Jégmadár

    Az égbolt komoran terült az erdő fölé. A madarak a fészkükre szálltak, a virágok becsukták szirmaikat, az erdőlakók menedék után néztek. Csak egy csillogó szemű rókakölyök lopakodott még a réten. Ő volt az egyetlen kölyök az alomból, akinek még nem sikerült pockot fognia. – Azért is elkapok egyet – morogta a foga között. – Ott szalad! A pocok iszkolt, a róka ugrott – és jól beverte az orrát a kemény földbe. – Vauuuu, ez nem igazság! Egy csepp gördült le az orrán. Csak nem vér? Odakapott, de nem lett piros a mancsa. Egyre több koppanást érzett a kobakján. Felsandított az égre. – Hűha! Ez nagyon fekete! Jó lesz elbújni valahová… A mennybolt rettentőt dördült, és a felhők kihasadtak. A kisróka rémülten futott a közeli tölgyfa alá, de a zápor oda is bevert. – Gyere a másik oldalamra, ott van egy odúm – hajolt le hozzá a tölgyfa. A kölyök nem sokat teketóriázott, bevackolta magát a gyökerek közé. Épp, hogy elfért a kicsike odúban. Már nem ázott, nem fázott, de a dörgések é