Jégmadár

Hiába kopogsz, kedves barátom, Isten már nem ott lakik. A templomba néha még hazajár, mert néha még ott is keresik. De Isten kiköltözött a városi terekre, a tenger hullámai közé, a hegyekbe, ott lakik a csillanó ablaktáblán, a krétarajzban a szürke járdán, a magas, szőke hölgy libbenő fodrán, a síró kiskölök pisze orrán, Isten utazik a pillangó hátán, ő zenél a feketerigó hangján, a búzavirág szirmán vet esténként ágyat, a cseréptetőn ülve hallgatja imádat. Kopoghatsz az ajtón, drága barátom, biztosan kinyitja neked valaki, mert sokan vannak a templomban. De Isten már nem ott lakik. 2014.07.25.

Bakancs vagy cipő, kesztyű vagy csupasz kéz, végül mind a célba ér, az, ki megfogja a láncot, a lépést el nem véti, s nem, mint a betanult táncot, a talpa helyét újra és újra megnézi. Hiszed vagy sem, elbír a lánc akkor is, de a kötél rövid, s ha át nem akasztod az új szakasznál gátad lesz, mi eddig  biztosított. Nem a zuhanástól fél, aki azt elkerüli, és nem vakmerő, aki a síkon elengedi. Miután karod erejét megfeszítve az égbe felhúzod magad, nézz körül bátran, tart a lánc. Voltál már enyira szabad? 2014.07.24.

Mama, Mama, vegyél le innen, oly gyorsan megy a hinta, oly magasra libben, félelmetes nagy kalimpa. Mama, Mama, kapj el hamar, oly meredek ez a csúszda, nagyon éles a kanyar, szörnyeteg szája csúszka. Mama, Mama, vigyél haza, ez nem játszótér, ha annak is látod,  kőarcú kopasz rémek, zöld fogú pókhálós lidércek barlangsötét tábora. Mama, Mama, fogd a kezem, ha elengeded, szép szemű koboldok közt elveszem, se szó, se betű... Nem akarok enni, hogy gyenge két karom kapaszkodni tudjon. Nem akarok aludni, hogy ne kelljen a holnapra sírva felvirradnom. Mama, Mama, miért nem vagy itt? Miért én vagyok te? Én nem tudom ringatni magam... Miért nincsen vége már...? 2014.04.17.

Az az odadobott pokróc  az ágy végén, látod? Na, az vagyok én. Egy szúrós vastag halom a párnák tetején. Összegömbölyödve mesét álmodok magamban, Hamupipőkéről, ki csipkében-aranyban járja a keringőt. A hősnő helyére már magamat képzelem... Ó, már csak pár nap, és akkor elhiszem végre az igazat: az az odadobott pokróc az ágy végén, látod? Mint Süsü, alábújtam, de az nem én vagyok. Nem is úgy gondoltam. 2014.06.29.