Ugrás a fő tartalomra

Tengerkék


Hajnaltündér kíváncsian bóklászott a nagy cirkuszsátor kifeszítő kötelei, a lakókocsik és legelésző lovak között, és figyelte a cirkusz dolgozóit. Néhányan megnézték, hogy vajon ki lehet ez a törékeny lány, de nem rítt ki ebből a közegből, így különösebben nem törődtek vele. Egyik sátor mellett egy tűzmágus gyakorolta legújabb mutatványát, nem messze két kacagóca kártyázgatott békésen egy felfordított mosólavór alján. Gurgulázó nevetésük hallatán a tündérnek is muszáj volt elmosolyodnia. Egy másik kocsiból lilás füstpamacs szállt ki, s az ajtó résén bepillantva Hajnaltündér egy fiatal varázslót látott az asztal fölé hajolva. Talán valami új eszközön dolgozik.
            A következő kocsi mögött kisebb csoportot látott együtt ülni, ebédeltek, beszélgettek. Az artisták csapata volt, köztük ült Mimóza, és folyton lobogó égszínkék ruhájában a szőke madárlány is.
-  Hahó, tündérlány! – kiáltott oda neki Tengerkék, amikor meglátta. – Gyere csak, jut neked is ebéd, ha még nem ettél.
-  No, ha ő is csak három búzaszemet eszik ebédre, ahogy te, akkor jut neki is – dörmögte egy magas, vállas fiatal férfi, de azért tányért ragadott, és lapátolt egy adagot a bográcsból Hajnalka számára is. Tengerkék csilingelve kacagott a megjegyzésen, és a marcona férfi mintha kicsit megenyhült volna.
Az artistákkal gyorsan telt a délután, kedves, figyelmes társaság volt, habár mindenkinek megvolt a saját achillesze, ahol bántó szándék nélkül is meg lehetett sérteni. Mimózát sokan biztatták, tanítgatták, persze neki belül, magában kell egyszer elhinnie, hogy nem fog leesni a trapézról. Farkas, a dörmögő hangú erőművész piszkálódó megjegyzései mögött érzékeny lélek lapult, Polip, a bámulatos légtornászfiú kényes volt rá, ha hosszú végtagjaira tettek megjegyzést, de azért mindig bosszantották vele, Trili, egy apró, de hihetetlenül fürge tornászlány arra harapott, ha kinevették, amikor haragos arcot vágott. Mindent egybe véve Hajnalkának tetszett ez a csapat, jól érezte magát velük, hiszen odafigyeltek egymásra, nem csak a porondon, hanem a mindennapokban is. Talán Tengerkék is ezért velük bandázott a legszívesebben.
Hajnalka egy időre ott maradt a cirkuszi társulattal. Segített Olíviának a teakeverésben, gyógynövénygyűjtésben, és egyre jobban összebarátkozott a madárlánnyal. Tengerkék és Hajnalka hosszú sétákat tettek a környéken, lelkük minden titkát megosztották egymással, és időnként repkedtek is, amiért a többiek irigykedve figyelték őket, hisz a társaságból senki másnak nem volt szárnya. Együtt ültek be esténként végignézni a műsort, segítettek jegyet árusítani és az ülőhelyekre kísérni a nézőket.
Hajnalka végre úgy érezte, hogy itt, a vándorcirkusznál végre magára talált. A cirkusz kifordult, furcsa világában valahogy mégis otthonos rendet tudott kialakítani saját magában. A társulattal vándorolva újabb és újabb történeteket ismert meg, és írt fel a koboldoktól kapott könyvébe, de nem kellett többé egyedül mennie. Egy tündér kicsit olyan, mint egy finom lelkű ember, szárnyakkal. Olíviában emberlénye, Tengerkékben madárlénye talált igaz barátra, s ez most elég volt neki.
Aztán egy nap, mikor a cirkusz egy város mellett, hosszabb megállás után újabb útra készült, Tengerkék megfogta Hajnalka kezét és némán elindultak a mező felé. Mikor már messze kerültek a cirkusztól, a madárlány a tündér felé fordult és azt mondta neki:
-  Tudom, fájni fog, amit mondok, ne haragudj. Nem jövök veletek tovább.
Hajnaltündér kérdőn nézett rá.
-  Farkas megkért, hogy maradjak itt vele. Lesz egy kis házunk, ott a tó partján, felette a hegyek… Nagyon szép lesz. És bármikor, amikor eljössz, úgy gyere majd, mint aki hazajön.  
Tengerkék elmosolyodott és szorosan megölelte barátnőjét. Hajnaltündér úgy érezte magát, mintha az egyik szárnyát cibálták volna ki, de nem szólt semmit. Nem akarta elrontani a madárlány boldogságát. Meg aztán… Ez így van jól. Azok a szárnyak ott vannak, nem elszakadnak most egymástól, csak másképp kell majd megélni a madárságot. És egyszer, egyszer talán majd ő is ottmarad valakivel egy tó partján, vagy bárhol, ahol nagyon szép lesz.
Visszasétáltak a cirkuszba, ahol már mindenki várta őket, hogy megünnepeljék az erőművész és a madárlány eljegyzését.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint