Jégmadár

- Anya! Nem találom a csillagos harisnyám! - Egy pillanat, most veszem ki a sütőből a kalácsot. - Anyaaaa, Olivér kinyomta a fogkrémet a piros szoknyámra! - Hát nem birtok egy percig nyugton maradni? Gyorsan tedd a mosdóba és engedj rá vizet. Olivér, te pedig hess, ki innen!  Mi az, Anna, te szétpakoltad a sminkkészletemet? Úristen, hogy került a Chanel rúzsom az öcséd kezébe? - Biztos véletlen leesett... - Ezerszer megmondtam, hogy ne nyúlj hozzá! Hol van a kupakja? - Szerintem a mosógép mögött. - Mássz be érte, én nem férek hozzá! Istenem, ebből alig maradt...  - Anya, megtaláltam a harisnyámat! - A mosógép mögött? - Büdös.  - Még ki sem mostam. - De én mondtam, hogy ezt akarom ma felvenni! - Jesszus, a kalács! - Apa mikor jön haza? - Szénné égett az alja... - Akkor lehet vele rajzolni? - A kaláccsal? - A szénnel. Nagyapónál szénnel rajzoltunk a járdára. - Az faszén volt, kicsim. Szólok apának, hogy hozzon egy kalácsot, remélem, még talál nyitva boltot. Neked pedig keresek egy másik

Rózsi összehordta az összes ruháját egy halomba, és szétválogatta: ez az otthonba, ez megy rongynak, ez a temetésre, ez a néhány maradhat.     Felstócolta a könyveket, majd egyenként, bele se nézve, csak a borítóról, ítéletet hirdetett felettük: ez a Jucikának, ez az iskolának, ez a jó öreg József atyának, a Biblia és a Máriás imakönyv marad. Na, meg ez "A rózsa átka", ezt még nem sikerült kiolvasni.    Átnézte a kamrapolcot: a befőttek Misinek, az asszony ott úgysem ér rá barackot eltenni, a nyolc kiló liszt Jucikának, a téli almából is vigyen egy kosárral, az üres üvegekért eljön még a mézes, de mi legyen a két éves dióval?    Kirámolta a konyhát, ládákba tett mindent, ami felesleges egy egyszerű főzelék elkészítéséhez és elfogyasztásához. Számba vette a bútorokat: ósdi és rozoga mind, ugyan kinek kellhet?     A padláson áll a nagyapa öreg kerékpárja, a fiúk még rendbehozhatnák, de ha nem, az sem baj, vasnak is elmegy. Átválogatta a kerti szerszámokat, kapákat, gerebléket.

   - Nem hiszek Istenben - gondolja Bori, mikor ujját a szentelt vízbe mártja, hogy keresztet vessen.     A föl, le, bal váll, jobb váll mozdulat megy magától, ahogyan a jobb térd is kérdés nélkül hajlik, hogy egy pillanatra üdvözölje a kemény márványt.     Bori beül a padba, bal hajó, harmadik sor. Ahogy kezét maga mellé ejti a padra, valami szokatlant érez. A hosszú ülőpárna huzatja megváltozott. Végigsimít rajta, ujjbegyei keresik az ismerős recéket, gyűrődéseket, az anyagba szőtt rózsa kidomborodó mintáját, amin a kindertojásos kék műanyag motorral ugratott vagy ezret egy karácsonyi nagymise alatt. Nem! Húsvéti volt, barkákkal és tömjénfüsttel, éteri gregoriánnal és varázslatosan csengő latin szavakkal.     Most üres a templom, csak a két sekrestyés sürög, a krizantém helyéről vitatkoznak a mellékoltárnál, azzal a jellegzetes, szinte kiabáló suttogással, ahogy csak a süket idősek tudnak beszélgetni. Bori igyekszik máshová figyelni. A főoltár felett függő képet nézi, Assisi Szent Kl

    A szorosan font két barna copf ostorként csapkodta az iskolatáska kemény fedelét, ahogy vágtatott hazafelé. A táska nagyobb volt nála, egy felnőtt három napi csomagja elfért volna benne. Talán még ő maga is, ha olyan kicsivé gubódzkodik, amilyennek érezte magát.         Pántos rózsaszín cipője dobbanásai minden lépéssel hangosabban harsogták, hogy "Miért késtél? Hol a tornazsákod? Mi az, hogy még van házid? Mit csinálsz te a napköziben? Na, ne nézz madárnak! Ezért etetlek téged? Meg ne lássalak többet a Zsuzskával! Ne merj négyesnél rosszabb jegyet hozni! Amíg én nevellek, azt teszed, amit én mondok. Ne feleselj, mert az utcán találod magad! Belőled se lesz semmi, mint az apádból."     Zsuzskára gondolt és Zsuzska kedves, halk szavú anyukájára. Arra, amikor megsimogatta a fejét és azt kérdezte: "kapsz te enni rendesen?" Mamó büszke rá, hogy a kevés kis nyugdíjából milyen jól tartja, és sírva kiabál vele, amikor nem ízlik a főztje, olyankor meg kell enni, az utol

   Petya a búcsúzó sóhajával emelte szájához az utolsó falat sonkás szendvicset. Hosszasan rágta, hogy minél tovább tartson, a vaj, a fokhagymás füstölt sonka és a hersegőn édes kápia íze mélyen beleivódjanak ízlelőbimbói sejtjei közé, mosódjanak a véráramba, járják körbe egészen a testét; ez a kesernyésen csiklandozó ízélmény hajtsa a nap következő három órájában.    Mikor a szendvicszsemle pépjéből már kezdtek kioldódni a cukrok és ez összezavarta az addigi fenséges ízharmóniát, Petya nyelvével a nyelőcsöve felé továbbította a falatot. Még egy utolsó, nagyobb morzsát felcsípett a csomagolásból, aztán gyakorlott mozdulattal gombóccá sodorta az alufóliát. A táplálékból frissen nyert erejét nem pazarolta a tömörítésre, sem nagy karlengetésre, egyszerű csuklómozdulattal indította a szemetes felé a golyót. A lendület nem volt elég, a gombóc vagy húsz centivel a kuka előtt landolt.    Nem, mint ha számított volna.