Jégmadár

   Elmentek a gyerekek. Elmentek a dadusok. Nincs már senki itt, az óvodában, csak én. Pont én maradtam, aki azzal, hogy elengedtem az utolsó gyereket is, igazából már óvó néni se vagyok. Még felteszek egy függönyt, mert megkértek rá, aztán megyek. Most már igazán semmi keresnivalóm nincs itt. Ez jár a fejemben, miközben ülök a babaszobai kiságyon és fűzöm a függönyzsinórt.     Az ablakokat már bezárták, csak a késő délutáni nap futtat a szőnyegre remegő csíkokat a lombokon át. Minden tiszta, illatos, a helyén van. Csend van. Soha nem volt még itt ilyen csend. Valami furcsa nekem. Lesem a bútorokat, a játékokat, a mennyezetről lógó jeleket. Semmi különöset nem látok. Az a falovacska is ugyanúgy fekszik a kosárban, égnek meredő lábakkal, ahogy szokott.     Vagy mégsem? Valahogy az az érzésem, hogy a lovacska valamire vár. Meg akar mozdulni, de nem mer, mert még itt vagyok. Körbefut a szemem a babaszobán. A jelmezek susogni kezdenek, valami olyasmit tárgyalnak izgatottan, hogy vajon

Hiába bontottam ketté már vagy ezer gyümölcsöt a gömbölyű ív mentén mélyre vájt ujjal, nem jöttem rá eddig, milyen láthatatlan háló tartja össze a héjat, s a magot a hússal. 2015.08.25.

Az ina szakad, hogy célba érjen ma, bármi az ára. Ha nem megy és győz az úgyse, bátran hiszi, hogy gyáva. Csak lassan haladni nem mer a  mindent, vagy semmit - ember . 2015.08.12.

Ugyan hol találkozhatnánk, békében, csendben, mint a szerelmesek? Mindenhol fények, lámpák, zaj van és információtömeg. Melletted nem kell okosnak lennem, vagy komoly döntéseket hozni, csak egyet: most legyünk együtt, veled akarok mosolyogni! Hol van az a hely, hol mi ketten tényleg egymásra találunk? Ahol nem zavar senki, semmi, ami csak a mi világunk? Ha akarod, én építek egy zugot, bár csak abból tudok, ami nekem jutott. Falakat húzok majd a nevetésből, ajtót hangból, csengőt szívverésből, széles ablakot a szem csillanásából, függönyt a sóhajból, polcot a szavakból, a test görcseiből csigalépcső lenne, álmokból épült toronyba vezetne, a falakat mesékkel, versekkel festeném, szőnyegnek a süppedős kétséget fektetném, az ablakba cserépbe ültetnék virágot, S az asztalra tenném, amíg rád várok. 2015.08.07.

Csak fújtuk egyre  a buborékokat, mintha félnénk, hogy  csak addig tart a pillanat, amíg az utolsó varázsgömb is porrá válván pukkan szét az aranyló szalmabálán. Pedig láttuk biztosan mind a ketten azt a színjátékot a fellegekben... 2015.08.02.