Jégmadár

Álmomban hegyekben, erdők közt jártam, kerestem azt a kismadarat, aki a hajnalt az ég párnájáról dalával felkelti minden áldott nap. Fülem a csendnek feszítve álltam, mégse hallottam csicsegését, bár az éj feketéje tágulni kezdett, s nem volt mi betöltse üres helyét. Szürke felhővel jött el a nappal, harmatot sírtak a ködben a fák, de hiába esengtek a kismadárnak, nem énekelte el hívó dalát. Szántam a hegyet, szántam az erdőt, s az árva, bujdosó kismadarat. Térdre ereszkedtem a forrás vizénél, s dalolni kezdtem a lombok alatt. A köd végre, lassan oszlani kezdett, rózsás pírt öltött a reggeli ég. Az éjjeliszekrényen csörög a vekker: egy új nap indul az álmaimért. 2016.10.21.

   Tesókkal, barátokkal régen időről időre szóba jött a "melyik a kedvenc évszakod"- téma. És rendszerint egyedül maradtam a félénken szóba hozott ősszel. Ami érthető. Végtére is ebben az évszakban kezdődik a fárasztó/unalmas iskola, újra tanulni kell, vizsgázni, házikat vagy beadandókat írni, gyakorolni, szorgalmasnak lenni, különórákra járni. (Később ugyanez, csak a másik oldalról, legalábbis nálam...) Ezen felül hideg lesz és nem lehet fürödni a Velencei-tóban, bonyolultabb felöltözni, stb. Hát igen, ezekért a dolgokért én se lelkesedtem.    Egyetlen, számukra is elfogadható érvem volt az ősz mellett: a szülinapom. Na jó, az új írószerekért való lelkesedésemet is volt, aki megértette. Persze, meg hogy végre gyakran látom a barátaimat. Na, de a többi?    Hogy jó illatú a levegő... Csodálatosak az erdők. Érik a szelídgesztenye... A sütőtök! Csizmás-mellényes idő van. Sünik matatnak este bokrok alján... Kiránduló-idő. Korán sötétedő esték, sárgás utcalámpák. Az októberi