Jégmadár

     A hangyák hallgattak rá. Azonnal letértek a világ kezdete óta kijelölt ösvényeikről és irányt váltottak, ha azon a gurgulázó nyelven beszélni kezdett hozzájuk. Homokszín nadrágja oldalzsebei kidagadtak a túléléshez nélkülözhetetlen holmiktól: a bicskától, ami állítólag a nagyapjáé volt a háborúban, a reggeliről csent párizsis kenyértől, egy bazári türkinit-skarabeusztól, két csigaháztól, egy mécses üres alutálkájától, egy nyerőkódos csokipapírtól, az apja búcsúlevelétől és a paprikaspraytől, amit az anyja dugott induláskor a hátizsákja oldalsó zsebébe. Legtöbbször a sátor mögötti cserjésben bóklászott, időnként megállt, a lehajló faágakra tette a kezét, úgy nézett rájuk, mintha mélyen átérezné minden csalódásukat. Néha beszélt is hozzájuk, vagy csak gyengéden megsimogatta őket. A körjátékoknál nem lehetett megfogni a kezét.      A tábortűznél soha nem ült mellénk, hanem a lángok táplálására összegyűjtött farakás tövébe kucorodott és egész este a füstöt bámulta, a cikázó tűzbogar