Jégmadár

- Felvétel indul, most! - Az első János... - A második, Pistikém, a második! - Jó, hát ki tartja számon ezeket a fehér csuhásokat ott Rómában? - Nem mindegy? Neked a szöveget kell tudnod kívülről, nem a Hiszekegyet! Újrakezdjük. Mehet! - A második János pápa tér kö... - János Pál, Pistikém, János PÁL. - Ja, bocs, Lajos, ne haragudj! Azt hittem, csak János. - Ne higgyél itt fiam, te semmit, hinni a templomban kell. Ott van előtted a szöveg, olvasd, ha nem tudod! Mehet! - A második János Pál pápa tér következik. - Ez így nem lesz jó, bele kell férnie az időbe. Próbáld gyorsabban! Mehet! - A másodikjánospápápatér következik. - Mit pápázol itt, mint egy dedós? Válaszd külön a szavakat: Pál pápa tér. Tessék. - A második János Pál pápa következik. - Tudod, mi következik? Hogy kirúglak! Csak egyszer kellene normálisan kimondani, de nem, te arra sem vagy képes! - Jól van, már ötvenszer elmondattad velem, most az egyszer beleakadt a nyelvem, nagy cucc. Iszom egy korty vizet. - M

Kedden 6:45-kor keltem, megreggeliztem, fél óra torna, gyors zuhany, majd felkészültem az óráimra, (időspórolósan,  jó, hogy eltettem a tavalyi óravázlatot) 9-re értem a bankhoz, kivenni a lakbérre valót, ám negyed órát malmoztam az automatánál, mert az a szerencsétlen előttem elfelejtette a PIN-kódját, és a fél családját felhívta, mire megtalálták.  Később Renivel találkoztam a Corvinnál, fél tíz helyett így háromnegyedkor, hogy elraboljon két órát az életemből az esküvői előkészületek dögunalmas részleteivel, (kit érdekelnek az asztali futók meg a menükártyák!) utána elrohantam bevásárolni a hétvégi sütögetéshez. 13:10-kor ebédeltem, otthon,  (nem a maradék töltött cukkinit, amit terveztem,  mert azt te bevitted magaddal, pedig megbeszéltük,  hanem gyorsan összedobtam egy tésztát, az csak 10 perc)  közben megválaszoltam azt a két e-mailt  és sikerült elérnem a 14:21-es buszt,  megtartottam az óráim 15:15-16:45-ig és 17:00-18:30-ig és végre elintéztem a titkárságo

Hajnalka visszatért a nagy útra és estig még hosszú távot tett meg. Már homály borult az erdő mélyére, mikor valamivel beljebb egy ritkásabb részt pillantott meg, ahová még beszűrődtek a nap utolsó sugarai. -   Ez a liget pont jó lesz éjszakára! – gondolta és átszökdécselt a sűrű aljnövényzeten. Nem volt nehéz megfelelő fákat találnia a függőágyához, sőt még tűzrakáshoz való száraz fát is eleget talált. Ritkán főzött, de most a tarisznyájában illatozó friss zöldségek kínálták magukat, hogy egy finom leves készüljön belőlük. Megrakta a tüzet, fölé akasztotta az egyszemélyes kis kondérját, s nekilátott a főzőcskézésnek. Békésen, magában kék-hegységbeli dalokat dúdolva darabolta a zöldségeket, kevergette a vacsorát, boldogan szippantotta be a frissen gyűjtött kakukkfű illatát. Nem törődött semmivel, lelke egészen feloldódott az erdő alkonyi, csendes homályában. Mire a leves elkészült, már teljesen lement a nap. Vetett még néhány ágat a tűzre és a pattogó lángok fényénél vacsorázot

A városon túl színes szántóföldek terültek a tündér lába elé. Sokat használt földút vezetett a dűnék között, ahonnan jól látta a földeken hajolgató, dolgozó embereket, döcögő traktorokat. Hirtelen gondolt egyet, felreppent a magasba és onnan nézte a tájat. Mintha egy zöldes-sárga, foltvarrott pikniktakaró nyúlt volna el az erdő széléig, amin apró, fekete hangyák keresgélik az elhullajtott kenyérmorzsákat. -   Emberek… Olyanok, mint a hangyák – gondolta. – Arról szól az életük, hogy dolgozzanak, fel-alá járkáljanak egy kockás terítőn, és erre készítik fel a gyerekeiket azokkal a tarka-barka izékkel. De nekik legalább vannak történetíróik, nem úgy, mint a koboldoknak. Talán nem olyan reménytelenek… Ha már úgyis a levegőben volt, elreppent egészen az erdő széléig, ahol a kígyózó gyalogutat látta bebújni a fák alá. Az emberek erdeje csendes volt, és békés. A dús lombok szitáján átszűrt zölden derengő napfényben madarak daloltak, egy-egy nyúl vagy őz szaladt keresztül az úton. Nem t

Tintakék folyóval hiányod körülrajzolom. Medret vájok az álmoknak, mélyet, simát, nehogy szertefolyjanak, elárasszanak mindent, s ragadós iszappá váljon bennem a táj. A hajszálereket egy-egy vonással mind egymásba fonom, belekötöm a fősodorba, fussanak együtt, legyen egy irány, egyetlen úton jussanak el a torkolatba. Lenyesem az elholt ágakat, megtisztítom a folyóvizet, kavicsos medren át vezetem, hagyjon el minden felesleget. S ha már egy meder lesz, egyetlen folyó, engedem a sodrást, vágja maga az utat. Leteszem a tollat, távolabb lépek. Talán megismerem majd a körvonalat.

Mint mindenhonnan, innen is el kellett egyszer indulni. Akármilyen színes és izgalmas, a cirkusz sem tud örökké újat mondani. Hajnaltündér már mindenkit ismert, minden előadást látott. Azaz, mégsem. A varázslóval még sohasem beszélt és valamiért a műsorát se sikerült még megnéznie. Pedig tündérként kíváncsi volt mások varázstudományaira. Éppen ezért el is határozta, hogy ez lesz az utolsó előadás, amire beül, mielőtt útra kel. Aznap minden ellene dolgozott: Makonak kellett segítenie, Mimózát vigasztalgatni, néhány kapcsot felvarrni Trilli dresszére… Olívia szerencsére átvállalt ez-azt, hogy mindennel elkészüljön. Délutánra hideg, szeles lett az idő, és attól féltek, hogy ha vihar jön, el kell halasztani az előadást, mert a nézők otthon maradnak. A tündér ezt semmiképpen sem akarta, hiszen mindenképpen ott akart lenni este az előadáson. Ezért minden erejét összeszedte, hogy titkos varázslataival legalább késleltesse az égszakadást. A műsor előtt még össze is akart csomagolni másnapr

Sok idő telt el azóta, hogy Hajnal a cirkusztársulathoz szegődött. Még mindig nem ismert mindenkit, és talán voltak olyanok, akiknek fel sem tűnt, hogy ez a tündér már hónapok óta mindenhová velük tart. Ideje nagy részét Olíviával töltötte, mert amióta Tengerkék és Farkas elköszöntek tőlük, már az artisták társasága se tűnt annyira vonzónak. Hajnal megunta mindig ugyanazokat a vicceket és vitákat hallgatni. Megismerte viszont Bellát, a titokzatos kígyótáncosnőt és Makót, az idős, vágott szemű, fehér, copfba fogott hajú ezermestert, aki bármilyen ördögi ügyességű szerkezetet elkészített a mutatványokhoz. Bellától táncolni tanult (de itt senki sem vette észre, hogy piros tündéres tánc közben), és szívesen időzött Mako műhelyében, kipróbálta az öreg különleges szerszámait, és ő is készített ezt-azt. Főleg ékszereket és mindenféle trükkös kiegészítőket a fellépőruhákhoz, amiért a táncosok, artisták nagyon lelkesek voltak. Minden új helyszínen, új népnél, ahol megálltak és estéről est