Jelentem, továbbra is szorgalmasan olvasok, legalábbis jóval szorgalmasabban, mint akkor, amikor szinte semmit sem olvastam, pedig rengeteget kellett volna. De még mindig jóval kevesebbet, mint amikor rengeteget olvastam, pedig elég lett volna keveset. Szóval, körülbelül annyit olvasok most, mint amennyit akkor olvastam, amikor még egyáltalán nem kellett volna olvasnom.
(Ne haragudjatok, ez most jól esett. Ígérem, innentől értelmes leszek!)
Tehát, egyrészt elolvastam mostanság a Gyűrűk Ura - A gyűrű szövetsége kötetet, amit nem részletezek, mert minek. Aki ismeri, annak nem tudok újat mondani, aki meg nem, az vagy úgyis el akarja olvasni és akkor ne lőjem le a poént, vagy úgyse érdekli az egész, úgy, ahogy van.
Amikor képet kerestem hozzá, megtudtam, hogy film is készült belőle, de nem tűnik túl ismertnek. (Ha valakinek esetleg mégis megvan, kíváncsi vagyok rá.) Nekem is ez a kiadás van meg, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1952. A kötet ínyencsége, hogy Réber László illusztrációi díszítik, amit elsőre nem akartam elhinni, mert (ahogy a fedőlapon is látszik) semmi hasonlóság nincs a Lázár Ervin könyvekben megszokott karakteres képi világgal. Gondolom, ez még egy korai zsenge, de nem néztem utána és nem vagyok szakértő, úgyhogy nem is találgatok tovább.
A könyv műfaja szatíra, ami kicsit szokatlan volt elsőre. De túltettem magam azon a szigorú egyszerűsítésen, miszerint minden ember egy önző alak, akit kizárólag a pénz és/vagy a szex motivál, esetleg a vakbuzgó hit, de azok viszont nem normálisak. Ennek következében mindenki megcsal mindenkit, és mindenki, akinek nincs kivel, az szomorú és boldogtalan, és gyűlöli a többieket, akiknek viszont van. Ez így nem hangzik túl biztatónak, de nem is kell vele egyetérteni, mert ez úgyis csak előkészíti a lényeg megértését. Végül is szatíra.
A továbbiakban viszont egy részről érdekes a szerkesztése (a lírai én az eset feltárójaként és hiteles történetírójaként jelenik meg, tényekre alapoz, részletes háttérinformációkat szolgáltat személyekről, megszólaltat szemtanúkat, stb.), más részről zseniális társadalmi karikatúrát állít. Az alapfelállás egy kicsit hasonlít a Don Calmillóra, de csak kicsit, mert azok olaszok, ezek meg franciák. Nyelvezetében igényes, bár meglehetősen nyers, amihez szintén hozzá lehet szokni. Nem annyira könnyen olvasható, mint teszem azt egy Fecskék és Fruskák (egy éjszaka/kötet), de könnyebb, mint a Gyűrűk Ura. Nekem tetszett, szívesen kölcsönadom.
+ Idézetek. Majdnem elfelejtettem cetlizgetni olvasás közben, de egy jótét lélek, aki jóval előttem olvasta, ceruzával aláhúzkodott bizonyos szakaszokat, amiről szerencsére eszembe jutott. Izgalmas, hogy más mit tart érdekesnek egy könyvből, az előttem olvasó például meglehetősen filozofikusabb alkat lehetett nálam... Az én kedvenceim:
"A természet olykor örömét leli benne, hogy csodát hozzon létre, nem törődve holmi esetlegességekkel, ranggal, neveléssel, vagyonnal. Fejedelmi képzeletének teremtményét ott helyezi el, ahol neki tetszik, egyszer egy pásztorlány, másszor egy cirkuszdáma képében, [...] amelyből új vonzódások [...] születnek, új alkuk a vágy és a kapzsiság között."
"Csitt, kedves kisasszony, csitt! Neveket ne említsünk. A bűnök csak gyónás útján juthatnak tudomásomra, és mindenki csak a maga bűnét gyónhatja meg" (Ponosse abbé)
Csak az aktualitása miatt:
" A dohányárunak, mint állami monopóliumnak, pártok fölött kell állnia."
"A közülünk való hülyék nem közönséges hülyék."
"Látta [a bárónét], de nem állt fel. Mivel ő [Giaccone érsek] is szoknyát viselt és gyűrűs ujját csókra szokta nyújtani, megvolt az a kiváltsága, hogy ne kelljen fárasztania magát egy nő előtt."
"A csendőri és katonai hatóságok abban a biztos tudatban hozzák meg döntéseiket, hogy minden civil eleve bűnöző és minden katona föltétlenül kötelességszegő."
"... becsvágya arra tört, hogy mennél szűkebb legyen azoknak köre, akik őt lehülyézhetik és mennél tágabb azoké, akikkel ő bánhat ugyanígy."
És végezetül egy hosszabb rész, akinek még van energiája hozzá. A háborúról szól, állati nyers, sőt durva, legszívesebben húztam volna belőle, de így az igazi. Ugyanakkor szívbemarkoló és szerintem többet értettem meg belőle, mint a sok (nekem) lélekromboló filmből, amit mindenféle tanulmányaim alatt megnézettek velem hasonló témában.
"És a tábornok elszántan előrenyomult, hogy megállapodjék jó három kilométerrel a tűzvonal mögött, exponált zónában. Gránátok ugyan oda nem estek, de eshettek volna! És ott maradt alkonyatig, mindvégig érzéketlenül, mert egy árva szót sem tudott arról, ami elöl történik, minekfolytán tétovázás nélkül adta ki parancsait. Tegyük hozzá, hogy odaát a német tábornok ugyanilyen rettenthetetlenül viselkedett és ugyanilyen jól volt tájékozva a helyzetről.
Így történt, hogy az erdőben halélfélelemtől dühöngő őrültek két csapata küzdött a csatanyerésért. Fogalmuk sem volt róla, miért vannak itt, mi a dolguk, csak verekedtek, mint a vadak, üvöltöztek, lőttek, szúrtak, szaladtak, csúsztak, gyilkoltak vaktában, egyetlen őszinte vágyuk volt: elfutni innét, ahogy bírja a lábuk, s egyetlen lázadó óhajuk: hogy ne kelljen mindjárt meggebedniök, és agyukban kezdett derengeni a meggyőződés, hogy hadseregeik nagy kapitányai egytől-egyig szemétrevaló rongyai a teremtésnek és ők, a harcolók, igaz gyönyörűséggel vernék agyon a nagy kapitányokat válogatott kínzások közt, apróra vagdalt heréjüket tömve a pofájukba, inkább, semhogy azokat a szerencsétlen hülye ellenséges bakákat kelljen agyonverniök, akik velük együtt kénytelenek űzni ezt a képtelen, ezt az istentől elrugaszkodott mesterséget, amely abból áll, hogy egyik ember a másiknak fölvágja a hasát, kitépi a beleit, szétszórja a mezőn a máját, a lépét, a szívét, a veséjét, miközben utolsó lehelletével azt hörgi, hogy azok a nyomorult bitangok, akik most szép lotyókkal bujálkodnak és ízes falatokat zabálnak, akik rogyásik kapják a bókokat, dicsérő elismeréseket, kitüntetéseket, a biztos fedezékben csücsülő gazemberek, az álhazafiság szadista haszonélvezői, azok csinálták ezt a förtelmes gazságot, ezt az apokaliptikus rondaságot, hogy nekik jusson a jobbik rész, mialatt a nap alatt még tele halakkal a folyók, tele madarakkal a fák, tele nyulakkal a barázdák, tele búzával a mezők és gyümölccsel az ágak, és a falvak majdnem mind üresek és mindenfelé magányos nők sírnak a vágytól a férfiak után, mert a legderekabb férfiakat leölték, mint a disznókat. Ezt gondolták volna azok ott az erdőben, ha nem lettek volna őrültek, félőrültek vagy halottak."
Huhh, ezzel most nem biztos, hogy kedvet csináltam, de több ilyen kemény rész nincs benne... Most viszont befejezem a bejegyzést, hogy legyen időm megszerezni a következő könyv-bemutatós posztom alapélményét... Szóval olvasgatok egy kicsit.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése