Jégmadár

   Edit barátnőm mesélt nekem róla. Nem emlékszem pontosan, honnan ismeri, talán gimis évfolyamtársak voltak. Nincs és nem is volt különösebb kapcsolat köztük soha, talán, ha tizenöt mondatot váltottak egymással összesen. Időnként furcsa módon mégis előkerül a beszélgetéseinkben. Szinte hallom, ahogy Edit rajongó, ábrándos hangon kiejti ajkán ezt a szót: a zongorista. Mindig ugyanúgy.    Már egyetemista volt, amikor megtudta Tamásról, hogy csodálatosan zongorázik. Addig csak annyit tudott, hogy kedves és vicces, de arról, hogy művészi tehetsége van, mit se sejtett. Egy facebookon megosztott videóra akadt rá, akkor lelkendezett nekem róla először. Később kissé megfakult a varázs, habár időnként átküldött egy-egy újabb koncertfelvételt, s igaz, ami igaz, valóban nagyon jó a fiú játékát hallgatni. Nem tudom megítélni, lesz-e valaha nagy muzsikus belőle - ez a tehetségen kívül annyi mindenen múlik -, de abban biztos vagyok, hogy azok, akik hallják a zenéjét, valami igazihoz kerülnek köz