Ugrás a fő tartalomra

Szőttes

 Ha reggelre a redőny már nem bontaná szálakra a napfényt, ha a rigó helyett hajnalban golyó fütyülne, ha éjjel megdermednének az át nem adott mozdulataim és csak egyetlen egy mesét mondhatnék el neked ma este, az ágyad fölé akasztott tarisznyába pogácsát tennék (késsel rácsosra vagdalt tetejűt, mint a dédimamáé), sót és szavakat. Azt nem tudom, hogy kiét.

Nagyanyám a sublóton hervadó pünkösdi rózsák nehéz illata közt térdepelve tanította litániázni anyámat. Szívből szólította toronynak, szekrénynek, edénynek az Égi Anyát.

Anyám az első férjéért áttért, s többé sem Máriával, se a nagyanyámmal nem állt szóba.

Én körbetáncoltam veled a szobát, amikor először neveztél Mamának, aztán csak bámultalak dermedten egy percig: te az én lányom, rendben, de én meg a te anyád vagyok? Torkon ragadott a sok jó szó, amit hazulról kaptam, a "filozófiával legyet sem fogsz, nemhogy férjet", az "én tisztességes lánynak neveltelek", és a "majd meglátod, de akkor már késő lesz".

Nézem az apád szemét, az én gödröcskéimet és azt a különös ívet a szájad sarkában. Azt nem tudom, hogy kiét.

Nagyanyám kockás füzetben számolt el a konyhapénzzel és elverte anyámat, mikor nem az olcsó felvágottból hozott, összetörte a cekkerben a tojást vagy hanyagul válogatta a piacon a burgonyát.

Anyám csak vasárnap főzött, a menzán tanultam meg késsel-villával enni, főzni pedig nagyanyám kipreparált szentilonájából.

Te csoki helyett répát kérsz ebéd után, könnyekben törsz ki az állati létformára emlékeztető ételek láttán és felszeded az utcán a szemetet, hogy óvjad a földet. Azt nem tudom, hogy kiét.

Elmeséljem azt a mesét? Tudok én még szárnyakat adni neked a szavaimmal? Mikor kezdi egy anya féltékenyen kicibálni a lánya hattyútollait?

Nagyanyám évente szőtt az eldobott csuhéból gyékényt a tisztaszobába. Nem értette, mi az a távfűtés, szidta anyámat a pazarlásért.

Anyám csíkokra vágta a kedvenc pólóm, miután kinőttem, s falvédőt szőtt belőle a nyaralóra. Mit sírok azért a rongyért, mondta, ő sose sírt, pedig nem volt ennyi szép ruhája.

Az ágyad szélén ülök, ujjaim közt tartom a szálakat, de sehogy sem tudom még szöveggé szőni. Szeretném rád pazarolni az összes szót, amit ismerek.

Egyszer volt, hol nem suttogom a sötétbe, de mire az Üveghegyhez érnék, te már mélyen alszol.

   









Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint