Jégmadár

      Lena kiürítette a tartályt és a szekrény mélyére rejtette a porszívót. A kék vödörbe forró vizet engedett, meg egy kevés ecetet és alaposan felmosta a konyhát és a többi kőlapos helyiséget. Amíg a padló száradt, visszatért a nappaliba, hogy helyükre rendezze a szőnyegről széjjel tologatott bútorokat.     - Mekkora ez a szoba! - perdült körbe.     A forgásról eszébe jutott valamit. Zenét keresett. Nem kifejezetten tánczenére vágyott, inkább valami megfoghatatlan, hullámzó, lüktető darabra, amelynek szólamaira felaggathatta mozdulatait, mint egy marionettbábu.      Lehunyt szemmel táncolt. A szőnyeg szélét így is érezte. A szőnyeg biztonságos volt, puha, nem ütközhetett semmibe. Az első ütemek csak a vállát, térdét mozdították, majd levegőbe lendültek a karjai, a semmit zongorázták ujjai, csípőjén láthatatlan karikát ringatott. Mozdult a nyak, forgott a fej, szája szeglete mosolyra húzódott. Dobok jöttek, sarkak emelkedtek, a felsíró fúvós a talajra hengerítette, emelkedett-süllyed