Fáradt, őszi kedd volt és Lenának a város másik végébe kellett utaznia egy szakkönyvért, amit csak ott lehetett megkapni. A tompa, nyirkos idő, a fáradtság vagy az idegen helyek tették? Ki tudja... A lánynak minden esetre nem volt olyan jó hangulata, mint máskor, a sok átszállástól, tájékozódástól, városrészenként változó összetételű utasközönségtől zúgott a feje, s mivel nem reggelizett rendesen, az éhség sem kímélte. Ilyenkor persze nem lehet számítani a megérzésekre, ezért kétszer is eltévedt, bár nem nagyon, de ahhoz épp eléggé, hogy nyomorult kedvvel érkezzen meg végül abba a sötét kis zugba, ami a kiadó könyvesboltja volt.
A rendeléssel szerencsére minden rendben ment, már kikészítve várta az izgalmas új könyve, még akciót is kapott rá. Fizetés után megkérdezte az eladót, hogy hol talál a közelben pékséget, ahol végre ehet valamit. Egy kicsit felfrissülve nekiindult, hogy megkeresse a hazafelé vivő busz megállóját.
Ahogy sietősen szedte a lábát a szűk, rövid kis utcákon, és a paneleket egészen változatos formájú, ám az őszi ködtől egységesen szürke bérházak váltották fel, két sokemeletes közé beékelődve egy vékony, fehérre meszelt kis házat vett észre a túloldalon. Ahogy közelebb ért, észrevette az ólomüveg ablakot a kapu felett. Első pillantásra nem tudta kivenni a mintát, és valahogy az a különös érzés fogta el, hogy meg kell néznie közelebbről.
Keresett egy zebrát, és odasietett a fehér kis házhoz, amin egy kis táblát látott meg a kapu mellett: "Szent Júlia Kápolna". Feltekintve látta, hogy a színes ablaküvegen egy kereszt képe rajzolódik ki. Odalépett a kapuhoz, lenyomta a kilincset, ami meglepetésére engedett, és beléphetett a kápolnába.
A csendes fehérség bent is folytatódott. Lena térdet hajtott az örökmécs előtt és beült az egyik egyszerű, világos fából készült padba. A kívülről jellegtelen kis ház belül hófehér, boltíves, tisztaságot sugárzó kápolna volt. A kinti fényviszonyokhoz képest meglehetősen világos volt bent, nem tudni, hol jutott be az a kevéske fény a szabadból. A zsúfolt város zajából viszont semmi se szűrődött át a kapun és a falakon. Teljes csend, nyugodt béke lengte be a teret. Lenát lenyűgözte a kontraszt kint és bent között, és kicsit sajnálta, hogy nincs hozzá közelebb ez a kápolna, hogy gyakrabban beülhessen ide. Aztán eszébe jutott, hogy ezt a csendet most már ő is magával viheti, és megőrizheti a kinti szürkeségtől. Hálát adott a fehérségért, térdet hajtott és kiosont a kapun.
A szomszéd ház aljában egy virágboltot látott meg. Betért és kért egy szál sárga rózsát. Az eladó unottan egy vödörre mutatott.
- Vedd ki, amelyik tetszik.
Lena nem szívesen választott, mert mindegyik szál másképp csodaszép, és rossz érzés az egyiket kiemelni, a másikat otthagyni. Jobb szerette az eladóra bízni, hogy melyiket adja neki. Ezúttal nem számíthatott segítségre, ennek köszönhetően végül két szál virággal távozott.
A munkahelyére érve keresett két palackot vázának, az egyiket a saját, a másikat Katrin asztalára állította. Egy post it-en rövid üzenetet is hagyott mellé:
"Boldog keddet!"
Majd főzött egy teát és leült végre, hogy belelapozzon az izgalmas, új szakkönyvbe, amiért a város másik végére utazott.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése