Jégmadár

Tintakék folyóval hiányod körülrajzolom. Medret vájok az álmoknak, mélyet, simát, nehogy szertefolyjanak, elárasszanak mindent, s ragadós iszappá váljon bennem a táj. A hajszálereket egy-egy vonással mind egymásba fonom, belekötöm a fősodorba, fussanak együtt, legyen egy irány, egyetlen úton jussanak el a torkolatba. Lenyesem az elholt ágakat, megtisztítom a folyóvizet, kavicsos medren át vezetem, hagyjon el minden felesleget. S ha már egy meder lesz, egyetlen folyó, engedem a sodrást, vágja maga az utat. Leteszem a tollat, távolabb lépek. Talán megismerem majd a körvonalat.

Mint mindenhonnan, innen is el kellett egyszer indulni. Akármilyen színes és izgalmas, a cirkusz sem tud örökké újat mondani. Hajnaltündér már mindenkit ismert, minden előadást látott. Azaz, mégsem. A varázslóval még sohasem beszélt és valamiért a műsorát se sikerült még megnéznie. Pedig tündérként kíváncsi volt mások varázstudományaira. Éppen ezért el is határozta, hogy ez lesz az utolsó előadás, amire beül, mielőtt útra kel. Aznap minden ellene dolgozott: Makonak kellett segítenie, Mimózát vigasztalgatni, néhány kapcsot felvarrni Trilli dresszére… Olívia szerencsére átvállalt ez-azt, hogy mindennel elkészüljön. Délutánra hideg, szeles lett az idő, és attól féltek, hogy ha vihar jön, el kell halasztani az előadást, mert a nézők otthon maradnak. A tündér ezt semmiképpen sem akarta, hiszen mindenképpen ott akart lenni este az előadáson. Ezért minden erejét összeszedte, hogy titkos varázslataival legalább késleltesse az égszakadást. A műsor előtt még össze is akart csomagolni másnapr

Sok idő telt el azóta, hogy Hajnal a cirkusztársulathoz szegődött. Még mindig nem ismert mindenkit, és talán voltak olyanok, akiknek fel sem tűnt, hogy ez a tündér már hónapok óta mindenhová velük tart. Ideje nagy részét Olíviával töltötte, mert amióta Tengerkék és Farkas elköszöntek tőlük, már az artisták társasága se tűnt annyira vonzónak. Hajnal megunta mindig ugyanazokat a vicceket és vitákat hallgatni. Megismerte viszont Bellát, a titokzatos kígyótáncosnőt és Makót, az idős, vágott szemű, fehér, copfba fogott hajú ezermestert, aki bármilyen ördögi ügyességű szerkezetet elkészített a mutatványokhoz. Bellától táncolni tanult (de itt senki sem vette észre, hogy piros tündéres tánc közben), és szívesen időzött Mako műhelyében, kipróbálta az öreg különleges szerszámait, és ő is készített ezt-azt. Főleg ékszereket és mindenféle trükkös kiegészítőket a fellépőruhákhoz, amiért a táncosok, artisták nagyon lelkesek voltak. Minden új helyszínen, új népnél, ahol megálltak és estéről est

Hajnaltündér kíváncsian bóklászott a nagy cirkuszsátor kifeszítő kötelei, a lakókocsik és legelésző lovak között, és figyelte a cirkusz dolgozóit. Néhányan megnézték, hogy vajon ki lehet ez a törékeny lány, de nem rítt ki ebből a közegből, így különösebben nem törődtek vele. Egyik sátor mellett egy tűzmágus gyakorolta legújabb mutatványát, nem messze két kacagóca kártyázgatott békésen egy felfordított mosólavór alján. Gurgulázó nevetésük hallatán a tündérnek is muszáj volt elmosolyodnia. Egy másik kocsiból lilás füstpamacs szállt ki, s az ajtó résén bepillantva Hajnaltündér egy fiatal varázslót látott az asztal fölé hajolva. Talán valami új eszközön dolgozik.             A következő kocsi mögött kisebb csoportot látott együtt ülni, ebédeltek, beszélgettek. Az artisták csapata volt, köztük ült Mimóza, és folyton lobogó égszínkék ruhájában a szőke madárlány is. -   Hahó, tündérlány! – kiáltott oda neki Tengerkék, amikor meglátta. – Gyere csak, jut neked is ebéd, ha még nem ettél.

Reggel Hajnalka különös zajokra ébredt. A cirkusz dolgozói közül a legtöbben már talpon voltak. Néhányan a tegnap esti előadás után elöl maradt holmit rendezgették, mások főztek, mostak, volt, aki pedig már a következő műsorra gyakorolt. Olívia is rég felkelt, már nem volt a kocsiban, ágya bevetve, az asztalon puha kenyér, szamócalekvár és gőzölgő, illatos tea várta a frissen ébredt tündért. Hajnal felkelt, megfésülködött, és megreggelizett. -   El kell mennem az erdőbe gyógynövényeket keresni. Velem tartasz? – lépett be az ajtón jókedvűen a jósnő. Hajnalka szívesen vele ment, úgyse ismerte még annyira a cirkusz lakóit, hogy egyedül itt maradjon. Olíviát mindenki kedvesen köszöntötte, úgy látszott, szerették és tisztelték a szép jövendőmondónőt, de senkit sem izgatott különösebben, hogy egy ismeretlen társaságában mutatkozik. -   Oli, Olikám! – kiáltott utánuk messziről egy áradó, telt asszonyság. A tegnap esti festéket még nem sikerült maradéktalanul lemosni az arcáról, és H