Ugrás a fő tartalomra

Momo

   Momo ijesztő volt. Nem mertem a kezembe venni. Mustársárga kis könyv, az elején-hátán rézkarcszerű nagy képpel, amin egy ijesztően lompos alak slattyog. Ráadásul ez az alak egy kislány, és ha hihetek az ajánlónak, furcsa, de szerethető kis lény, ő menti meg a várost a szürke időtolvajoktól. Ez még annál is borzalmasabban hangzik. Időtolvajok? Hamuszürke aktatáskás ügynökök? Ez már több annál, mint ami nem érdekel. Egyszerűen hozzá sem volt kedvem érni. Kb. felsős koromban kezdődött ez az ellenszenv, és azóta valahányszor a polcon mazsolázgatva átfut a tekintetem a mustársárga könyvgerincen, és egy pillanatra elgondolom, hogy talán egyszer el kellene olvasnom - hiszen mindenkitől azt hallottam, hogy milyen jó - valami nagyon határozottan tiltakozni kezd bennem ellene.
   Aztán, úgy egy hete, ki tudja mi ütött belém, minden ellenszenv és undor nélkül határozottam odaléptem a polchoz, mutatóujjamat beleakasztottam a könyvgerinc tetejébe és kihúztam a Momót. Olvastam este, a villamoson, a záróvizsga tájékoztatón, és kész, vége. Nem tudtam letenni. Nem varázsolt el úgy, mint néhány kedvencem, de pillanat alatt beszippantott kedves és természetes világa, egyszerűen el sem tudtam volna képzelni, hogy ne olvassam végig. Olyan dolgokról szól, amelyek teljesen nyilvánvalóak, semmi "homlokcsapkodós" nagy igazságot nem vágott hozzám, csak egyszerűen és valahol mélyen megerősített abban, amit eddig is hittem. Nem tudom megfogalmazni mi is ez valójában, de szinte tökéletesen tükrözi azt, ami nekem az IDŐ. Nem tudom megmagyarázni, hogy értem. Olvassátok el, és talán megértitek...

    Csak egy idézet, amin még gondolkozom, hogy egyetértek-e vele...

"...a legveszélyesebbek életünkben azok a vágyálmok, amik teljesülnek."

Megjegyzések

  1. Hát én meg azt hittem eddig, hogy azért olvastam kétszer, mert Te ajánlottad...:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Most éppen Piktek és Mártírok

Nyolc kötet. Mindig tartok éppen valamelyikben valahol. Kívülről tudom mindegyiket. Összesen legalább huszonnégyszer olvastam el, vagyis mindegyik kötetet minimum háromszor, ha nem többször. Nincs olyan év, amelyikben legalább az egyiket végig ne olvasnám. Nem tudom eldönteni, melyik a kedvencem. Mi lenne ez a sorozat, ha nem Arthur Ransome klasszikusa, a Fecskék és Fruskák? Sokan csak az első kettőt ismerik (Fecskék és Fruskák, F. és F. a felfedezők, más fordításban a Fecskevölgy), de már összesen kilenc kötet megjelent magyarul. Nekünk 7 van meg kiadásban, itt lemaradtunk, aztán valaki megtalált egyet pdf-ben, az most kinyomtatva áll a polcon. Összesen 12 részes az eredeti sorozat, ebből a történet időrendi sorrendjében a következők jelentek meg magyarul: Néhány kiadásban a szerző rajzai és térképei szerepelnek. - Fecskék és Fruskák - Fecskék és Fruskák, a kincskeresők (Peter Duck) - Fecskék és Fruskák, a felfedezők - Téli szünidő - Galambposta - Nem akartunk t

Léggömb

   Lena és Nilot egy letakart kis kosárral és titokzatos arccal indultak el a hétvégi vásárba. Természetesen érdeklődve körbejártak mindent, de kivételesen végig szem előtt tartották, melyik standnál szeretnének végül kikötni. Sok ismerőssel találkoztak, kedvesen elbeszélgettek mindenkivel. Miután kellően kibámészkodták magukat, és látták, hogy a lufiárus előtt sem áll már kígyózó gyereksor, odamerészkedtek. Az apró, mogorva öregúr kissé furcsállva méregette őket, de szó nélkül adta el nekik a húsz, színes, héliummal töltött léggömböt. Sokáig nézett utánuk, ahogy sietős léptekkel eltűntek a templom melletti kis utcában.     Lena és Nilot pedig egyenesen a part felé tartottak. Gyorsan átvágtak az úton az autók között és lesiettek a homokos fövenyre. Itt Lena lekapta lábáról a magassarkút, táskájába dobta és mezítláb futott a nedves, hideg homokon. Nilot megelőzte, egy pillanat alatt fent termett a napozósziklán a kis kosárral, és kikapta Lena kezéből a luficsokrot, hogy ő is fel tudj