Jégmadár

Eltemettelek rég, meghaltál. Néha egész úgy tűnt, nem is voltál. Benőtte már a fű a helyedet, ibolyák díszítik kis kertemet. Hullanak rád, takarnak a fátylak, sűrűvé, nehéz anyaggá válnak. Pókháló-szövedék, simának látszik a víztükör is utánad. Miért vannak még hullócsillagok? Miért, hogy még a Nap is úgy ragyog? Vízbe dobott kő, felkavar minden, felszaggatja a sebet bennem. Hiába minden, barna föld, fátyol. Nem voltál részem, mégis hiányzol. Nem lehet elfedni a kerek világot, szellemként kísértesz, bármerre járok. Álomban, kőben, fában, virágban, régi várrom hideg falában, mosolyban, szóban, felém tárt karban, a napsugárban és minden dalban. Hulljatok bátran, hullócsillagok! Kiskapudon át, Nap, ragyogj, ragyogj! Égre dobott kő, zuhanj le, zuhanj, csak Isten tarthat ott, magasan! 2008.11.02.

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Isten éltessen, Panni!

Már az avaros, ballagó idős bejegyzéshez el akartam nektek ezt küldeni, csak elfelejtettem... Sok szeretettel minden Pom Pom-rajongónak:

   Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egy jó vers örök érvényű igazságokat tartalmaz. Pedig verset írni is csak olyan, mint sűrű ködben felmenni a Várba: minden lépcsőfoknál azt hiszed, hogy "na ez már a teteje", aztán amikor fellépsz rá, meglátod a következőt... Versolvasás közben viszont nekem se sűrűn jut eszembe egy súlyos gondolat kapcsán, hogy ez még csak egy lépcső volt a következőig. Lehet, hogy nem árt a nagy műveket is kritikus szemmel olvasni?

- Ma Ön, ki fejez? - kérdezték a hóhért. - Nem, a héten szabadságon vagyok - mondta, s visszament a koktélért, mit a medence szélén hagyott.

Rokokó felhők úsznak az égen, lilában, sárgában, rózsában, kékben. Megkapó látvány, ragyogó, fennkölt! Hajnali derűvel, imával eltölt. Mégis, ha próbálnám lencsevégre kapni, vagy ecsetem hegyével papírra vetni, hiába próbálná mutatni lelkem, azt, ami reggel felébredt bennem; csak giccs lenne menten, csak giccs lenne menten.

Kibámulok az ablakon, most nagyon be vagyok zárva; jó, meleg van, de kint hó és napsütés; a NAGYVILÁGban. 2009.02.19.

Elkezdődött. Az első csepp múltam feloldódott,  a jövőbe hulltam. Olvad a jégcsap,  cseppekre ázik, minden kis cseppje fájón hiányzik. Kitárt tenyéren szétspriccen végleg, cseppenként elfogy, akárhogy védem. Egy csepp, két csepp, öt csepp meg tíz. Olvad a jégcsap. Csepereg... 2011 Torinó, 2011

   Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, s volt annak három lánya, Rózsa, Tulipán és Viola. Szép leányok voltak, okosak, ügyesek, kedvesek, a királyapjuk nagyon büszke volt rájuk. Ahogy telt az idő, a lányok növekedtek, és szépen eladósorba került mindegyik. A király jó apa volt, nem akarta mindenáron olyanhoz kényszeríteni őket, aki mellett keserű lenne az életük, hát hagyta, hogy maguk válasszanak. Egyet kötött ki: a kiszemelt legényeknek állítsanak egy-egy próbát, és ha azt kiállták, akkor megtarthatják a lakodalmat. A lányok beleegyeztek, a király pedig kidoboltatta az országában, hogy várják a kérőket a királyi udvarba.    Jöttek is sokan, hercegek, bárók, grófok, lovagok, vándorló szegénylegények és mesteremberek. A királylányok alig győztek válogatni a sok kérő között. Hanem Rózsa, a legidősebb, türelmetlen volt már, hamar férjhez akart menni. Tetszett neki egy daliás lovag, aki olyan büszkén ült fényes szőrű paripáján, hogy öröm volt ránézni. Rózsa magához hívatta

Ballag hazafelé Mihály, jól teszi, Tudja már, hogy Perczel Etust nem veszi Feleségül, hiába volt annyi gyöngy, Lába alatt mégis sok lett a göröngy. Tanár úrnak jól esne egy lakoma, Keserűen fogyna el a jó bora, Várhatnak rá a jó Perczel gyermekek, Görbőn lett ő joggyakornok, míly remek! A vacsora után Mihály aluszik, Álmában él a huszadik századig, ideje, hogy ébredezzen valaha, most húzd neki, te vén cigány, vagy soha. Forrongani kezd a könyvtár, mint a vér, Könyveiből előbúj a hét vezér, Megijed ő, és az égbe felsiet, Így érte el nyéki Mihály az eget. 2008.11. Kápolnásnyék, 2007 (Aki kitalálja,az átköltött vers címét és szerzőjét, kap egy pirospontot;)!)

Szeretlek, te vén     - üde és bohém, szeretlek, te zajos     - csengő madárdalos, szeretlek, te sötét     - napsugaras fény-ég, szeretlek, te büdös     - rózsás és parfümös, szeretlek, te koszos     - csillogó gyöngysoros, szeretlek, te néma     - zongoraszós Léda, szeretlek, te kemény     - boltíves költemény, szeretlek, te poros     - hársfás, zöld pázsitos, szeretlek, te forró     - permetező folyó, szeretlek, te jeges     - frissen sült kenyeres, szeretlek, te heges     - ölelő Budapest! 2011.06.24. Budapest, Tabán, 2011