Ugrás a fő tartalomra

Hajnaltündér találkozik az Emberrel


Már napok óta járta Hajnaltündér az úttalan utakat, rég nem találkozott senkivel. Igazán nem is bánta. Jó volt egyedül lenni, figyelni a napsugár útját, a hulló levelek táncát, a bogarak nyüzsgését, megborzongni a sötét felhőket sodró szél érintésétől. Ha kint lehetett, lakott vidékektől távol, akkor érezte igazán, hogy a Mesék Birodalmához tartozik, annak egy kicsi, de fontos része ő, a tündér, akit most valami titokzatos hang hív, hogy bejárja ezt a végtelen világot. Szeretett kint lenni. A fák alatt, a vizek mellett egyszerűek lettek a gondolatai, tiszták az érzései, a csomók kioldódtak.
Egy erdő szélén ült le pihenni, valami nagyobb, lapos kőre. Ivott egy kortyot, felhúzott térdét átkarolta, úgy figyelte a virágok körül nyüzsgő méheket. Arra gondolt, hogy az élet milyen szép, és milyen egyszerű.
A távoli lépések hangját az erdő felől hallotta meg. Nyugodt, kényelmes, de határozott lépésekét. Fülelt. Mi lehet, ami így jár? Egy koboldnál vagy törpénél hosszabbak a lépései, egy másik tündér lépteit nem is hallhatná… Nem ló és nem is más állat… Ki közeledik? Hajnaltündér kíváncsian figyelt. Tetszett neki a lépés ritmusa.
Aztán az erdő szélén megjelent. Ember volt, akivel találkozott. Az Ember megállt, kedvesen köszönt neki.
-  Leülhetek melléd? Fáradt vagyok – kérdezte, s Hajnaltündér odébb húzódott a kövön, hogy elférjenek mind a ketten.
Sose beszélt még emberrel, de mindig is nagyon kíváncsi volt és ezért úgy képzelte, izgulni fog, ha végre megismer közülük valakit. Maga is meglepődött, hogy nem így történt. Itt ült mellette, még csak nem is szóltak, de nem félt. Könnyű volt ott lenni.
-  Merről jössz? – szólította meg végül.
-  A Kék Hegyek mögül indultam – felelte az Ember.
-  Valóban? Én is onnan származom…
-  De te tündér vagy, ugye?
-  Igen. Kék tündér vagyok.
-  És merre mész?
-  Be kell járnom a Mesék Birodalmát.
-  Miért?
-  Még nem tudom… - sóhajtotta a tündér.
Jó volt az Emberrel beszélni. Valahogy egészen máshogy kérdezett és másként figyelt a válaszokra. Hajnaltündért is különösen érdekelt minden, amiről az Ember beszélt. Szép hangja volt. Sokáig beszélgettek, ültek a kövön ketten, mintha ez lenne a világ rendje és meséltek egymásnak. De ezeket a történeteket Hajnaltündér nem a mesekönyvébe írta, valahol máshol jegyezte meg. Élvezte, hogy érti, amit hall, sőt, talán egy cseppet érzi is.
Eltelt a dél, a nap nem sütött már olyan erősen, hűvös lett ahhoz, hogy üldögéljenek.
-  Mennem kell – mondta az Ember.
Hajnaltündér is felállt. Kezet nyújtott. Az Ember megfogta és szelíden megszorította a finom tündérkezet. Tenyere forró volt, mint a nap, ujjai hűvösek, mint a hold, s szemében csillag fénye játszott.
Elindultak. Az Ember a sziklás úton, Hajnaltündér az erdő sűrűje felé. Nehezen vitte előre a lába, mintha egy eddig üres zsák hirtelen megtelt volna, és azt kellene magával cipelnie. Megállt, de nem akart visszanézni. Az ő útja előrefelé tart. Mélyet sóhajtott és tovább indult.
És akkor hirtelen rájött, hogy boldog. Boldog, mert megismert egy embert, és boldog, mert az emberek körül az Embert ismerte meg. Azt érezte, hogy a Kék Hegység közelebb van, mint valaha. Pedig hátuk mögött a távolság egyre növekedett.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hőlégballon

Színes, csíkos vászonlabda, lángod lobban barlangodba, lengő gömböd felhőn gördül, függő kasból hőlég dördül. Kasnak szélén súlyos zsákok, földre húzó mázsa-átkok. Homok terhe nyomna lejjebb csimpaszkodva egyre benned. Ahogy a zsákok leesnek, úgy szállhatsz te egyre feljebb, szabadon a sok tehertől emelkedsz a fellegekből. Hogy- hogy nem, a zsákok újra felkapaszkodnak kasodra. Ha leesnek, újak lesznek, húznak, nyomnak egyre lejjebb... De a hőlég azért ballon, hogy mindig az égre tartson, mindig húzva, mindig lassan... Várnak rá a csillagokban. 2011.11.21.

Olvasónapló: Helka és Ciprián

   Tihanyba tett egynapos látogatásunk utóhangjaként adta kezembe kedvenc nagynénim Nyulász Péter Helka - a Burok-völgy árnyai, valamint a folytatását, a Ciprián, a Balaton hercege c. könyveket. Ha kissé nehezen is kezdtem bele a Helkába (persze, cserkésztáborban nincs is sok idő olvasgatni...), annál gyorsabban olvastam végig a második részt.    A regényekről tudni érdemes, bár szerintem a borító alapján nem is kétséges, hogy körülbelül felsősöknek valók első sorban. De ez nem jelenti azt, hogy egy-két-sok évvel később nem izgalmas...    A Helka történetének alapjául a Balaton környéki legendák szolgálnak, Cipriánnal pedig már az Alföldig eljutunk. A bookline ajánlója szerint fanatsy-vel határos, szerintem viszont egészen az. (Persze, gyerekverzióban, és magyar sajátosságokkal felturbózva, amit egyébként külön értékelek!) Ezt abból gondolom, hogy a Helka olvasása közben is lebegett felettem az a szürke köd, mint a Gyűrűk Uránál is tapasztaltam... A Ciprián kicsit már más, pers

Osztálykirándulás

    Gyerekek, megérkeztünk. Mindenki keresse meg a táskáját, zokniját, szandálját, nézzen be az ülése alá, hagyott-e ott véletlenül csokipapírt, csipszes zacskót, habár rögtön az út elején megbeszéltük, hogy a buszon nincs étkezés, balesetveszélyes, egy hirtelen fékezés és félremegy a győri édes, aztán megfulladsz itt nekem és hívhatom a mentőket, egyébként is ki fogja azt a sok morzsát összetakarítani, de hallottam ám zacskócsörgést, azért, mert elöl vagyok, azért még hallok hátrafele is, lehet leszállni, első ajtón is, középsőn is, szép sorban, egyesével, nem tolakszik, nem lökdösődik, ne taposd le, ne üvölts már, így is félig megsüketültem, pedig többször is kértem, hogy halkabban, hát nem lehet tőletek az útra figyelni, én már annyiszor megfogadtam, hogy gyerekcsoportot soha többé, csak az a baj, hogy a felnőttek se jobbak, a félrészeg sítáborosok, a viháncoló társasutazók, meg volt az a zarándokcsoport, Krakkóig litániáztak, rózsafüzéreztek, a sok kendős öregasszony, süketek, mint