren. A nyirkos levegő, a nedves kövek illata és a sűrű, szürke gomolyag, ami az eget az utolsó csücskéig teljesen bebugyolálta, különös fénybe burkolta az amúgy derűs kisvárost. A víz felől sós, csípős tenger-illatot hozott a szél, hogy Lena tényleg úgy érezhesse magát, mint aki a hullámokon billeg.     Az

Vannak regények, amelyekkel röpke 3-4 óra alatt végezni lehet. Két okból: egyrészt rövidek, másrészt izgalmasak, úgyhogy valószínűleg egy ilyet olvashattam valamikor, amikor nagymamám megállapította, hogy úgy cikk-cakkozik oda-vissza a szemem, hogy nem bírja követni... Következzen most két ilyen. 1. A STRANDKÖNYV Erich Kästner: A repülő osztály Ha az ember egy idegen nyaraló könyvespolcáról válogat a partra indulás előtt, örömmel fedez fel ismerős könyvborítókat. Főleg, ha egy régi kedvenc kerül a kezébe. A repülő osztály is ilyen (mint általában az összes Kästner-könyv, amit ismerek), akárhányszor el tudnám újra és újra olvasni, és nem érdekel, hogy egy echte karácsonyi történet, legalább nincs olyan melegem a 40 fokban... A regény egy német fiúgimnáziumban játszódik, kicsit hajaz az Emil és a detektívekre, de nekem az Abigél és bevillant pár pillanatra... A "bonyodalom" a gimnazisták és a reálosok közötti konfliktusból fakad, de azért ennél többről szól. Ne

Lena hason feküdt a fűben. Nilot mellette háton, félig lehunyt szemhéja alól a vakító kék ég előtt táncoló lombokat nézte. Álmosan hallgatták a játszótéri zsivajt, a piac lármáját, a park utacskáin sétálók beszédfoszlányait. Lena, miután harmadszorra söpört le egy törekvő kis hangyácskát az arcáról, felkönyökölt. Észrevette, hogy a fűben sok-sok apró bogárka mászik, küszködik előre a göröngyös talajon. Élelmet, építőanyagot cipeltek. Nilot is az oldalára fordult és nézte a nyüzsgő sokaságot. -          Hát ez a hangya, tényleg nagyon erős. -          Az orrszarvúbogár a legerősebb. -          Tudom. Hihetetlenek ezek a vacak kis rovarok… -          Sétáljunk! – sóhajtotta Lena és felült. Leporolták magukat és ráérősen elindultak a szobor felé. Útközben találkoztak a kutyát sétáltató Irinával, tettek vele pár kört nagy parkban, aztán elbúcsúztak tőle. -          Menjünk ki inkább a partra, ott legalább nincsenek annyian – javasolta Nilot. Jól elvoltak ketten, nem volt s

Gyurmacsiga kúszik, "én egy csiga vagyok" - mondja, s büszkén húzza a képzelt csíkot. Csigaszemei remegnek a boldogságtól, gyurmatalpára ragad az út pora. Kerék jön az űrből, halszálkamintás palacsinta marad. Gyurmacsiga fekszik, "jé, palacsinta vagyok" - mondja, s meglepődik, hogy megváltozott. Meg nem rémül, képzelt csokiszósszal felpöndörödik, s gurul tovább. Lejtő jön, az aljára hosszú kígyóként érkezik. Gyurmacsiga feltekeredik, "ó, hogy kígyó volnék?" kérdi, spirálban a fűbe heveredik. Nap süt, gyurma olvad, estére összeragad, csiga lesz megint. S, amit mindig is sejtett, most egyre világosabb. Gyurmacsiga kúszik, "mégis csiga vagyok" - mondja, s büszkén húzza a képzelt csíkot. 2013.08.21.

-           Szia! De rég láttalak! -           Á, szia! -           Hogy vagy? -           Köszönöm, minden rendben. -           Munkád jól megy? -           Jól. -           Örülök, hogy maradsz még ott. Kár lett volna elsietni a döntést. -           Persze, még ráérek. -           És, dolgoztál a héten? -           Ja, nem. Éppenséggel most jöttem haza a nyaralásból. -           Ó, ne haragudj! Csak olyan nyúzottnak tűntél… -           Ja… Hosszú volt a hazaút. -           Értem. Figyelj, aztán összefuthatnánk valamikor. Régen beszéltünk már. -           Jó. Mondjuk, most a hónap végéig tuti nem érek rá, de utána írj és megbeszéljük. -           Rendben, már csak azért is, hogy bemutathassam neked, akiről beszéltünk. -           Hű, tényleg! Pénteken akár… -           Bocs, most leszállok, de majd hívj fel! -           Oké…

A konyhában nagy volt a sürgölődés. Lena és Nilot az esti vacsorához készítették a szendvicseket. Eredetileg a partra szerettek volna lemenni, de ebéd után beborult, nagyon hideg lett, így inkább meghívták az egész társaságot Nilot-hoz. Délután bevásároltak: bagettet, sajtot, sonkát, zöldségeket és egyéb finomságokat. Nilot szeletelte a rávalót, kikeverte a finom krémeket Lena pedig, miután felkarikázta a bagetteket, olyan ínycsiklandó harapnivalókat készített, csoda, hogy nem tűnt el belőle egy-kettő, mire a vendégek megérkeztek. -          Salátát csináljak vagy mártogatóst? – kérdezte Nilot. -          Hm… Lehet mindkettőt? -          Lehet, csak akkor hozz még a balkonról paradicsomot, mert nem lesz elég. Lena körülnézett a konyhában. -          Az összest felkarikáztad a szendvicsekre. -          Ó, tényleg! Lena kisietett a balkonra. A ládákban négy szép tő  apró koktélparadicsom nőtt és két másik, amelyeken olyan hatalmas gyümölcsök lógtak, hogy kén