A Durell-könyvnél azt írtam, hogy előételnek olvasom, mielőtt belekezdek a nehezebb könyvekbe. Egy borzasztó nehezet sikerült következő fogásnak választanom... De ha egyszer megláttam a polcon, és nem tudtam nem elolvasni, immáron nem is tudom, hanyadszorra! Olyan jó érzés, amikor leveszel egy könyvet a polcról, és még csak a borítóját nézed, de már kavarognak a fejedben a mondatai, szó szerint... Ha elolvassátok a címet, bizonyára meg fogtok érteni.
Erich Kästner: A két Lotti
Két komoly idézet:
"Az anyának - bármilyen is a gondja - elsősorban az a kötelessége, hogy gyermekét ne engedje túl korán kiűzetni a gyermekség paradicsomából!"
"Azt nem lehet kibírni, ha egy ilyen kis teremtésnek könnyek ülnek a szemében! Úgy csüngenek a hosszú pillákon, mint a harmat a vékony fűszálakon..."
És a "legkedvencebb" részem:
" - Imádkozol? - kérdi Luise.
Lotte bólint.
Erre Luise is elkezdni mozgatni az ajkait.
- Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk! - mormolja félhangosan.
Lotte kelletlenül rázza copfjait.
- Nem illik ide - suttogja Luise csüggedten. - De semmi más nem jut az eszembe. - Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg..."
Nem tudom, a komoly könyvekre mikor fogom rászánni magam, minden esetre a következő olvasmánnyal, amibe belekezdtem szintén jó néhány évvel magam alá lőttem... Hamarosan mesélek róla!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése