Jégmadár

Utolért a koratavaszi eső, hatalmas cseppekben zuhogott. Vékony kabátban, ernyő nélkül egy perc alatt ronggyá áztatott. Vártam már az első bőrig ázást, de hamar fázni kezdtem. Egy közeli buszmegállóban menedéket kerestem. Melegebb nincs, de legalább nem esik, itt állok most vizesen és boldogan. A busz, ami jön, éppen haza visz. A tavaszi esőnek nyárillata van. 2016.03.30.

A puha szirom elszökött,  termőre fordult az ág,  növesztett bő gyümölcsöt,  víztől hízott, naptól pirult,  húsa édesre puhult,  bőre feszesre simult,  s jött az idő, hogy a gazda  az érett, jó gyümölcsöt  kosarába belerakja,  de az ág, a büszke  a termést nem engedte,  ott maradt függve,  napok múltán levét eresztette,  a forró nap a bőrét kikezdte,  ott bomlott el az ágon,  csüggött ráncosan,  mint egy aszott denevér,  a fán rohadt gyümölcs  magja sokat már nem ér. 2016.03.25.

Róka lennék vadon mélyén, vörös bundás fürge vad, szürkületben osonó árny, rozsdafolt a fák alatt. Jól ismernék minden bokrot, ösvényt a csaliton át, erős lábbal, éles foggal szerezném a vacsorát. Messze híres vadászától az erdő csak addig tart, míg az első napsugár az ágak alá árnyat hajt. Nappal nem zavarna semmi, ember, kutya, őz, madár. Odú mélybe gömbölyödve róka-béke, s álom vár. 2016.03.20.

tudomásul venni túlélni talpra segíteni     - magamat elfogadni elviselni erősíteni    - másokat 2016.03.21.

Rögön billegő szalmaszál biztos ponton meg nem áll, hol erre, hol arra forog. Egyik végére pille száll, nyugtot a porban így talál. Legyen meg a Te akaratod! 2016.03.21.

Mondhatom azt, hogy még öt perc és csengjen a csendben újra az óra, de hol van a nappal teljessége, ha átaluszom ma a reggelemet? 2016.03.13.

"A gyöngy a kagylókban osztrigákban keletkezik természetes védekezésként a bekerült irritáló anyagokkal szemben. [...] Valaha úgy hitték, hogy a gyöngy az istenek könnye." Cally Hall: Drágakövek Igazgöngy siráma a kagylóban Kemény az ágy, sötét a fészek, tengervíz csurog a tűfoknyi résen, marja szép gyöngyház bőrömet. Néha egy hullám felkapja házam, csörgőként zörgök a kagylócsontvázban, a tengerfenékre süllyedek. Ki tudja, hány száz hajó kel által, halak milliói úsznak el az árral, mire a dagály a partra kivet. Igazgöngy siráma az arany diadémon Kemény a trón, vakít a fényár, szigorú fogda, arany marok zár, hideg fém karcolja fényes bőrömet. Néha egy rideg, karcsú ujjú dáma büszkén biggyeszt dús hajkoronájába, és kettőt fordul a csillár alatt. Hány bál kell még, főúri estek, hogy a foglalatból végre kiessek, s a parti fövenyen homok legyek? 2016.03.03.