Jégmadár

A lápvidék felől érkező nyirkos szagú lég szinte húzta magához a kék tündért. A sziklás, köves vidék helyébe füves, zsombékos tájék lépett. Különféle rovarok, szúnyogok és szitakötők jelezték a szittyós talaj közelségét. Hajnaltündér az utolsó jellegzetes, nagy sziklánál megállt és elővette a térképét. Megkereste, hol áll, kinézte az irányt és útnak indult. A jelölések szerint az első útszakaszon kényelmes, biztonságos ösvény vezetett a mocsár belseje felé. Határozottan jobban érezte magát itt, ahol élő növények és állatok vették körül, még ha nem is a legbarátságosabb fajtából valók. Éles levelű sás szegélyezte az ösvényt, békák üdvözölték kuruttyolva. Szúnyogok döngicséltek a feje körül, de szerencsére a tündérvérért nem rajonganak különösebben, ezért nyugodt lehetett felőlük. Az eget sötétszürke felhők borították, kissé fenyegetőek, mintha minden pillanatban esni akart volna, de egy csepp se hullott egész nap. Az idő éppen ezért fülledt volt, a tündérlány kissé megizzadt a gya

Már napok óta rótta Hajnaltündér a Kőutat, s a zöld lombú fák, virágzó rétek kezdtek elmaradni mellőle, helyüket átvette az éles kavicsos sík vidék. Esténként jól jött a hímzett szegélyű szélköpeny a hideg ellen, ám napközben a tűző napsütésben, mikor a kövek milliószorosan visszatükrözték a fehéren vakító sugarak erejét, a tündérlány úgy érezte, mintha egy kemencében gyalogolna. Csupán kifogyhatatlan tündérkulacsának köszönhette, hogy még győzte erővel, de nagyon hiányzott már az oltalmazó árnyék a fák tövében. Egyik reggel úgy érezte, hogy egy nappal sem bír ki többet ebben a forróságban. Ahogy tarisznyájába nyúlt a vízért, ujjai közé akadt a zörgős kis zacskó, a furcsa, vén piaci törpétől. Elővette és tenyerébe öntötte a tartalmát. Három, mandula alakú, sötétbarna, ráncos mag volt benne. -   Ezek lennének a varázsmagok? – merengett. – Vajon milyen varázslatot tudnak? És mivel tudnám előhívni belőlük a csodát? Hajnaltündér nem hiába tanult annyit, tudta jól, hogy a varázslatok

A tündérlány reggel, miután hálás búcsút vett Terézia doktornőtől, a Törpék városának könyvtárába ment. Tudta, hogy azon a szakaszon, amire készül, kivételesen szüksége lesz egy térképre. A könyvtáros törpe segítségével készített egy másolatot a lápvidéken átvezető utakról, és gondosan eltette álmokból szőtt tarisznyájába. A városban keresett magának útravalót. A piacon egy ráncos, öreg törpe kis zacskókban varázsmagokat árult. Hajnaltündérnek cseppet furcsa és gyanús volt, ahogyan az öreg kínálgatta a portékáját, de olyan keveset kért érte, hogy kíváncsiságból vett egy csomaggal és azt is az elemózsia mellé süllyesztette. Vásárolt még egy könnyű köpenyt a lápvidék dermesztő szele ellen, aztán pillantásaival búcsút vett a kedves, nyugodt várostól és a keleti kapun át elhagyta a Törpék Birodalmát. Gyönyörű, zöldellő mezők, gazdag vetések között haladt. A törpék népe igazán szorgalmas volt, a környező vidéket gondosan rendben tartották. Hajnaltündér jóleső biztonságban érezte magát

Hájolvasztó a nyár a nagy társasházban, sört kortyol a délután, légkondis szobában. Rántotthús áldott illata száll, s égett olajszag állít szobrot a vasárnapi ebédnek. Lombok árnyékában a lenti játszótéren homokozó kölykök panírozódnak éppen. Oly álmos az idő, fullasztó a hőség, kismotor, hinta sem zavarja a békét. Özvegy Keczloviczné, éltes korú dáma a csendet áhítva ablakát kitárja. Légkondira kevés az özvegyi nyugdíj, forró délutánon megpihenni így bír.  Lefőzi a kávét, két cukorral issza, s a napi szudokuval ledől a pamlagra, boldogan merül az új feladványba, agg csipkefüggönyét szellő kéri táncra. Bár a textil úgy fest, mint amit szél lenget, a szemközti vérvörös firhangnak felelget, kivirul, mint szikkadt vénlány a bálban, ifjú lovagja karján a nyitótáncban. A társasházi csendbe búgó kacaj simul, a kis garzon fülledtsége az udvarra tolul, mint mámoros borillat, árad szerteszéjjel, vörös posztót lenget, csiklandozó kéjjel. Felhorkan az özvegy a kéretl

Ha azt hiszed, hogy a tündérek sokkal gyorsabban tesznek meg nagy távolságokat, csak azért, mert szárnyuk van, akkor még sohasem sétáltál tündérrel. Mert a tündérek nem madarak és nem is repülőgépek. Sokat gyalogolnak, de hamarabb elfáradnak a talpalásban nálad. Ilyenkor segít a szárnyuk: amikor a lábuk már nehezen viszi őket, akkor van, ami újra lendületet ad nekik. A szárny persze másra is jó: ha felreppennek a levegőbe, akkor egészen máshogy és máshonnan látják a világot, mint ahogyan te látod azt, a földről. A tündéreknek szükségük van a szárnyukra, mert csak azzal együtt lesznek olyan egészek és épek, mint a Mesék Birodalmának többi lakója. Érthető tehát, hogy Hajnaltündérnek miért kellett a Koboldvárosban töltött idő alatt megerősítenie a szárnyait. A hosszú vándorút, amire készült még egy nála sokkal erősebb lénynek is nagy kihívás, nem hogy egy törékeny tündérlánynak. Útja során biztos lassabban haladt, mint mások, gyakrabban állt meg pihenni, de ez nem is volt baj, mert p

Már napok óta járta Hajnaltündér az úttalan utakat, rég nem találkozott senkivel. Igazán nem is bánta. Jó volt egyedül lenni, figyelni a napsugár útját, a hulló levelek táncát, a bogarak nyüzsgését, megborzongni a sötét felhőket sodró szél érintésétől. Ha kint lehetett, lakott vidékektől távol, akkor érezte igazán, hogy a Mesék Birodalmához tartozik, annak egy kicsi, de fontos része ő, a tündér, akit most valami titokzatos hang hív, hogy bejárja ezt a végtelen világot. Szeretett kint lenni. A fák alatt, a vizek mellett egyszerűek lettek a gondolatai, tiszták az érzései, a csomók kioldódtak. Egy erdő szélén ült le pihenni, valami nagyobb, lapos kőre. Ivott egy kortyot, felhúzott térdét átkarolta, úgy figyelte a virágok körül nyüzsgő méheket. Arra gondolt, hogy az élet milyen szép, és milyen egyszerű. A távoli lépések hangját az erdő felől hallotta meg. Nyugodt, kényelmes, de határozott lépésekét. Fülelt. Mi lehet, ami így jár? Egy koboldnál vagy törpénél hosszabbak a lépései, egy

Beleszeretni könnyű. Belekapaszkodni egy cérnaszálba. Beleszeretni egy varázslóba vagy egy artistába. Elhinni: ha van is lehetetlen, de tágabb a határa. Csodában hinni nehéz. Szűrők nélkül nézni a világra. Hinni önmagadban, s rábízni magad arra, ki a határaidon túli álmaid vigyázza. 2019.08.01.