A pékáru részleg önkiszolgáló volt. Lena a kenyeres zsákba tett négy zsemlét, megjegyezte e kódot, bepötyögte, a kinyomtatott címkét a zsákra ragasztotta. Ritkán járt ebben az üzletben, és rendszerint eltévedt a polcok között. Alig találta a szódabikarbónát és a gyümölcsteákat. A végére elege lett az önkiszolgásból és beállt egy hosszabb sorba a gyorskassza helyett. Egy tanuló ült a pénztárnál, összezavarodott a kétféle teásdoboztól és a vászonzsákba csomagolt pékáruktól. Lena gyorsan pakolt, azon igyekezett, hogy mindent be tudjon szuszakolni a táskájába.
A villamoson villant eszébe az összeg, amit fizetett. Saccra kétszer annyinak tűnt, mint amit reálisnak gondolt. Előásta a tömött táska aljáról a blokkot. Csak nem verte át a pénztáros? A lista végén négy darab zsemle helyett négy darab mákos kalács szerepelt. Darabja tizenkétszerese a zsemlének. Még jó, hogy ült. Levakarta a zsákról a matricát és szemügyre vette. Semmi kétség. Ő tévedett. A pénztáros pusztán annyira izgult, nem vette észre, hogy más van a zsákban.
Kihúzta a zsák száját és alaposabban megnézte a zsemléket.
– Most, hogy így nézem… Ilyen szépeket még sehol nem láttam. Talán aranyból vannak – gondolta és elmosolyodott.
Otthon elrendezte a bevásárolt holmit, és telefonálni kezdett. Miután a meghívásokat elintézte, szépen kitakarította a lakást, rendet rakott. Leszaladt a szemközti virágoshoz néhány szál tulipánért. A virágot vázába rakta, majd megterített. Az aranyszegélyű készletet tette ki, amit a dédmamájától örökölt. Hosszú, mélyzöld ruhába bújt, lehelletfinom sminket tett fel, és egy elegáns kontyba tűzte a haját. Behűtötte a bort, és ínycsiklandó hidegtálakat rendezett el felvágottakból, sajtokból, zölségekből.
Nilot érkezett először, rendkívül elegánsan. Majd Sarah és Ric. Lena kellemes jazzt rakott be, és asztalhoz ültek. Vacsora közben komoly és művészi dolgokról beszélgettek, politikáról, az equadori helyzetről, Elena Ferrantéról és ígéretes közel-kelti rendezőkről. A zsemle mindenkinek ízlett. Sarah dicsérte a gazdag ízvilágot, amit nyilván az értékes ősgabonának köszönhet, amiből készült. Ric a formai tökéletességet méltatta, Nilot a rendkívül jól eltalált állagot. Csodálatos este volt.
Sarah maradt még egy kicsit, hogy segítsen leszedni az asztalt.
– Azért kíváncsi lennék arra a mákos kalácsra is… - jegyezte meg.
– Jó, majd a szombati reggelire veszek. – nevetett Lena. – Csak félek, az már nem fog menni zsemle-áron.
A villamoson villant eszébe az összeg, amit fizetett. Saccra kétszer annyinak tűnt, mint amit reálisnak gondolt. Előásta a tömött táska aljáról a blokkot. Csak nem verte át a pénztáros? A lista végén négy darab zsemle helyett négy darab mákos kalács szerepelt. Darabja tizenkétszerese a zsemlének. Még jó, hogy ült. Levakarta a zsákról a matricát és szemügyre vette. Semmi kétség. Ő tévedett. A pénztáros pusztán annyira izgult, nem vette észre, hogy más van a zsákban.
Kihúzta a zsák száját és alaposabban megnézte a zsemléket.
– Most, hogy így nézem… Ilyen szépeket még sehol nem láttam. Talán aranyból vannak – gondolta és elmosolyodott.
Otthon elrendezte a bevásárolt holmit, és telefonálni kezdett. Miután a meghívásokat elintézte, szépen kitakarította a lakást, rendet rakott. Leszaladt a szemközti virágoshoz néhány szál tulipánért. A virágot vázába rakta, majd megterített. Az aranyszegélyű készletet tette ki, amit a dédmamájától örökölt. Hosszú, mélyzöld ruhába bújt, lehelletfinom sminket tett fel, és egy elegáns kontyba tűzte a haját. Behűtötte a bort, és ínycsiklandó hidegtálakat rendezett el felvágottakból, sajtokból, zölségekből.
Nilot érkezett először, rendkívül elegánsan. Majd Sarah és Ric. Lena kellemes jazzt rakott be, és asztalhoz ültek. Vacsora közben komoly és művészi dolgokról beszélgettek, politikáról, az equadori helyzetről, Elena Ferrantéról és ígéretes közel-kelti rendezőkről. A zsemle mindenkinek ízlett. Sarah dicsérte a gazdag ízvilágot, amit nyilván az értékes ősgabonának köszönhet, amiből készült. Ric a formai tökéletességet méltatta, Nilot a rendkívül jól eltalált állagot. Csodálatos este volt.
Sarah maradt még egy kicsit, hogy segítsen leszedni az asztalt.
– Azért kíváncsi lennék arra a mákos kalácsra is… - jegyezte meg.
– Jó, majd a szombati reggelire veszek. – nevetett Lena. – Csak félek, az már nem fog menni zsemle-áron.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése