Mint hálóba akadt kismadár, vergődöm ég és föld között, ócska cérnaszálakkal körülfont testtel függök, megkötözött fogoly a szabadság üres terében. Lelkem a félelem rabja. Hiába hullik a fáról ezer szirom, a jövő ígérete - nem hatol át a léha, szakadt háló-lukakon. Nekem kell kijutnom innen. Hogy ver a madár kis szíve, százat, ezret egy másodpercben! A félelemtől, az aggódástól... Szinte véletlen, ahogy kirebben, s a fűszállal végre a fészekhez ér. 2016.03.31.
Komolyan csak mesélni és játszani érdemes. Én itt (is) mesélek. Néha játszom is.