Jégmadár

forrás: Fortepan    Lenának rossz kedve volt. Nem a bánatos rossz kedv, nem is a bosszankodós, hanem az az alattomos, fojtogatóan puha szürke. Mint a téli köd. Bármihez fogott, kedvetlenül hagyta félbe; alig várta, hogy vége legyen a napnak, majd csak elmúlik valahogy.    Végül úgy döntött, hogy elindul. Tornacipőbe bújt, felkapott egy kardigánt, a kulcsát magához vette és leballagott az utcára. Egy pillanatnyi habozás után jobbra fordult, a park felé. A zöldben azonban sokan voltak, ezért hamarosan betért egy kis utcába, ami a kanális partjához vezetett. Még soha nem járt itt.     Alacsony, meszelt házak sorakoztak, öregek, porosak. Bezárt kalaposüzlet, megfakult, ódivatú kalapokkal a kirakatban. Egy lélek sem járt a környéken, bátran közel hajolt az üveghez, úgy leselkedett befelé. Az elhagyatott üzlet máskor kíváncsivá tette volna, most inkább csak felkavarta a belső szürkeséget. Lena gyorsan továbbállt.    A kanális mellett sétálva egy kavicsot rugdosott maga előtt. Kezé

(Hommage á Simon Márton) Mesélj úgy, mint a sittes zacskóba kötött csomag felett összecsapó hullámok. Mesélj úgy, mint a matekfüzet margójára firkantott szívecskében átsatírozott B betű. Mesélj úgy, mint az éjjeli szekrényen álló gyertya lángjában fellobbant, s örökre elaludt molylepke. Most úgy mesélj nekem, mint akinek a vacsoraasztalnál mindig a szavába vágtak. Úgy mesélj, mint a libabőr a forró tenyér alatt. Úgy mesélj, mint a zeneszám, amit negyedszerre löknek tovább. Úgy mesélj, mint az első szem romlott meggy a befőttben. Úgy mesélj, mint az olajos hal a felnyitott dobozban. Úgy mesélj, mint aki tovább táncol, amikor a zene hirtelen elhallgat. Mint a királyfi, akiről azért nincs mese, mert a sárkány legyőzése után berúgott, és a csaplárnővel ébredt. Mindegy is. Csak mesélj! Mesélj úgy, mintha egészen biztos lennél abban, hogy már mélyen alszom.

igazul élni akkor is, ha éppen nem száll meg az ihlet