Jégmadár

   Köszönöm, hogy velem tartottál, követted a Jégmadár blog adventi kalendáriumát, amelyben a szeretetnyelveket próbáltam a Karácsony szemszögéből megközelíteni. A célom ezzel az volt, hogy kicsit átgondoljam, (s ha szeretnéd. neked is ötleteket adjak) hogy ha Karácsonykor a szeretet teljességét szeretnénk megélni, ahhoz milyen utak vezetnek még a megszokott ajándékozáson és közös vacsorán túl. Sőt, melyek azok az utak, amik még inkább a Karácsony lényegéhez visznek minket közel, vagyis az Örömhírhez, hogy Isten szeret minket, gondoskodik rólunk és elküldte értünk Jézust, hogy megváltson bennünket.    Ez volt az egyik elhatározásom, vagy ha úgy tetszik, lelki készületem a Karácsonyra, hogy vezetem ezt a naptárt, a másik pedig egy személyesebb vállalás. Azt vettem észre ugyanis, hogy már megint a kérés a leggyakoribb imaformám, azon belül is sokkal több segítséget  kérek a saját dolgaim és életem alakulásáért, mint másokért. Persze tudom, hogy önmagában nem baj az, ha kérünk, mert ez

Erre a napra se hullik büszkén fátyla az éjnek: máma se lettem gazdag, semmiből élek, nem szökkent ki fejemből innovatív új ötlet, hej, ma se szültem, sőt még apja se nincsen. Ily tehetetlenségnek láttán nyüsszög a lelkem, sír, mint árva kis eb, új házban, egyedül. 2018.09.03.

Fel! Fel a hegyoromra! Ha szárnyam nincs, hát gyalog. A patak mellé születtem, de én a Hajnal lánya vagyok. Fel a forrásig, s még attól is feljebb, hol vérpiros a ködhatár, mert szikla hasítja az eget: ott lakik az a madár. Lombok árnyán, éj szitáján szűrt fátyolos hangja megzavart... A patak hűs vize volt, ki tisztára mosta végül a dalt. Bennem zeng már a himnusz, s ha a hegy csúcsára feljutok, köd nem mossa el többé a hangom, mert a csalogány én vagyok. 2018.08.24.

Egyszer majd felnövök, szép, erős fa leszek, ágaim elrejtenek, ha sírsz; a nap elől, ha forró, s titkos rejteket adnak vallomásaidnak, fészket gondolataidnak, elhallgatnak mindent. Míg élnek, táncolnak, susognak, nevetnek, holtukból agg kezek új életet fonnak, s ágaim gyerekszobák polcaira költöznek, meséket őriznek, és kócos játékbabát; vagy hordozzák anyák egybefont terheit, csendes sóhajait egy életen át. Majd. De még vessző vagyok, szélben hajló; gyökérlábam békén lógatom a Balatonban s ágaimmal felhőt csiklandozok. 2018.07.30.

Egyszerre valós és valószínűtlen minden pillanatban a véletlen. Egyszerre mindjárt és még soká jöhet el majd, hogy ébrednem kell, s az a reggel majd szép lesz, nem sűrű, szivacsos, búskomor, mint most, szeretnék majd felkelni és a kertbe kiszaladni... De mikor? 2018.05.16.

Te hallod, ahogy a fák beszélnek? Van-e így értelme a létezésnek, az égzengésnek, a körforgásnak, a dalnak vagy épp bármi másnak? Ugyanaz, mind és mindig: beszív, kifúj, újraindít. Zakatolva zeng a szürke lég, elnyomja a valódi lét neszét. Tudnak-e bármit azok az ágak? Örökkön örökké tavaszt várnak. Ugyanaz, mind és mindig: reggel, dél, este, újraindít. A terepasztal zöld dombja alatt az alagútban vonat halad, várják a völgyben a virágzó ágak, tisztelegnek a körutazásnak. Ugyanaz, mind és mindig: mag, fa, gyümölcs, újraindít. Hová tart, mi ez a körbe-körbe, ez a hegyre föl és újra le a völgybe? De a lét tanúja nem vigasztal. nem elég mély föld a terepasztal. 2018.04.04.

mozdulatlan jár felette el az idő - nem fél a ránctól 2018.04.02.

   A múzeum előtt találkoztak. Lena virágos tavaszi ruhát és vékony kabátot viselt. A városban már kellemes, jó idő volt, de kicsit tartott tőle, hogy az épület vastag falai között hűvösebb lesz, mint odakint, ezért vett fel még egy réteget. Kivételesen időben érkezett, egy pár perccel korábban is a megbeszéltnél, így volt ideje megszemlélni a bejárat melletti állványra helyezett tájékoztatókat.    Egy észt fotográfus kiállítására jöttek, részben háborús, részben a háború utáni helyreállításról szóló képekből rendezték. Természetesen Libert volt, aki  mindenképp   szerette volna meglátogatni, Lenát főként az vonzotta, hogy az időszaki kiállításra szóló jeggyel az állandó kiállítást is megnézhették, amelyben többek között egyik kedvenc festőjének művei is szerepeltek. Mire a fiú megérkezett, ő már felfegyverkezett a tárlatokhoz szükséges prospektusokkal.    A pénztárnál jegyet váltottak és beléptek az első terembe. Lena örült, hogy hozott magával kabátot, mert valóban hűvös volt az

   Fáradt, őszi kedd volt és Lenának a város másik végébe kellett utaznia egy szakkönyvért, amit csak ott lehetett megkapni. A tompa, nyirkos idő, a fáradtság vagy az idegen helyek tették? Ki tudja... A lánynak minden esetre nem volt olyan jó hangulata, mint máskor, a sok átszállástól, tájékozódástól, városrészenként változó összetételű utasközönségtől zúgott a feje, s mivel nem reggelizett rendesen, az éhség sem kímélte. Ilyenkor persze nem lehet számítani a megérzésekre, ezért kétszer is eltévedt, bár nem nagyon, de ahhoz  épp eléggé, hogy nyomorult kedvvel érkezzen meg végül abba a sötét kis zugba, ami a kiadó könyvesboltja volt.     A rendeléssel szerencsére minden rendben ment, már kikészítve várta az izgalmas új könyve, még akciót is kapott rá. Fizetés után megkérdezte az eladót, hogy hol talál a közelben pékséget, ahol végre ehet valamit. Egy kicsit felfrissülve nekiindult, hogy megkeresse a hazafelé vivő busz megállóját.     Ahogy sietősen szedte a lábát a szűk, rövid kis

   Ez a tegnapi nap tanulsága.    Ti jártatok már úgy, hogy egy könyvet (mármint irodalmit) csak azért olvastatok el, mert muszáj volt és nem azért, mert érdekelt? Velem még sohasem történt ilyen. Már hallom is a hangokat: nem hallottál még a kötelező olvasmány műfajáról? De igen. Csak általában, amit elkezdtem olvasni, az már érdekelt, esetleg be is szippantott magába annyira, hogy önszántamból fejezzem be. És ha nem? Ijesztően sok év távlatából bevallom, hogy ami nem vett meg az első tíz oldallal, azt azonnal le is tettem. Például a Harry Pottert első próbálkozásra. (Nem kötelező volt, csak menő, és pár évvel később egy éjszaka alatt végeztem az első kötettel.) A Bűn és bűnhődést első, majd második próbálkozásra. Meg még sok mást. Sőt, volt olyan is, aminek még a borítójára se voltam hajlandó pillantást vetni, annyira nem érdekelt, mégis ötös olvasónaplót írtam belőle. Megesett az ilyesmi. Most arra fogom, hogy már akkor is éreztem: minden történetnek megvan a maga ideje.    

Idén az utca túloldalán járok, átveszem bal vállra a táskám, a kabátot fentről le gombolom, végéről bontom meg a banánt. Az is lehet, hogy néha még az ágyamon is fordítva fekszem, ha már mozdulni kell mindenképp, a lényeg maradjon rezdületlen. 2018.01.06.