Jégmadár

    Lena belebújt mustársárga szandáljába, felkapta a kistáskáját és elindult lefelé a macskaköves úton. Kellemes, szellős délután volt. A nap előtt úszkáló bárányfelhők gondoskodtak róla, hogy ne legyen nagy hőség. Lena lábai körül táncolt könnyű szoknyája, haját se fogta most össze. Magában dúdolva libegett kockáról kockára. Befordult a sarkon. Az üvegékszeres előtt megállt egy kicsit, megigazította a haját. Az üveg mögött látott egy gyűrűt, ami nagyon megtetszett neki. Egy pillanatra elgondolkodott, aztán belépett a boltba. Az ajtó csilingelve zárult mögötte.    - Szia Lena! Találtál valamit? - köszöntötte mosolyogva Hedi, az eladólány.    - Aha... - felelte, miközben a többi gyűrűt csodálta a boltban.    - A zöldet, ugye? - nevetett Hedi, és már ment is érte a kirakatba.    - Eltennéd nekem holnapig? Akkor úgyis megyek bevásárolni, most viszont nem úgy készültem...    - Persze! Beteszem ide alulra, holnap nézz be érte. Négyig vagyok itt.    - Délelőtt jövök. És köszönö

   Lena már alig várta a délutánt. Fél egykor megebédelt, összekeverte a teasütemény tésztáját. A nagy ládából előhalászta és átmosta a virágos teáskészletet. Ezt pár éve kapta a nagymamájától, aki a nagynénjétől örökölte és azóta őrizgette a vitrinben. Lena még soha nem merte elővenni, igaz, nem is szervezett még ilyen teadélutánt, mint most.    Hihetetlen lassan teltek az órák. Lena már kora reggel kiszámolta, hogy ha fél háromkor kiformázza a teasütit, háromkor beteszi a sütőbe, utána megterít, tálal, fél négyre, mire jönnek a lányok, pont készen lesz. Ebéd után még elmosogatott, odébb rakott egy-két tárgyat a szobában, pedig így is nagyon szép rend volt. Végül úgy döntött, egy kicsit ledől aludni.     Valamivel hamarabb ébredt, mint tervezte, és nem bírt várni, ezért már picivel fél három előtt nekiállt formázni. Persze, sokkal hamarabb elkészült vele, mint gondolta. Ezért feltette forrni az első adag teavizet, és begyújtotta a sütőt. Gondosan kimérte a kis kancsóba a mézet, k

Nagymamámnak születésnapjára kinyomtattam az eddigi Lenákat, és festettem a könyvhöz címlapot. Kata kérésére nektek is megmutatom (virtuális pirospont annak, aki rájön, honnan jön a kiadó neve!):

   Késő éjszaka volt. Lena a kisváros másik feléből igyekezett haza. Marthanak segített elkészíteni egy jelmezt a másnapi előadására, mert az eredeti valahol elveszett a díszlet-pakolásban. A felső utcákon jött végig, távol az esti zsongástól. A part menti főútról felhallatszott a forgalom zúgása, de itt, majdnem a hegyoldalban csend volt.    Az egyik hosszabb kis utca egyirányú volt, Lenával szembe jött volna a forgalom, ha van. De nem volt. Az üres aszfalt csalogatta le a járdáról. A parkoló autók között oldalazva az úttestre libbent. A sárgás fényű utcai lámpák sokszorozták az árnyékát, hol itt, hol ott volt erősebb a kontúr. Lassan, elgondolkozva bandukolt az út közepén, és végtelenül szabadnak érezte magát.    A kereszteződésnél megállt, körbenézett, megvárta a csodálkozó fényszórós autót és átballagott. Szemből jöttek, lehúzódott. Már nem volt kedve visszamenni az úttestre. A járdán ballagott hazáig.