Idegesítő érzés, amikor iszonyúan-de-nagyon tanulnom kellene, közben párhuzamosan van x varrnivalóm, egy kupac cserkész miegymás, nyakamon a záróvizsgám, augusztusban valamikor dolgozni kezdek, tehát ez az utolsó nyaram, és úgy érzem, hogy semmivel, de semmivel nem haladok, és semmit, de semmit nem lesz időm megtenni, amit szeretnék elérni...
Szerdán leugrottam Kápolnásnyékre, mert a nyaralónkon legalább nem tudom mással elfoglalni magam, és muszáj tételeket kidolgoznom. A diófa alá telepedtem, mert félárnyékban legalább barnulok egy kicsit, és még a képernyőt is látom valamennyire. Csak délután vettem észre, hogy figyelnek... De addigra már legyőztem az ádáz 8. tételt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése